Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. FAZAKAS SZABOLCS ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter:
3344 vagy a vendéglátósok kamarája kapjon olyan jogosítványt, hogy indexre tehesse az olyan vendéglőket, éttermeket, ahol ilyen sorozatos visszaélés történik. Úgy gondoljuk, hogy a fogyasztóvédelmi törvény nem sokat fog érni ezen a területen. És most, a turistaszezon előtt, amikor a Financial Timestól a bécsi Standard című újságon át mindenki arról ír, hogy Magyarországon milyen visszaélések vannak, ez valóban - Torgyán képviselőtársunkra reagálnék, igaza van - súlyos milliárdos veszteségeket jelent a magyar gazdaság és természetesen az ebben az iparágban dolgozók és vállalkozók számára. Azt gondolom tehát, nemcsak a büntetőtörvény módosításával, hanem a kamaráknak több jogosítvány megadásával lehetne együtt föllépni az ilyen jelenségek ellen. Még egy megjegyzés: nagyon sok állatorvost, aki rendszeresen vizsgálatot végez különböző éttermekben, hogy honnét származik a hús vagy egyéb más élelmiszeralapanyag, bizony nagyon sokszor, amikor jelentős bírságot akarnak kiszabni, vagy esetleg be akarják záratni azt a vendéglátóipari egységet, megfenyegetik őket. (14.10) Legyünk őszinték, itt bizonyos maffiakörök rendkívül erős kapcsolatokkal rendelkeznek, és sokszor a Köjál is, mint ebben a Dreher esetben is, csak átmenetileg tudja bezárni az üzemet olyan hivat kozással, amit rövid időn belül ügyvédek és apróbb módosításokkal a vendéglő tulajdonosa meg tudnak oldani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Utána tovább folytatódik a vásár, mint azelőtt. (Taps az MDNP padsorokban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Surján László frakcióvezetőhelyettes úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP) : Köszönöm a szót. Örömmel hallgattam SzentIványi frakcióvezető úr felszólalását, annak i ndulatával és jövőképével - hogy így mondjam - egyetértek. Tulajdonképpen örömmel hallgattam az Ipari Minisztérium köreiből származó sajtóüzeneteket is, hogy igen, megvan a megoldás, hatékony és a többi és a többi. Egyetlenegy dolgot nem értek. Miért, hogy an lehetséges akkor arról nyilatkozni felelős kormányzati tényezőnek, nevezetesen a kormányfőnek, hogy Magyarországot nem ezek alapján, hanem a stabilizációs program alapján fogják megítélni? Legalábbis én ezt hallottam a szabad Kossuth rádió hullámhosszai n, és úgy érzem, hogy nagyon félreviszi ez a mondat a dolgokat. Nagyon félreviszi, mert nemcsak az a sajtóvisszhang igaz, amiről az előbb hallottunk Raskó képviselőtársamtól, hanem otthon a számítógépem képernyőjén az Internetről ömlenek a panaszok Európa és Amerika számos helyéről. Hatalmas veszteséget okoz erkölcsileg mindaz, ami történt! Nem egy túlszámlázásról van szó, hanem arról, hogy ez az egy túlszámlázás a Népszabadságban megjelent hír kapcsán szimbólummá vált. Olyan szimbólummá, amelyet Magyarorsz ágon járt turisták tömege tud kisebb mértékben megerősíteni. Természetesen egy magyar ember számlájáról nem szednek le egymillió forintot, mert nem tételezik föl, hogy ennyi van rajta. De ettől függetlenül a súlycsonkítástól a kisebbnagyobb túlszámlázásig , sajnos, napi jelenséggel állunk szemben. És itt a legkeményebb fellépés kellene legyen, egy nemzet önreflexe, önvédelmi reflexe, és ezt nem lehet összemosni holmi gazdasági vagy más külpolitikai sikerekkel. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsor okban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Fazakas Szabolcs, ipari és kereskedelmi miniszternek. DR. FAZAKAS SZABOLCS ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter :