Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 20 (270. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ):
3342 ELNÖK (dr . Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. E napirend előtti felszólalással kapcsolatosan további frakció nem jelezte felszólalási szándékát. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Semjén Zsolt frakcióvezetőhelyettes úr bejelentette, hogy visszalép napirend előtti felszólalás ától. (Szórványos taps.) Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett SzentIványi István frakcióvezető úr, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, "A fogyasztóvédelemről" címmel. Megadom a szót SzentIványi István frakcióvezető úrnak. DR. SZENTIVÁ NYI ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy rendkívül sajnálatos hír irányította rá az ország figyelmét a fogyasztóvédelem fontosságára. Már itt, a parlamentben is téma volt annak a bizonyos egymillió forintos számlának az ügye, amelyet n égy dán turistának állítottak ki egy budapesti vendéglőben. Sajnos nem egyedülálló esetről van szó, bár kétségtelenül az összeg nagysága és felháborító volta miatt ez tényleges világszenzációvá vált; nemcsak a magyar hírközlő szervek adtak hírt róla, hanem a CNN, a Reuters és a legnagyobb európai lapok mind beszámoltak arról, hogy Budapesten ez megtörténhetett. Nekünk nagyon fontos az, hogy Budapestről jó vélemény alakuljon ki a világban. Nemcsak azért, mert az idegenforgalom és a turizmus egy fontos bevéte li forrása a magyar költségvetésnek, hanem azért is, mert általában a Magyarországról kialakított jó kép elősegíti törekvéseinket. Elősegíti az Európához való csatlakozásunkat, NATObelépésünket; elősegíti a magyar termékek, a magyar szolgáltatás nemzetköz i piacosítását, nemzetközi elfogadhatóságát. Természetesen nem azért kértem szót, hogy csupán a külföldieket ért sérelmekről beszéljek, hiszen tévednek azok, akik azt gondolják, hogy csak külföldieket érhetnek ilyen károk Magyarországon. Sokkal általánosab b ez a probléma, és akkor, hogyha ezzel szembe tudunk nézni - és csak egy hatékony fogyasztóvédelem tud ezzel szembenézni , akkor nekünk is jó lesz. Tudniillik a magyar állampolgároknak is jobb az, ha az országban kevesebb a túlszámlázás, kevesebb a becsa pás, az átejtés, kevésbé van kitéve a különböző manipulációknak. A Szabad Demokraták Szövetsége már évek óta föllép a fogyasztóvédelmi törvény megalkotásáért. Mint tudják, Lotz Károly már az előző ciklusban szorgalmazta egy korszerű, az európai joggal össz hangban álló fogyasztóvédelmi törvény megalkotását; egy olyan törvényét, amely segít mindannyiunkat, elsősorban a magyar állampolgárokat, de mindazokat, akik hozzánk látogatnak, abban, hogy érdekeiket megvédhessék. A jelenlegi szabályozás nem hatékony. Ez az eset is azt mutatja, hogy a fogyasztóvédelem jelenlegi eszközrendszere csak annyit tett lehetővé, hogy 30 ezer forintos bírsággal sújtsák azt a vendéglőt, amely egyetlen halászléért 50 ezer forintot számított fel! Itt súlyos aránytalanságok vannak. Az ú j törvényi szabályozásnak lehetővé kell tenni, hogy az ügyek súlyosságához mérten magas, akár igazi elriasztó erővel bíró bírságokat is megfogalmazhassanak. Itt azonban nemcsak a fogyasztóvédelemnek van szerepe, hanem az állampolgároknak is; az állampolgár ok öntudatának, nemcsak abban az értelemben, hogy tartózkodniuk szükséges, tartózkodniuk kell ezektől a cselekményektől, hanem abban az értelemben is, hogy öntudatos állampolgárként kell szembeszállniuk ezzel. Akárhol éri őket a megrövidítés, fel kell emel niük a szavukat, hiszen közös érdekünk az, hogy ebben az országban tisztesség uralkodjon. Csak így juthatunk előre, és csak úgy érezheti magát az állampolgár biztonságban, ha törvények fogják megóvni a veszélyektől. Ebben fontos szerep hárul az önkormányza tokra is. Végül itt, ebben az inkriminált ügyben, amely ugyan csak egy eset, de sajnos korántsem elszigetelt eset, a helyi önkormányzat döntött és lépett. Példamutató gyorsasággal: a mai napon lakat került 90 napra az ismert Dreher halászcsárda kapujára.