Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. május 5 (266. szám) - A társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - HEGYI GYULA (MSZP):
2946 Tehát úgy érzem, hogy a döntések során elsősorban az objektivitásra i gyekezett törekedni az előterjesztő. Sajnos, a megyei önkormányzat három igénye Heves megyében sem kapott viszont támogatást, de hát mindenhol vannak támogatott igények, amelyeknek örülhetünk, és vannak elutasítottak is. Végezetül megígérhetem, hogy minden olyan megalapozott javaslatot, amely a forrást is megnevezi, támogatni fogunk. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni ebben a témakörben. (Senki sem jele ntkezik.) Jelentkező nincs. Megkérdezem Világosi Gábor államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. DR. VILÁGOSI GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm, most nem. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. A részletes vitára bocsátásra holnapi ülésünkön kerül sor. A társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának fol ytatása ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása . Az előterjeszté st T/4018. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/4018/23. számokon kapták kézhez képviselőtársaim. Megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, aki előre írásban jelezte hozzászólási szándékát. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztel t Ház - és persze azok, akik még figyelemmel kísérik a rádión keresztül az Országgyűlés munkáját! Eredetileg nem jelentkeztem volna hozzászólásra a társadalombiztosítási önkormányzati törvénnyel kapcsolatban, azonban az általános vitában, valamint a sajtób an elhangzott néhány olyan észrevétel, amelyekkel kapcsolatban szeretnék egykét dolgot világossá tenni. Szeretném hangsúlyozni - noha ez persze csak egy párt véleménye, és más pártok ettől szabadon maguk alakítják ki nézetüket , hogy a Magyar Szocialista Párt Országos Választmánya egyhangú döntést hozott ebben a kérdésben, hogy a képviselőknek mit javasol, hogy támogassanak a vitában és a szavazásnál. Úgy érzem, hogy az ezzel ellentétes vélemények, sugalmazások lehetnek magánvélemények, de semmiképpen sem a nagyobbik kormánypárt nézeteit tükrözik. A lényeg az, hogy a társadalombiztosítási alapokról a járulékfizetőknek, a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek kell dönteni. Ez a társadalombiztosítási önkormányzatiság alapelve, és ez nemcsak a mai Magyar országon van így; a két háború között, az úgynevezett HorthyMagyarországon is létezett már társadalombiztosítási önkormányzat. S ahogy a témával foglalkozók szokták mondani, egy demokratikus - úgynevezett demokratikus - ország van a világon,