Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 30 (265. szám) - Bejelentés képviselői mandátumról történő lemondásról: Pál László (MSZP) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló; az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési hatá... - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KALTENBACH JENŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, a napirendi pont előadója:
2795 A nemzetközi gyakorlatban, szakirodalomban elfogadott kategorizálás szerint - és ezt követtem én is a beszámolóban - a diszkriminációna k kétféle megnyilvánulási formája van. Mindkettővel volt dolgunk az elmúlt egy évben. Az egyik az úgynevezett közvetlen diszkrimináció, ami azt jelenti, hogy a jogszabály kifejezetten alkotmányellenes különbséget tesz bizonyos személyek, csoportok között. A másik pedig a közvetett diszkrimináció, amelyik közvetlenül ugyan nem okoz hátrányt, de az alkalmazás módja, illetőleg a jogi szabályozás módja az eredményét, az alkalmazását illetően diszkriminatív következményekkel jár. A legközismertebb, leggyakrabban alkalmazott példa az, amikor egy jog gyakorlásának feltételeit a jogszabály úgy állapítja meg, hogy az végeredményét tekintve egy bizonyos személyi kört, egy csoportot, egy réteget másokhoz képest hátrányosan érint, és emiatt nem tudnak élni ezzel a joguk kal. A másik eset, amikor a jogszabály nem diszkriminatív, de az intézkedések, amelyek ezt követően születnek, ilyen típusúak. A közvetett diszkrimináció megintcsak közismert esete, amikor például a rendőr az igazoltatási jogát diszkriminatív módon alkalma zza. Természetes, hogy a rendőrnek joga van igazoltatni, azonban ha ezt csak meghatározott, előre kitervelt prekoncepció szerint teszi, ha mindig csak meghatározott személyeket igazoltat, ez diszkriminációnak minősül. A hátrányos megkülönböztetés esetei, i lletőleg területei, ahol ez érvényesül, a mi tapasztalatunk szerint az úgynevezett hatósági diszkrimináció, a foglalkoztatási diszkrimináció és az oktatási diszkrimináció. Van egy személyi diszkrimináció is, az azonban ritkábban fordult elő a mi tapasztala taink szerint. Ami a hatósági diszkriminációt illeti, különösen jelentősnek tartjuk a rendőrség diszkriminációját, ezért is kiemelten kezeltük az elmúlt másfél évben. Tisztában vagyok azzal, hogy a rendőrség helyzete az elmúlt öt évben negatív irányban vál tozott, a bűnözés megnőtt, ezzel párhuzamosan a közbiztonsághoz fűződő igény fokozódott - ez természetes, hiszen ha a közbiztonság rosszabb lesz, akkor a hiánya jobban érződik, ami egyfajta külső nyomásként nehezedik a rendőrségre. Magának a rendőri munkán ak a kondíciói is negatív irányban változtak meg. Mindez azonban nem lehet felmentés az olyan jelenségekre, amelyekről a sajtó gyakran ír, és a mi tapasztalataink is ezzel egybeesnek. A teendőnk, azt gondolom, az - és ezt próbáljuk mi alkalmazni , hogy fo kozottabb ellenőrzést végzünk, hogy az adott neuralgikus területen jobban érvényesítjük, vagy igyekszünk érvényesíteni azokat az értékeket és azokat a jogszabályi előírásokat, amelyek meghatározzák a tevékenységet. Éppen ezért volt igen nagy problémát okoz ó az a vita, amely az elmúlt másfél évben kialakult pontosan ezen a területen, tudniillik az ellenőrző munkánkat csak akkor tudtuk volna elvégezni, ha ebben az érintett területen mozgó társhatóságok - hadd használjam ezt a kifejezést - közreműködtek volna. Ez azonban egy esetben nem történt meg, és ez gyakorlatilag lehetetlenné tette az itt végzett munkát, ez pedig az ügyészségnek az az álláspontja volt, amelyikben az ombudsmantörvényre való hivatkozással lényegében tagadja az országgyűlési biztosok illeték ességét ezekben az ügyekben. Azt gondolom, hogy ez egy súlyos probléma, hiszen a rendőrség egy olyan hatóság, amelynek a kezében a szabadságot, a személyes szabadságot, az emberei jogokat egyáltalán súlyosan korlátozni tudó hatalom van, ezért egy jogállamb an a fokozott ellenőrzés, azt gondolom, nem szorul különösebb magyarázatra. A másik veszélyesnek mondható tendencia - és ennek esetei is megtalálhatók a jelentésben - a foglalkoztatási diszkrimináció. Itt is szembetaláljuk magunkat egy társadalmi jelenségg el, egy folyamattal, amely a munkanélküliséghez, a kiszolgáltatottsághoz kötődik. Természetesen a munkanélküliség elsősorban éppen azokat sújtja, akik egyébként is hátrányos helyzetben vannak, illetve akik képzetlenségük vagy más okok miatt nem tudják önma guk megoldani ezeket a problémákat, tehát még inkább támogatásra szorulnak. Éppen ezért azt gondolom, hogy nem szorul különösebb magyarázatra, hogy az erre még rárakodó megkülönböztetés milyen súlyos helyzetet eredményezhet, fokozza ezt a hátrányos helyzet et, ezt a kiszolgáltatottságot, ezért még inkább fel kell lépni ezzel szemben.
