Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 22 (262. szám) - A határőrizetről és a Magyar Köztársaság határőrségéről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KUNCZE GÁBOR belügyminiszter:
2541 Ezzel összefüggésben határozzuk meg a fegyveres erők működéséhez szükséges, a biztonságpolitikai és honvédelmi alapelvekben megfogalmazottak szerinti, az ország védelmi tervében rögzített, védelmi képességünkkel kapcsolatos, a határőrségre hár uló katonai feladatokhoz szükséges létszám- és eszközigényeket. A fegyveres erők folyamatos polgári irányítása követelményeinek megfelelően az így kialakított fejlesztési koncepciónkat a honvédelmi törvényben meghatározottak szerint ismételten bemutatjuk a parlament illetékes bizottságának; a kidolgozás során pedig szakmai szempontú konzultációkat is tervezünk, és a politikai célkitűzéseket sem figyelmen kívül hagyva arra törekszünk, hogy az így kidolgozott fejlesztési koncepcióhoz megnyerjük valamennyi par lamenti képviselőcsoport támogatását. Tesszük ezt azért, mert a kormánynak és ezen belül a belügyminiszternek mint a határőrséget irányító kormánytagnak nem volt és nincs szándékában egy második honvédség létrehozása. Tisztelt Képviselőtársaim! Visszatérve a törvényjavaslat részletes vitájára: a törvényjavaslathoz számos módosító javaslat érkezett. Ezek többségében áttekinthetőbbé, szakszerűbbé, pontosabbá teszik a törvényjavaslatot - ezeket támogatjuk és javasoljuk elfogadásra. Ezek közé tartozik az a java slat, mely szerint jegyzőkönyvet kell felvenni arról, ha egy külföldi állampolgár bejelenti a határőrségnél, hogy őt kiutasítása vagy visszairányítása esetén kínzás vagy más embertelen bánásmód fenyegetné. Ez az eljárás valóban erősíti a jogszerűséget és m egkönnyíti a vitás ügyek későbbi tisztázását. (17.30) A határőrök fegyverhasználatához érkezett módosító javaslatok nagyban javították a tervezet minőségét. Az, hogy a törvény konkrétan és pontosan megfogalmazza a fegyverhasználat feltételeit és szabályait , erősíti a törvényességet, magabiztosságot ad a használójának, egyaránt védi a határőrt és az állampolgárt. Így a törvényjavaslat beszabályozza a határőrség rendészeti jellegű fegyverhasználatát, mert ezen túl háborúban, a fegyveres küzdelemben jogilag ne m fegyverhasználatról, hanem harci körülmények közötti fegyveres harcról beszélünk, és ennek a jogi szabályozása nem lehet e törvény feladata. Idetartoznak azok a javaslatok is, amelyek pontossá tették az államhatárral kapcsolatos általános fogalmakat, a h atárterület kiterjedését, a határvédelmi feladatokat, a légi határsértések értelmezését, a határőrség bűnüldöző tevékenységét, az országos parancsnok jogkörét. Különkülön nem sorolok fel minden hasznos javaslatot, de köszönet illeti kormánypárti és ellenz éki képviselőtársaimat, akik a törvényjavaslat jobbításához ily módon konkrétan is hozzájárultak. A módosítások végső soron nem bontják meg a törvényjavaslat koherenciáját. Így a törvény biztosítja a feladat szervezett hatásköregységét, valamint a szüksége s kontrollálási és garanciális szempontok érvényesülését. Sebők képviselőtársam bírálta a határőrség tervezett nyomozati jogkörét, adatkezelési, titkosinformációgyűjtési tevékenységét is. Egyesek vitatták a bővítés szükségességét, és valamiféle diktatúra rémképét látták benne. Osztrák példára hivatkozva kifogás érte a létszámot is. A határőrség nyomozati jogköre eszköz arra, hogy eredményesebben tudjon fellépni azokkal a bűncselekményekkel szemben, amelyek az államhatárral szorosan összefüggenek, és részét képezik a nemzetközi bűnözésnek is. Ez a nyomozati jogkör nem irányul egyetlen tisztességes állampolgár ellen sem, de elősegíti az embercsempészek, útlevélhamisítók és szervezeteik hatékonyabb felderítését. Minden magyar állampolgár közvetlen érdeke, hog y a nemzetközi bűnözést minél nagyobb mértékben sikerüljön az államhatárokon megállítani, ehhez pedig megfelelő eszközökre van szükség. A nyomozati jogkör a határőrség hatáskörébe tartozó ügyekben az eredményesebb felderítést, a szükséges eljárások hatékon yabb, gyorsabb lefolytatását, a jobb megelőzést segíti elő. A határőrség nyomozati jogköre összhangban van az európai normákkal: többek között a német, a finn, a svéd, a