Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 21 (261. szám) - A társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP):
2417 is. Ennek pedig egyértelműen az ellenőrzés a feladatköre, ami már korábban is konkrét megfogalmazást nyert. A másik az Országgyűlés felügyeleti jogkörének a javaslat 1 3. §ában foglalt megváltoztatása. A törvénynek megfelelően a javaslat tartalmazza az önkormányzatok alapszabályainak országgyűlési jóváhagyását, holott máskor a részszabályzatok - mint például a vagyongazdálkodási szabályzat - az alapszabály mellékletét k épezik; a javaslat viszont különös módon szétválasztja ezeket. Az alapszabály csak általános szabályozást tartalmazzon, a részletes szabályzatot majd a kormány hagyja jóvá. Az elmondottak alapján a Független Kisgazdapárt vélemé nye szerint a törvénymódosítás nem a társadalombiztosítási önkormányzatok korszerűsítését, fejlődését, illetve a demokrácia teljesebb érvényesülését szolgálja. Ezért jelen formájában számunkra elfogadhatatlan. Több módosító javaslatot tettünk ezzel kapcsol atban. Remélem, hogy ezek meghallgatásra találnak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Most soron következik Sándorffy Ottó képviselő úr, a Független Kisgazdapárt részéről. Megadom a szót Sán dorffy Ottó képviselő úrnak. SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítási önkormányzatról szóló vita eddigi menetéből joggal le lehet vonni azt a következtetést, hogy a felszólalók - pártállástól függetlenül - a fő kérdést abban látják, hogy e testületeknek, a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak hány tagja legyen, legyene elnökségük vagy sem, a munkavállalói oldalon delegálás avagy választás legyen. Ezek a kérdések fontos ak - de ismerjük el, pusztán technikai jellegűek. Meggyőződésem szerint a fő, a legfontosabb kérdés az, hogy mi legyen az önkormányzatok feladata. Amilyen fontos ez a kérdés, épp annyira nem vagy alig esett szó róla. (18.10) Kökény Mihály miniszter úr expo zéjában leszögezte, hogy - idézem - "a társadalombiztosítási alapok kezelésére, a társadalombiztosítás ellátásainak közvetlen megszervezésére továbbra is a teherviselők alkotta önkormányzatok a legalkalmasabbak". Tehát az önkormányzatok a legalkalmasabbak az alapok kezelésére, közvetlen megszervezésére. Ha jól értelmezem, akkor az önkormányzatok legfontosabb feladata ez, amit ezen önkormányzatok a legnagyobb alkalmassággal el tudnak végezni - legalábbis ezt állítja a miniszter úr. De a miniszter úrnak, ille tve a kormánynak e kérdésben ellenzéke lehet még a Szocialista Párt is, mert miniszter úrral ellentétben Götzinger képviselőtársam az önkormányzatok fő feladatát a reformok kiérlelésében látta, s ezt fejtette ki két héttel ezelőtti felszólalásában. Az elle nzék némileg máshova helyezte a hangsúlyt. Kis Gyula képviselőtársam az önkormányzat feladatait a befizetett járulékoknak a mindenkori kormány mohóságával szembeni megvédelmezésében látta. Ha Kis Gyula képviselőtársamnak igaza van, vagyis az önkormányzat f ő feladata a kormány lenyúlási kísérletei elleni védekezés, akkor a fejsze nyele elveszett. Én pedig nem vitatom a jelenlegi kormány az irányú bölcsességét és előrelátását, hogy nem terjeszt be olyan törvényjavaslatot, mely a magyar intézményrendszerbe a k ormány lenyúlási kísérlete ellen épít akadályokat. Viszont, ha az önkormányzat fő feladata valóban - ahogy Kis Gyula képviselőtársam mondta - a kormány lenyúlási kísérletei elleni védekezés, akkor másra már alig marad energiája. Mindezek alapján úgy látom, hogy az igazán fontos kérdésnek az önkormányzatok hatáskörének meghatározása kellett volna lennie, illetve az egyes hatáskörök elhatárolása az állami szervek, elsősorban a Pénzügyminisztérium, a Népjóléti Minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási