Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 21 (261. szám) - A társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP):
2412 szabad vitatnunk, hogy ezt az önkormányzatiságot meg kell tartanunk. Azzal is egyetértek, hogy a költségvetési tervezési hibák hozzájárultak azokhoz a gazdálkodási problémákhoz, amelyek az egészségbiztosítás gazdálkodásában megmutatkoztak, és azzal is, hogy külön kell választani a költségvetési tervezési hibákat és az egészségbiztosítás saját vagy ezen kívüli gazdálkodásának problémáit. Itt azonban látok egy olyan elemet, amit, úgy vélem, feltétlenül hangoztatni kell. Ez a gazdálkodás az elmúlt időszakban mindig arra számított az én megítélésem szerint, hogy úgyis lesz majd pótköltségvetés, úgyis mindazt az összeget, amit elköltünk, valakinek ki kell fizetni, és ezt a magyar állam feltétle nül ki fogja fizetni - és ehhez kell egy pótköltségvetés, és akkor meg van oldva. Fel kell tenni a kérdést, hogy valóban megtette mindent az Egészségbiztosítási Önkormányzat a saját gazdálkodásában ahhoz, hogy ne erre az elemre számítson, hogy majd úgyis valaki kifizeti. Ami a delegálás és választás ügyét érinti, ebben van részben más véleményem. Mindenekelőtt az, hogy ez most is egy vegyes rendszer. Vannak, akik delegáltakat küldenek, a munkaadói oldal, és van, akiket választottunk. Meg lehete teremteni azt, hogy mindkét oldal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi, hogy letelt az időkeret.) azonos módon legyen képviselve ebben az önkormányzatban? Én ezt nem tudom, csak kérdezem, hogy meg lehete oldani. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Kösz önöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Egyrészt saját javaslatainkat a múlt héten késő este egy húszperces kiselőadásban elmondtam, ezt nem szeretném két per cben megismételni. Pusztai Erzsébet két dolgot javasol, miközben többek között az MDNP - és más ellenzéki pártok is - két dolgot helytelenítenek. Egyrészt helytelenítik azt, ami most van; tehát azt, hogy azok a szakszervezeti és munkáltatói képviselők tart sák kezükben a tbönkormányzatokat és tbalapokat, akik most a kezükben tartják. Másrészt helytelenítik - eltérően a Fidesztől, aki a visszaállamosítás pártján áll - az önkormányzat megszüntetését, a visszaállamosítást. Az a javaslat, amit Pusztai képvisel őtársunk most előadott, mit mond? Egyrészt, hogy a parlamenti felügyelőbizottságnak legyen nagyon kemény ellenőrzési joga, tehát a parlamenti többség kezébe adná az önkormányzat fölötti hatáskört. Másrészt további, mondjuk, két évig, meghagyná azt a társas ágot, amely jelenleg dirigál az önkormányzatokban. Pont azt hagyná meg, ami ma van, amit nem szeret, meg amit szintén nem szeret. Azt hiszem, ez nem egy igazán meggyőző javaslat, de készek vagyunk a magunk részéről megfontolni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Pusztai Erzsébetnek, Magyar Demokrata Néppárt. DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : Elnök Asszony! Ha szabad: két emberre kétkét percben reagálnák. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Nem lehet. DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : Akkor külön fogok jelentkezni utána, még egyszer. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Csak akkor tud, képviselő asszony, ha közte jelentkezik valaki, mert a kétperces az előző észrevételre reagálás, de nincs külön emberekre teendő kétper ces. DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) :