Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 8 (258. szám) - "Vizsgálóbizottság felállítása a MÁV Rt. gazdálkodásának átvilágítására, különös tekintettel a teherszállító vasúti kocsik leselejtezésére és beszerzésére" tárgyában benyújtott országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
2125 módosítani. Ezt a fáradságot lehetett volna venni, ez igazából szerintem hiba. Azt gondolom, a gazdasági bizottsági képviselő tagtársakkal együtt megnézzük, hogy ezt miért nem sikerült így beterjeszteni. A módosító javaslatok érdemi része - a Karl Imre alelnök úr á ltal jegyzett gazdasági bizottsági módosító javaslatnak és a Vancsik Zoltán által jegyzett módosító javaslatnak - ugyanaz, ennek a megoldása viszont korántsem olyan kézenfekvő, mint amennyire Bauer Tamás képviselőtársam felszólalásából kitűnhet. Ennek indo ka a következő: az 1. pontban az indítványozó Torgyán József képviselőtársunk azt javasolja, hogy "Az Országgyűlés a Házszabály 34. § (1) bekezdése alapján vizsgálóbizottságot hoz létre a MÁV Rt. gazdálkodásának átvilágítására, különös tekintettel a tehers zállító vasúti kocsik leselejtezésére és beszerzése körülményeinek a tisztázására." Ha megnézzük ennek a pontnak a tartalmát, akkor teljesen világos, hogy itt a MÁV Rt. gazdálkodásának az átvilágításáról van szó, de az indítványozó valamilyen okból különös figyelmet szentelne ennek a teherszállító vasútikocsileselejtezés ügynek; de a vizsgálóbizottság felállítása alapvetően a MÁV Rt. gazdálkodásának az átvilágítására szól. Éppen ezért, tekintettel arra, hogy a MÁV Rt. gazdálkodásában a kormány határozatain ak döntő szerepe van - hiszen emlékszünk arra, amikor a MÁV Rt. rendkívül nehéz helyzetben volt, akkor a kormány biztosította számára azt a konszolidációs programot, aminek kapcsán a MÁV követelésállományát részben szanálni lehetett, részben pedig át lehet ett ütemezni, illetőleg ugyanez vonatkozik a MÁV tartozásállományára , tehát ebben a kormánynak mégiscsak több szerepe van, mint a vélelmezett állami tulajdonú taxi állami alkalmazott sofőrjének egy közlekedési balesetében. Ugyanakkor azt is el kell monda ni, teljesen világos, hogy a gazdasági bizottságban - sajnos nem voltak itt azok a képviselőtársak, akiket a gazdasági bizottság ülésén hivatottak voltunk rendelni az általános vitára való tárgyalás ügyében, nevezetesen, hogy nem találta alkalmasnak általá nos vitára a gazdasági bizottság ezt a javaslatot; az pont az érdemi részre vonatkozik, most a részletes vitában erre nem szeretnék kitérni - az az álláspont alakult ki, hogy rossz útra terelheti ennek az általános vizsgálatnak az igényét és szükségességét ez a "különös tekintettel" kezdetű mondatrész, ez éppen ezért nem szerencsés. De most nem az a helyzet, hogy ennek a megvitatására lehetne szorítkozni. Sajnos olyan módosító indítvány nem érkezett, amit jó szívvel lehetne a bizottság feladatának konkrét m eghatározásában figyelembe venni. Ez a két módosító indítvány egyáltalán nem is erről szól. Nagyon fontosnak tartom ugyanakkor leszögezni azt, hogy bár talán úgy látszik, a vizsgálóbizottságokat önmagában az ellenzéki képviselők generálják, de ez egy valam ire történő válasz. Az a kitétel végképp nem állja meg a helyét, hogy a vizsgálóbizottságokat önmagában az ellenzéki képviselők buzgósága tartja életben. Ellenzéki oldalról ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy a kormány által elkövetett számtalan hiba és törv énysértés indokolja azt, hogy a vizsgálóbizottságok felállításával próbálnak ezeknek a végére járni az ellenzéki képviselők. Egyébiránt úgy gondolom, hogy a módosító indítványok által érintett rész ebben az előterjesztésben valóban problematikus; az egyike t elutasította a gazdasági bizottság, a másik meg nem házszabályszerű. A részletes vita e szakaszában nincs már lehetőség arra, pont az ilyen - nem tudom hogy - bekövetkezhető tévedések folytán, hogy most érdemben olyan javaslatot is kezeljen a Ház, ami tö rténetesen házszabályszerű, és azokra a pontokra utal, amelyek igazából problémát jelentenek az előterjesztésben. Így azt gondolom, hogy a két módosító indítvány, ami a Ház előtt van, elutasítandó. Az egyiket maga a gazdasági bizottság is elvetette, a mási k pedig formai hiányosságok miatt is - egyébként tartalmában szintén - elutasítandó. Azt gondolom, képviselőtársaim a szavazáskor is talán ennek a véleményüknek adnak majd hangot. Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm sz épen. Kétperces reagálásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.