Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. április 8 (258. szám) - A társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET, a szociális bizottság kisebbségi véleményének előadója:
2007 (10.10) Nem minden tekintetben konszenzussal záruló tárgyalások eredményeként kialakított törvényjavaslatot tárgyalhattunk, amit az ülésen jelen levő meghívottak hoz zászólásaiban, véleményalkotásaiban is jól éreztünk. Itt kívánom megjegyezni, hogy szívesen meghallgattuk volna az Egészségbiztosítási Önkormányzat véleményét is erről a törvényjavaslatról, de sajnálatosan ők nem képviseltették magukat. Markáns vita alakul t ki a tbönkormányzatok szerkezetét illetően, noha azzal a többség egyetértett - szem előtt tartva a parlamenti vizsgálóbizottság Egészségbiztosítási Önkormányzatnál végzett vizsgálatáról szóló jelentését , hogy változtatás szükséges a jelenleginél működ őképesebb, átláthatóbb, működő önkormányzati struktúra kialakítása érdekében. Egyetértés volt közöttünk abban, hogy az állami szervezettől jól elkülönült szervezeti és igazgatási rendszer feleljen az erre a célra fordított pénzek felhasználásáért, amelyben markánsan megjelenik az állami felelősségvállalás. Jelenjen meg és érvényesüljön a felügyelőbizottságban a kormányzat szerepe. Átmeneti időszakra szóló törvény meghozatalát ajánljuk, amelyben lehetőséget kell adni arra, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban je lenleg nem szereplő szervezetek is képviseltethessék magukat az önkormányzatban, mivel erősíteni kívánjuk azt az elvet, hogy az önkormányzatok a járulékfizetés terheit viselők érdekeit képviseljék. Egyetértettünk továbbá abban is, hogy az önkormányzati rés ztvevők között jelenleg nem szereplő civil szervezetek kapjanak helyet a döntéselőkészítésben fontos szerepet játszó bizottságokban. Megosztott volt a bizottság véleménye az önkormányzatok feladat- és hatáskörét illetően és az önkormányzat elnöke és a hiv atal vezetése közötti kapcsolatot illetően is. Nyitott kérdés maradt előttünk, hogy a törvényjavaslat, amely a tbönkormányzatok más típusú működését biztosíthatja, ha garanciát nem is, biztosan jó megoldást ade az önkormányzatok működésében észlelt valód i problémák kezelésére. Tisztelt Ház! Figyelembe véve, hogy a tbönkormányzatok megújítására a jelenlegi megbízás lejártát követően a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor, amelyre az átmeneti időszakra szóló delegálás ad lehetőséget, továbbá hogy a k özpénzekkel történő gazdálkodás átláthatósága növekedjen, hogy a lakosság joggal várja el, hogy a kormány felelőssége, az Országgyűlés ellenőrzési jogosítványai a tbönkormányzatok működésében a jelenleginél fokozottabban jelenjenek meg, továbbá figyelembe véve, hogy ebben a kérdésben nem valószínű, hogy mindenki megelégedettségére szolgáló javaslat születhetik, bizottságunk 10 igen, 6 nem és 3 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak ítélte. (Taps a kormánypárti padsorokban.) EL NÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. A szociális bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Jelzés alapján dr. Pusztai Erzsébet képviselő asszony ismerteti a kisebbségi véleményt. Megadom a szót dr. Pusztai Erzsébetnek. DR. PUSZTAI ERZ SÉBET , a szociális bizottság kisebbségi véleményének előadója : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális bizottság ülésén folytatott tárgyalás során mi úgy gondoltuk, hogy ez a törvény éppen azért nem jó, mert nem átmeneti megoldá st tartalmaz. Éppen azért nem jó, mert a delegálással a jelenlegi helyzet más formában való konzerválása történik, és ezt mi nem tartottuk elfogadhatónak. Az a véleményünk, hogy az önkormányzati törvény mostani megváltoztatási javaslata igazából egy olyan változást eredményez, amivel a jelenlegi önkormányzatokban nemcsak a jelenlegi helyzet konzerválása történik meg, hanem egy működésképtelen önkormányzat fog létrejönni. Ezt egyébként az Állami Számvevőszék jelen levő képviselője is fölvetette, valamint a j elenleg működő önkormányzatok képviselői is fölvetették. Éppen azért, mert az elnök és a közgyűlés törvényben foglalt működési rendje nem teszi lehetővé azt, hogy a társadalombiztosítás önkormányzata komoly, határozott és folyamatos működést folytasson, ha nem ellehetetlenül, éppen