Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 25 (256. szám) - Személyi ügy: - A magyar turizmus fejlődése érdekében szükséges tennivalókról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. DANIS GYÖRGY (SZDSZ): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
1885 bevonásával készülő törvény koncepciójának megvitatásában eddig közel ötven szervezet vett részt, ami önmagában is jelzi a törvényalkotás iránt megnyilvánuló széles körű szakmai, társadalmi érdeklődést. Erre, valamint a törvénnyel kapcsolatban kialakult politikai konszenzusra támaszkodva bízhatunk abban, hogy az indítvány elfogadása hozzájárul a turizmus hosszú távú, fennta rtható fejlődésének megalapozásához. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Kérdezem, hogy kíváne valaki felszólalni. Danis György úr, Szabad Demokraták Szövetsége. Megadom a szót. DR. DANIS GYÖRGY (SZDSZ) : Tiszte lt Ház! A környezetvédelmi bizottság országgyűlési határozattervezetét csupán pár szóval szeretném indokolni. Baráth Etele képviselőtársam, a bizottság elnöke az indokolást megtette, minden szavával egyetértek. A magyar turizmusról az elmúlt években bárhol , bármilyen politikai közszereplő szólt, senki nem felejtette el elmondani, hogy ő mennyire támogatja ezt a dolgot, milyen fantasztikus lehetőségek rejlenek ebben, mennyire szükséges lenne, hogy a magyar gazdaság ebben a helyzetben egy sikeres ágazatával m ég több eredményt érjen el. A kérdés az, hogy most ehhez az úgynevezett szómágiához csatlakozike a környezetvédelmi bizottság egy előterjesztéssel, melyben támogatja ugyanezt, tehát a turizmus fejlesztését. Nem erről van szó nyilvánvalóan, hiszen a környe zetvédelmi bizottság világosan két pontban, két rendkívül határozott javaslatot tesz. A környezetvédelmi bizottság tervezetében két terminust jelöl, és két nagyon fontos konkrétumot terjeszt elő. Magam is részt vettem a közel egy éve, a múlt év májusában t artott miniszterelnöki konferencián, amely a magyar turizmus fejlesztéséről szólt, és bízom abban, hogy ennek a napirendre tűzése, ébren tartása segít az ott elhangzott ígéretek megvalósításában. Mindössze a falusi turizmusról szeretnék egypár szót szólni; ez a magyar turizmusnak egy eddig elég mostohán, kevéssé támogatott, de nagyon szépen, spontán fejlődő, lendületben levő része. Bízom abban, hogy mind a koncepcióban, mind pedig a törvénytervezetben megfelelő súlyt fog kapni ennek az ágazatnak a fejleszté se, hisz szorosan összefügg, szervesen kapcsolódik Magyarország vidékeinek a problémájához, szorosan kapcsolódik az agrárium problémaköréhez, és az a tény, hogy ahol ezt Európában - mondatnék példát: Ausztriában, Bajorországban, Franciaországban vagy másut t - sikeresen művelik, mindenütt jellemző az, hogy önálló kormánykoncepcióként és nagyon pontos, körülírt és bőséges támogatási rendszerrel segítik. A magyar falusi turizmus spontán fejlődése a legjobb indok arra, hogy próbáljuk meg egyszer úgy, ahogy ezt a nyugateurópai országok csinálják, és ha azt a csodálatos számot, amivel Ausztria rendelkezik, a GDP 6,6 százalékát a falusi turizmus biztosítja, nem is fogjuk tudni elérni, de efelé kell hogy haladjunk. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében és mint a k örnyezetvédelmi bizottság tagja örömmel üdvözlöm ezt a kezdeményezést. Példamutató, ha elhangzik valahol a kormányzat szájából az, hogy valamit meg kell csinálni, támogatni kell; én nagyon örülök, hogy a mi bizottságunk élt ezzel a lehetőséggel, és bízom a bban, hogy a terminusokat tartva egy jó turizmuskoncepciót fog még ez a parlamenti bizottság meghozni, és a parlament, a turizmus fejlesztését megerősíti, szentesíti. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szó t dr. Torgyán József úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen nem kívántam szólni, mert hiszen a turizmus fejlődése érdekében előterjesztett országgyűlési határ ozati javaslattal