Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 25 (256. szám) - Személyi ügy: - A magyar turizmus fejlődése érdekében szükséges tennivalókról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP):
1886 maximálisan egyetértek, mégis amiért szót kértem, az abból a helyzetből fakad, amelyet most már illenék felszámolni. (20.40) Nevezetesen: olyan törvénydagasztás, olyan értelmetlen munka folyik ebben a Házban, amelyet éppen ez az előterjes ztés bizonyít a legjobban. Miről van itt szó? 1996. július 3án előterjesztés érkezett a Házhoz, amely országgyűlési határozati javaslat meghozatalát indítványozta. 1996. július 5én, tehát két nappal később már szükségesnek tartották ezt módosítani - ismé tlem: 1996. július 5én. Miről szól ez az előterjesztés? Felkéri a kormányt, hogy készítse el a turizmus fejlesztésének koncepcióját, és azt '97. május 31éig terjessze az Országgyűlés elé, illetve dolgozza ki a turizmusról szóló törvénytervezetét, azt meg '97. szeptember 30áig terjessze az Országgyűlés elé. Ugyanakkor, 1996. május 10én a miniszterelnöki konferencia és a parlamenti nyílt nap ugyancsak döntést hozott arról, hogy a kormány készítse el és '97. május 31éig terjessze az Országgyűlés illetékes bizottságai elé a turizmus fejlesztésének koncepcióját; szól továbbá arról, hogy a kormány készítse el a turizmusról szóló törvénytervezetét '97. szeptember 30áig. Úgy hiszem, hogy ezekből az adatokból egyértelműen megállapítható, hogy itt valami olyan é rtelmetlen sárdagasztás folyik, ami elveszi az energiát, időt emészt fel, és nem mond semmit. Elnézést kérek, a kormánytöbbség programjában is szerepel a turizmus fejlesztése! Most az, hogy a kormányzati ciklus negyedik évében előveszik, és megint azt mond ják, hogy jó lenne, ha végre a kormány most már hozna valamit a turizmussal kapcsolatban - kérem szépen, jó kívánságokat a Ház sérelmére ilyen hosszú idő elteltével itt úgy beállítani, mintha valamiféle munka folyna, és mintha ennek valamiféle hasznát látn á az ország, ne haragudjanak, ezt a Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt nevében kikérem! Tessék érdemi munkát végezni, a kormány terjessze be a turizmusról szóló koncepcióit, terjessze be a törvényjavaslatot, akkor lesz miről beszélni! De most arról - egy év eltelte után - módosított indítványokat, ráadásul egy miniszterelnöki konferencia által ugyanilyen tárgykörben hozott határozat után - hogy a kormány majd csinálja meg, ha lesz ideje, mindezt , úgy hiszem, hogy ez a parlament tekintélyének a lejáratása, törvénydagasztás, értelmetlen papírmunka. Köszönöm a türelmüket. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Szabó Lajos Mátyás úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP) : Elnök Asszony! Köszönöm a sz ót. Nagyon érdekes szituáció alakult ki, mert amikor még megnyomtam a gombot, nem hittem volna, hogy egy ilyen típusú hozzászólás után fogok majd szólni; mégis el fogom mondani, hogy én egészen másként látom ezt. Azért is kértem szót, mert azt hiszem, hogy ha a parlamentben mozdul meg valami, az egy folyamat következő lépcsőfoka; és azért kértem szót, mert ez a rövid, tömör és lényegre törő határozati javaslat szerintem valamifajta jó példa erejével is hat. Az egyik az, hogy ez egy - méghozzá ebből a szempo ntból fontos - parlamenti állandó bizottság javaslata, önálló indítványa. Ezért én egészen másként látom azt, hogy mi ennek a viszonya ahhoz, amit, ha úgy tetszik, a civil szervezetek, szakmai szervezetek és a soksok érdeklődő és a kormány közös részvétel ével a múlt év májusában a Kongresszusi teremben megtartott tanácskozáson elfogadtak; azt hiszem, a kettő nem mérhető. Ugyanakkor azért is példa erejű - és valamilyen új lépcsőfok , mert államtitkár asszonytól pedig hallottuk, hogy eddig több mint ötven s zakmai és civil szervezet vett részt abban, hogy előkészítse azt a munkát, aminek határcövekeit ez a határozati javaslat végül is arra hivatott, hogy megszabja, leverje.