Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 24 (255. szám) - A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló, valamint a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes álta... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
1697 Vagy vegyük a cigányok kérdését. A magyarországi cigányok a szöveg alapján nem látszanak történeti képződménynek, nincs múltjuk az anyagban, pedig ha történeti visszatekintést adunk az egyik kisebbségről, akkor a másikról is adni kellene. A cigányság életmódbeli különbségére ne m is utal ez az anyag. A cigányságot megkülönböztetően érintő kérdéskör szerinte csupán anyagi vagy egészségügyi, szociális, foglalkoztatási. A tanácstalanságot homályos értelmű kifejezésekkel el lehet leplezni, de a tények akkor is megszólalnak; mert mit jelent az, hogy - idézem az anyagból : "a cigány oktatásfejlesztési program stratégiai célja az, hogy a közoktatás teljes vertikuma biztosítsa a cigány tanulókat sújtó hátrányok kiegyenlítéséhez és iskolai sikerességük biztosításához szükséges feltételeke t". Ugyanis ezek a hátrányok, amennyiben anyagi természetűek vagy társadalmilag hátrányos helyzetből fakadóak, éppúgy sújtják a kisebbségekhez nem tartozó gyermekes családok többségét Magyarországon, ahol gyermeket nevelni ma már egyenlő - legalábbis stati sztikailag - a szegénység vállalásával. Amely lemaradások viszont a cigányság mint kisebbség esélybeli hátrányából fakadnak, azok semmiképpen sem terhelhetőek az amúgy is súlyos forráshiánnyal küszködő közoktatás úgynevezett teljes vertikumára. Mert mit je lentene ez? Külön kiadásokat minden osztály, minden iskola esetében, vagyis eleve kivihetetlen cél megjelölését. Ami a cigány művelődést illeti: a beszámoló lakonikusan megállapítja, hogy: "nincs országos szerepkörű cigány közművelődési központ, múzeum, sz ínház" - és ennyi. A papír persze el sem pirul. Én azonban hiányolom a felelősség vállalását, és megkérdem: tudjuk, hogy 1992ben kormányhatározat alapján elkülönített, évi rendszerességgel kiutalt pénzalap született erre a célra, és megindult egy többcélú közművelődési központ kialakítása. Kik és mire fordítják ma ezt a pénzt? Netán Utassy költőnknek van igaza, és lopnak a bőség kosarából? Erről is be kellene számolni a kormányanyagban. Zamatos nézőpont a magyarországi románok helyzetének megközelítésére a rájuk vonatkozó kezdő mondat. Ezt is idéznem kell: "A magyarországi románság az első világháborút követő határmódosítások után létszámában erősen megcsappant." Vajon mit követhettünk el ellenük? A szégyenlős elhallgatásnak és az így kialakult félrevezetés nek ugyanolyan eszköze az ilyen megállapítás, mint az a bejelentés, ami, mondjuk, egy áremelés helyett árkiigazítást mond. Szomorú, hogy azt az egyszerű tényt még ennyi év után sem volt képes az anyag érthetően és tárgyszerűen rögzíteni, hogy az Alföld kel eti részének és Erdélynek Romániához csatolásával került ki a magyar állam fennhatósága alól a románság túlnyomó többsége. Ugyanilyen vitustáncot jár a szöveg alkotója a ruszinukrán kérdésben. Dadogva a ruszinokat keleti szlávokként írja le - akiket a nye lvészek egyébként a szlovákokkal együtt a nyugati szlávok közé sorolnak , míg a szerbeket, horvátokat, szlovéneket esze ágában sincs délszlávnak nevezni. Ebből követhető, hogy így alakul ki az ukránok - úgy tudom, rájuk nézve egyértelműen sértő - meghatár ozása, miszerint ők, idézem az anyagból: "ukrán identitású keleti szlávok". Mi pedig magyar identitású finnugorok volnánk eszerint. Pontatlan a megfogalmazás a szlovákok esetében is. Jelenlétük ugyanis a költözködés szabadságával járó országon belüli, bels ő vándorlás, valamint tudatos telepítés eredménye a történeti Felvidékről. Külön érdekesség egy kormányzati anyagban egy másik, nem is mindig barátságos ország történelemszemléletét köszönteni. A 40. oldal utolsó bekezdésében a szlovák lakosság elmagyaroso dásáról ír, erre lehetett Szlovákiában hivatkozni, amikor a reszlovákizáció elnevezésű tortúrának vetették alá az ottani magyar lakosságot. És mi történt a második világháború után? Az anyag szerint, ezt a szót használja: "megszületett a kétoldalú csehszlo vákmagyar lakosságcsereegyezmény". Ez a szövegezés fedte el az elvtársi történetírásban is a háborúvesztes Magyarország szörnyű megaláztatását, amelynek során lakosait lehetett külföldre telepíteni, és a határ túloldaláról magyarok tömegeit átűzni. Épp i lyen hazug a 41. oldal (1) bekezdése: mire alapozzák, hogy a szlovákság legöntudatosabb része élt az áttelepülés lehetőségével? Hozzátenném, hogy: és hallgatott a csábító ígéretekre,
