Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 18 (254. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor):
1533 ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Raskó György képviselő úrnak, Magyar Demokrata Néppárt. DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP) : Tisztelt Képviselőtársaim! Gyimóthy Géza egy ma nagyon aktuális problémát vetett fel. Azt hiszem, hogy nemcsak a különleges rendeltetésű vadászterületekkel kapcsolatban vannak viták, méghozzá igen éles vi ták, hanem általában a területkijelöléssel és annak értelmezésével, hogy az ÁPV Rt.hez, illetve a kincstárhoz tartozó területen valójában milyen célok és milyen érdekek alapján történjen a vadgazdálkodás, illetve a vadászat. A képviselői körzetemben is sz inte mindenütt, minden önkormányzatnál probléma ez. Rengeteg levelet kapok ez ügyben, amelyből egyet szeretnék kiemelni. Például a lébényi önkormányzat, illetve a lébényi gazdák jelezték, hogy azt a területet is, aminek semmi köze nincs a természetvédelmi területhez, mármint a Hansághoz, valamilyen indokkal különleges rendeltetésűnek sorolták be. Gyakorlatilag az az önkormányzat, amely kifejezetten kezdeményező volt abban, hogy egy önálló területet és vadásztársaságot csináljon a falu a környékbeli gazdákka l, ennek a lehetősége jelen pillanatban nem adott, mert valamilyen oknál fogva, más érdekekből valaki egy, a Hanság egészére kiterjedő különleges vadászterület megalkotásán álmodik. Azt hiszem, hogy a jogszabályok, s maga a törvény sem egyértelmű ebben a dologban. Azt hiszem, hogy arra az ellenőrzésre, amelyre Medgyasszay László képviselőtársam utalt, nagyon is nagy szükség lesz, különösen azután, ha a viták lezárulnak, illetve az ügyek döntő hányada valószínűleg bíróságra kerül. Kérdezem én, ezal att milyen lesz a vadgazdálkodás, ki fogja védeni a földtulajdonosok, a termelők érdekeit és az állam érdekeit. (Az elnök a csengőt megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) Azt hiszem, hogy jó lenne, ha erre a problémára a minisztérium és az illetékesek mielő bb visszatérnének. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt. (Gyimóthy Géza: Ön is vadász, hogy hozzá tud szólni?) DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr ! Tisztelt Országgyűlés! Gyimóthy képviselő úr napirend előtti hozzászólásának utolsó mondata az volt, hogy kéri, a törvény módosítását fontolja meg a kormány, illetve a kormánypárti képviselők. Azután, amikor feltűztem a mikrofont, megkérdezte tőlem, hogy milyen vadász vagyok, hogy hozzá tudok szólni ehhez a kérdéshez. Képviselő úr, nem vagyok vadász, de azt tudom politikusként, hogy ha van egy törvénynek olyan célja, hogy a génállomány megőrzése, az oktatáskutatás, és a természetvédelmi szempontok figyel embevétele okán különleges rendeltetésű övezetek kijelölésére kerüljön sor, akkor ez nem véletlenül történik, hanem annak érdekében történik... (Közbeszólás: Szándékosan!) , hogy ezek a célok meg tudjanak valósulni. Igen, úgy ahogy bekiabálja a képviselőtár sam, szándékosan történik. Államtitkár úr elmondta, hogy a végrehajtás érdekében milyen lépések történnek, elmondta a különleges rendeltetésű övezetek kijelölésének a szempontjait, és azt is elmondta, hogy ezeknek az elbírálása folyik, és most van végrehaj tás alatt. Tehát azt gondolom, hogy amikor erről vitatkozunk a parlamentben, akkor nem azt kellene feltenni egymásnak kérdésként, hogy valaki egyébként eldurrantottae már a puskáját vagy sem, mert ettől függetlenül is azt gondolom, hogy lehet ennek politi kai megítélése. A Szocialista Párt nem kívánja megváltoztatni ezt a törvényt, de azt igenis igényli, és ebben egyetértünk a képviselő úrral, hogy a tulajdonosok érdekei ne csorbuljanak. Az, hogy jövőre önök mit fognak megváltoztatni, az még nagyon messze v an, én azt gondolom, hogy arról még ráérünk beszélni. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) :