Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 18 (254. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP):
1534 Köszönöm szépen. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pusztai Erzsébet frakcióvezetőhelyettes asszony, Magyar Demokrata Néppárt: "Állásfoglalások a kórházak helyzetéről" címmel. Megadom a szót. DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem a magam véleményét szándékozom most elmondani. Ismertetni akarom önökkel az egészségügy két nagy s zervezetének állásfoglalását, melyek az utóbbi időben születtek. Nem teljességében természetesen, hiszen az öt perc erre nem elegendő. Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének február 27én született állásfoglalásából idézek önöknek részleteket: "A finanszírozás reálértéke legalább ötven százalékkal csökkent az elmúlt öt év alatt. A kapacitásszűkítések nem költségcsökkentést, hanem fajlagos kiadásnövekedést okoztak. Jelenleg számháború zajlik az ügyben érintett felek között, egymásnak ellentmondó kor mányzati és minisztériumi nyilatkozatokkal megtévesztik a közvéleményt, és egyúttal lehetetlen helyzetbe hozzák a kórházak vezetését. A törvénnyel és rendeletekkel életbe léptetett finanszírozási rendszer nem kiforrott és számításokkal kellően megalapozott munka terméke, hanem a nyilvánosságot és a szakmaiságot kizáró alkuk eredménye. Már most látható, hogy hatásai még a kormány meghirdetett szakmai programjával is szemben hatnak. Képtelenség alkalmazkodni egy így megalkotott rendszerhez, ami ráadásul kifej ezetten hibás költségvetési számokra épít. Mindezek miatt halaszthatatlan kormányzati feladatnak látjuk egy nemzeti egészségügyi válságstáb létrehozását minden érintett részvételével. Követeljük, hogy legyen vége a kapkodó beavatkozásoknak, és e bizottság véleményezése, valamint megfelelő hatásvizsgálatok nélkül ne kerülhessen a kormány és a parlament elé ágazatot érintő jogszabály." A Magyar Kórházszövetség IX. kongresszusának állásfoglalása március 7éről: "Hiányzik az egészségügy rendszerszemléletű megkö zelítése. A korábbi évekhez hasonlóan a népjóléti tárca és az egészségügy nem kap megfelelő hangsúlyt a kormányzatban. A törvényhozás felelőssége az egymással nem illeszkedő, a konzekvenciákat következetesen nem végigtekintő jogalkotás. Az egészségügyi ren dszerbe történő beavatkozás nem hozta meg még a kormányzat által tervezetten sem a kívánatos eredményt, egy részük pedig már a döntés időszakában is kifogásolható volt. A struktúraátalakítás nem valósult meg. Az ellátórendszeren belüli érdemi és a betegel látás érdekét szolgáló átalakulás nem jött létre, és a kívánt gazdasági eredményt sem produkálta. Az intézményrendszer nem kap elegendő időt és támogatást az átállásra. Sem a '96os, sem a '97es bérkorrekció nem volt végrehajtható. Indokolatlanul szembeál lította egymással a munkáltatókat és munkavállalókat. Nem sikerült stabil szakmai szempontokat kialakítani, a kórházak a külső gazdasági piaci körülményekkel szemben védtelenek és kiszolgáltatottak. Megengedhetetlen módon sűrűn változó, kiszámíthatatlan ke retek között kell az intézmények működőképességét fenntartani. A kórházi konszolidáció elhúzódása és megvalósítási módja még a problémák elodázására is elégtelen. A minimum feltételrendszerek belső aránytalanságai, jelentős jövőbeni forrásigénye, fenyegető mivolta és időzítése nem szerencsés. A Magyar Kórházszövetség a jelen egészségügyi és kórházügyi helyzetet rendkívül kiélezettnek, kritikusnak ítéli. Visszautasítja azt a stílust és fenyegetőzést, mely minden felelősséget az ágazatra és az intézmények men edzsmentjére hárít. Elhatárolja magát a közvéleményt és a munkavállalókat megtévesztő, szembeállító információktól. Megítélésünk szerint az egészségügyi ellátórendszernek nem csődbiztosra, hanem végrehajtható egészségpolitikára van szüksége."