Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 17 (253. szám) - Eskütétel - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DEMETER ERVIN (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZABÓ IVÁN (MDNP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1418 Viszont elfogadhatatlannak tartom, hogy most utólag, mintegy a törvény megalkotóiként és megszavazóiként beszéljenek. Ezért azt gondolom, tisztelt uraim hogy talán (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , egy kicsit halkabban kellene önöknek erről az ügyről beszélni. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Demeter Ervin frakcióvezető úrnak, MDF. (Közbekiáltás az MSZP soraiból: Ő sem szavazta meg!) DEMETER ERVIN (MDF) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Mol elnökének kinevezésekor nemcsak a Magyar Demokrata Fórum, hanem több parlamenti párt - köztük kormánypárt is - úgy értékelte, hogy politikai döntés született. Ekkor e zt a Magyar Szocialista Párt és képviselői igyekeztek elhárítani, és azt mondták, hogy nem így történt. Úgy gondolom, ez a tény, hogy a lemondáskor a Szocialista Párt véleményét kéri ki a Mol jelenlegi elnöke, egyértelműen bizonyítja, hogy itt politikai dö ntésről van szó. Ha vezetőváltásra kerül sor a Mol esetében, ebben a kormányzati ciklusban immáron harmadik alkalommal kerül erre sor, és ha valóban igaz, amit képviselőtársunk mond, hogy egy első számú vezető felállása komoly gazdasági károkat okozhat, ak kor a Szocialista Párt kormánya ezt már kétszer megtette, és lehet, hogy harmadszor is ilyen lépésre kényszerül. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja azért nem szavazta meg az összeférhetetlenségi törvényt, mert teljes mértékben diszkriminációt tett ek a magántulajdon és az állami tulajdon között. Ez az eljárás alkotmányosan is vitatható; ezt a viták során több alkalommal kifejtettük. Nem is értem, hogy Szekeres Imrének ezek az érvek nem tűntek fel. Végezetül engedjék meg, hogy felhívjam a tisztelt ké pviselőtársaim figyelmét az alkotmányra. Nevezetesen a 3. § (3) bekezdésére, mely szerint "pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak". Ennek megfelelően egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervezetet. Nem szeretnénk, hogyha a Magyar Szoc ialista Párt központi bizottságában dőlne el, hogy ki lesz a Mol elnöke vagy ki nem lesz a Mol elnöke, mert akkor egyéb gazdasági kérdések is idekerülhetnek, melyek nem ide valók. (Derültség az MSZP soraiban.) Nagyon reméljük, hogy az alkotmány keretei köz ött önök megfelelő megoldást találnak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Szabó Iván frakcióvezető úrnak, MDNP. DR. SZABÓ IVÁN (MDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nem Pál László személyérő l szeretnék vitatkozni, hanem Pokorni Zoltánnak volt egy olyan jelzése, amelyet Szekeres Imre frakcióvezető úr igen furcsa módon magyarázott félre. Pokorni Zoltán elmondta, hogy a Fidesz kezdettől fogva a legszigorúbb összeférhetetlenségi törvény híve volt , amelyet magunk is osztunk; név szerinti szavazás volt, képviselőtársaim, ebben a Házban, hogy teljes körű tiltás legyen, ne csak úgy, hogy a magánszférát beengedjük lobbyzni, az állami szférát pedig kizárjuk. Ez az, ami miatt nem szavaztuk meg a törvényt , mert egy ilyen törvényt, amelyik valóban fölveti a tulajdonformák közötti lényeges különbségtételt, nem tartunk elfogadhatónak. Másrészt annyit szeretnék az egész kérdéshez hozzátenni: való igaz, hogy a Szocialista Párt segítségé vel megszavazták ezt a törvényt, de a Szocialista Párt képviselői voltak, akik az Alkotmánybírósághoz fordultak, mert nem tartják alkotmányosnak ezt a kérdést, ezt is hozzátartozik az ügyhöz. (Dr. Orosz István: Alkotmányos joguk! Nem?) (Taps az MDNP soraib an.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) :