Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 11 (252. szám) - Dr. Pusztai Erzsébet (MDNP) - a népjóléti miniszterhez - "Az egészségügyi finanszírozási szerződések" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár:
1358 előterjesztésbe. Vá rhatóan ez a munka e hónap végére befejeződik, és a jövő hónap első felében az országos állategészségügyi szabályzat mint a legfontosabb végrehajtási rendelet, kiadásra kerülhet. Az élelmiszertörvény végrehajtásáról szóló 1/1996. (I. 9.) FMrendelet 1996ban már hatályba lépett. Az 1/1997. (I. 17.) IKIMrendelet az élelmiszerforgalmazás rendjéről januárban megjelent, és 1997. március 1jén hatályba is lépett. Az élelmiszermegsemmisítésről, az élelmiszerellenőrzés rendjéről és az egyes élelmiszerellenőr zési igazgatási eljárásokért, igazgatási jellegű szolgáltatásokért fizetendő díjakról, a minőségvédelmi bírságról szóló FMIKIMNMPM együttes rendeletek, tekintettel az egyeztetés alaposságára, most vannak tárcaegyeztetés alatt. Kiadásukra feltételezhetőe n egymásfél hónapon belül sor kerül. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) Dr. Pusztai Erzsébet (MDNP) - a népjóléti miniszterhez - "Az egészségügyi finanszírozási szerződések" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mári a) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt képviselője, kérdést kíván feltenni a népjóléti miniszternek az egészségügyi finanszírozási szerződések tárgyában. Megadom a szót dr. Pusztai Erzsébetnek. DR. PUSZ TAI ERZSÉBET (MDNP) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és területi finanszírozási normatívákról szóló törvény, valamint a költségvetés szerint az egészségügyi ellátókkal kötött szerződések 1996. december 31éig érvényesek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetői levéllel a határidőt február 28áig meghosszabbította. Sajátos jogi megoldás ez, a törvényt módosítani egy főosztályvezetői levéllel. Erről majd még az igazságügyi minisz ter úr véleményére is kíváncsi leszek. Most azonban az a kérdésem, tisztelt államtitkár úr: vajon vane most, március elején törvényes és érvényes szerződés az egészségügyben? Várom válaszát. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Me gadom a szót Keller László népjóléti minisztériumi államtitkárnak. KELLER LÁSZLÓ népjóléti minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Kérdésének felvetésében bizonyosan az az információ vezette, hogy az egé szségügyi intézmények végleges finanszírozási szerződéseinek megkötésére az eddigiekben nem került sor. Ez az információ megfelel a tényeknek. Szerencsére azonban ez nem jelenti azt, hogy az egészségügyi szolgáltatók nem kapnak juttatást az Országos Egészs égbiztosítási Pénztártól. Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló törvény ugyanis egyértelműen rendelkezik arról, hogy a kapacitáslekötésnek megfelelő mértékben az OEP a szolgáltatókat finanszírozni kötele s. A kapacitáslekötésről az OEP másodfokú határozatai határidőben, december 1éig megszülettek, az így lekötött kapacitások tekintetében tehát minden szolgáltató nyugodt lehet, hogy az ezeken teljesített betegellátó tevékenységért a finanszírozási jogszabá lyokban meghatározott bevételhez hozzájut. Ez a szabály akkor is érvényesül, és akkor is finanszírozási kötelezettséget jelent az OEPnél, ha a részleteket tartalmazó finanszírozási szerződések nem köttetnek meg. A szerződéseket illetően azonban most sem t eljesen megoldatlan a helyzet. Az OEP, látva, hogy december 31éig az új szerződéseket nem tudta megkötni, ideiglenes szerződéseket kötött. Ezekben a korábbi részletes szabályoknak megfelelően, de az új kapacitáslekötési megállapodások alapján szerződött a z intézményekkel, illetőleg meghosszabbította szerződésüket. Ezt követően megindult az új