Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 11 (252. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP):
1265 hogy a kötelező béremeléseket nem tudják teljesíteni. Ezzel kapcsolatban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen már sztrájkbizottság alakult, és a legújabb fejlemény, hogy szervezés alatt van, megfontolás tárgya már a Felső oktatási Dolgozók Szakszervezete kezdeményezésében, hogy rövidesen egy országos sztrájkbizottság is alakuljon. Tehát a felsőoktatásban ezen az úton keresik az igazukat, keresik annak a megoldását, hogy az oktatók, a dolgozók hozzájuthassanak a bérükhöz. A közművelődés terén - tájékozódásom szerint - peres úttal próbálkoznak, valamiképpen ők is meg akarják oldani ezt a feszült helyzetet. Ezzel kapcsolatban el kell mondanunk, hogy helytelenítjük a kormánynak azt a magatartását, amellyel ezt a kérdést kezeli. Olyan véleményeket hallunk a tárca részéről, hogy az itt hiányzó differenciát az intézményeknek tulajdonképpen ki kellene gazdálkodniuk - mondjuk, a bevételek növelésével, a dologi kiadások erre a célra fordításával. Azonban felhívjuk a figyelmet, hogy nag yon sok intézménynél bizony az alapellátásra sem marad pénz akkor, ha ehhez kénytelenek hozzányúlni. Felmerült az is, hogy létszámcsökkentéssel kellene ezt kigazdálkodni - mondja a tárca. A felmérések szerint az ELTEnél ez 500 dolgozó elbocsátását jelente né, a szegedi tudományegyetemen 250et, a debreceninél pedig 200at. Ilyen mérvű belenyúlás megengedhetetlen, ez sokkal rosszabb helyzetet teremtene, mint amit a Bokroscsomag annak idején okozott. Nem fogadható el az a tárcavélemény sem, hogy a nem oktató dolgozók munkáját tulajdonképpen a hallgatók foglalkoztatásával is lehetne helyettesíteni. Nem fogadható el az sem, hogy a tandíj egy részét fordítsák ezekre. Tehát a tárca lényegében keresi a forrásokat, rámutat arra, hogy hogyan lehetne megoldani, önkor mányzati források is szóba kerülnek. Azonban megkerülhetetlen az az alaptény, hogy a kormányzat felelőssége a felsőoktatásban a megfelelő bérezés - mert itt kötelező bérezésről van szó - biztosítása. Ez annyira megkerülhetetlen, hogy ha sztrájkkal vagy per es úton jutnak az igazukhoz, az végül is nagyon szomorú lenne, ezért mi ezúton is felszólítjuk a kormányt, hogy keresse, és rövid időn belül mindenképpen találja meg a megoldást erre a súlyos feszültségre. Úgy véljük, a probléma onnan is adódik, hogy tulaj donképpen ezen a téren sem tudott a kormány egyetérteni az érdekképviseleti szervezetekkel, mert olyan különbség derült ki nem olyan régen, hogy más bázist tekint az érdekképviselet és mást a kormány. Így felmerült az, hogy tulajdonképpen az 1996 januári b érszínvonal lenne az alap, amire számolni kell a béremeléseket. Úgy gondoljuk, ezek a béremelések nem jelentenek olyan kiugró bérnövekményeket, amelyeket így kellene kezelni, hiszen lényegében az inflációval való lépéstartást szolgálják a kötelező béremelé sek is. Még egy nagyon fontos összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet ezzel kapcsolatban. Van egy felmérés, mely szerint az országok teljesítményét, a GDPt sok minden befolyásolja, de két nagyon fontos dolog különösen, amelyek közül az egyik az oktat ás, a felsőoktatás kérdése. A másik - és nem véletlen, hogy ezt most felhozom - a mezőgazdaság kezelése. Kimutatták, hogy ez a két tényező igen jelentősen befolyásolja egy nemzet jövőjét, de természetesen magát a gazdasági teljesítményt is. Akkor, amikor e zen a két területen ilyen feszültségek vannak, mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmet - elsősorban a kormány és a parlamenti többség figyelmét - arra, hogy sürgősen és nagyon hamar meg kell oldani ezt a feszültséget a jövőnk, a biztonságunk érdekében. K öszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Két percben megadom a szót Győriványi Sándor úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Mé lyen tisztelt Országgyűlés! Amikor Csépe Béla képviselőtársunk felvetéséhez hozzászólok, nem tudok másra gondolni, mint hogy kulturált országban kultúremberek által irányított kultúrpolitikában ezt a kérdés mindig elsőrendű
