Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 10 (251. szám) - Határozathozatal napirendi ajánlás kiegészítéséről - Az ülés napirendjének elfogadása - A magyar-orosz olajszállítások és az orosz államadósság hasznosítása során felmerült összeférhetetlenségek, valamint a politikai döntéshozók és a gazdasági élet résztvevőinek esetleges összefonódását vizsgáló bizottság jelentésének elfogadásáról szóló... - LÁNYI ZSOLT (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - VARGA LAJOS (MSZP):
1228 LÁNYI ZSOLT (FKGP) : Nem fog két percig tartani - nem kíván ok vitatkozni. Ezeken a vaklópéldákon nem szoktam megsértődni, mert érzek ebben egy kis látó lovat is - abban, amit mondtam. De ezenkívül most Vancsik képviselőtársam azt mondta, hogy olyan árut kellett Oroszországban szerezni, amit Magyarországon el lehe tett adni. Ezt rosszul mondta, mert nekünk magyar árut kellett volna olyat találni, amit ezek el tudnak adni Oroszországban, mert ez az ellentételezés! (Moraj.) Olajat és gázt hozunk. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Annak az ellentételezése az, am ikor... (Vancsik Zoltán: Az államadósság lebontásáról beszéltünk.) De most nem az államadósságról van szó, hanem az olajügyről. Itt arról van szó, hogy a gázért és olajért olyan szerződést kötöttünk, ha jól értelmeztem - nem vettem részt a százóráson , ho gy ellentételezés lesz, tehát ha tőlünk fognak azért a pénzért vásárolni, akkor a külkereskedelmi mérlegünk nullára vagy nullszaldóra kijöhet. Erről beszélek én, nem az államadósságról! Ebben az esetben a cégek ezért jöttek létre, amelyek az olajjal foglal koztak, mert ez volt a lényeg, hogy kerítsenek olyan árut, amit el lehet adni az oroszoknak: mi kifizetjük az olajat, gázt, ők pedig kifizetik nekünk azt a terméket, amit tudunk nekik szállítani - akkor jó a külkereskedelmi mérleg. Azt hiszem, ezen senki s em fog velem vitatkozni, mert ezt a közgazdasági első osztályában tanítják, hogyan történik az ellentételezés, meg egyéb dolgok... Én csak erről beszéltem, ez az egésznek a lényege. Én nem keverem össze az államadósság lebontását és az olajat. Itt az olajr ól volt szó, az olajat megvesszük, az oroszok pedig megveszik tőlünk az árut, és akkor nincs probléma. (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Nem az olajról szól ez az egész!) Az olajvizsgáló bizottságról szól ez az egész. Köszönöm. (20.30) ELNÖK (dr. K óródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok név jelent meg a monitoron: arra kérem önöket, hogy a kétperces reagálások során szíveskedjenek a jelentés tartalmi kérdései körül maradni, és ne ettől messzire elkalandozni. Megadom a sz ót Vancsik Zoltán képviselő úrnak kétperces reagálásra. VANCSIK ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Megpróbálom tagoltan elmondani, hogy miről van szó: az általad az előbb kifogásolt, a szocialistákhoz közel álló vállalkozók - akik az államadóss ág lebontásába versenyhelyzet nélkül jutottak - orosz árut kell hogy Magyarországra hozzanak, azt eladják, hogy be tudják a költségvetésbe fizetni a dolgot. Ez az egyik téma. Nem szabad összekeverni a másik dologgal, ami egy, a Kisgazdapártban meglévő, 1 m illiárdos adósság ügyében szól, hogy magyar áruval kell ellentételezni bármit is. Teljesen összekevert dolog ez. Ami az olajszállításokat illeti: arra volt törekvése az előző kormánynak is, a mostani kormánynak is, hogy kiegyenlítsük valamiféle mezőgazdasá gi termékekkel. Erre egyetlenegy vállalat jött létre, az Agroil, amelyben nem a hozzánk közel álló a tulajdonos, hanem a főtulajdonos a Mol, 40 százalékkal. Ennyit szerettem volna mondani, köszönöm. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Varga Lajos képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. VARGA LAJOS (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Reménytelenül hadakozunk itt, próbálunk dolgokat megértetni. Még egyszer, utoljára megpróbálom én is a következőt elmondani, amit egyébként már nagyon sokan elmondtunk: egy szerződést két fél kell hogy megkössön, máskülönben ez nem működik. Ha mi bármennyire is szeretnénk, meg akarjuk, meg mindenki ezen dolgozik, de az orosz fél ezt nem hajlandó aláírni, innentől kezd ve lehet mesélni, hogy miért nem csináljuk, de ez nem működik. Legyenek szívesek már ezt megérteni, és fejezzék be azt, hogy miért nem csináltuk! Azért, mert az orosz fél nem volt hajlandó ezt elfogadni.