Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. február 4 (242. szám) - A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, a szociális és egészségügyi bizottság előadója:
123 véleménye, hogy a törvény végrehajtásához, a belépő új ellátási formák működé séhez szükséges forrásokról a következő években is megfelelően gondoskodni kell. Tisztelt Országgyűlés! Külön szeretnék szólni azokról, akik a mai nehéz körülmények között hivatásként végzik gyermekvédelmi tevékenységüket, és e helyről is szeretném megkösz önni lelkiismeretes, áldozatos munkájukat. Szeretném biztosítani őket arról, hogy a törvényjavaslat nem szorgalmaz olyan intézkedést, amely egyes szakmai rétegekben munkanélküliséget eredményez. Ellenkezőleg, szinte minden területen folyamatosan új munkahe lyeket teremt, éppen annak következményeként, hogy a jelenleginél szélesebb körű és erőteljesebben működő szolgáltatásokat hoz létre. Kétségtelen azonban, hogy sokak számára a törvény életbelépése, hatálybalépése változást, új ismeretek elsajátításának kén yszerét jelenti majd. Új szellemiséggel és szakmai tudással az érintettek döntő többsége - meggyőződésünk szerint - képes lesz a javasolt reformok megvalósítására, a gyermekek védelmének hosszú távú stabil biztosítására. A törvényjavaslat nem titkolt célja az, hogy újra felépítse a gyermekek ügyében eljárók társadalmi elismertségét, presztízsét. A beterjesztett törvényjavaslat esetében, tisztelt képviselőtársaim, nem üres frázis az, hogy az előkészítő munkába széleskörűen bevontuk az elméleti és gyakorlati szakembereket, a társadalmi és szakmai érdekképviseleti szervezeteket. A viták eredményeként alakult ki a most már önök által is megismerhető, a törvényben megtestesülő konszenzus. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden kérdésben lezártnak tekinthe tők a viták. Ahhoz, hogy a gyermekek védelmét hosszú távon szolgáló törvénnyé válhasson a beterjesztett javaslat, szükség van képviselőtársaim tevékeny közreműködésére is. Meggyőződéssel vallom, hogy a gyermekek védelmének ügye mindannyiunk közös gondja. E nnek a gondolatnak a jegyében kérem önöket, hogy javaslataikkal járuljanak hozzá a törvényjavaslat további jobbításához. Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az előterjesztett törvényjavaslatot vitassa meg és fogadja el. Köszönöm szé pen. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. A szociális bizottság előadója dr. Sarkadiné dr. Lukovics Éva. Megadom a szót. DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA , a szociális és egészségügyi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök asszony. T isztelt Ház! A szociális és egészségügyi bizottság az 1996. december 4én megtartott ülésén tárgyalta a gyermekvédelmi törvény általános vitára való alkalmasságát. Az előterjesztő kormány részéről segítségünkre volt Gáspár Károly úr, a Népjóléti Minisztéri um munkatársa. Szó esett a bizottsági ülésen elsősorban a javaslat most már elodázhatatlan szükségességéről, a parlamenti tárgyalást megelőző igen kemény érdekegyeztetési folyamatról, hiszen megtudtuk, hogy mintegy nyolcvan szervezettel történt egyeztetés, amíg a beterjesztett szöveg elkészült. A javaslatban megjelenő újszerű struktúrákat taglaltuk, és nem utolsósorban a végrehajtáshoz szükséges pénzt firtattuk. Talán eléggé el nem ítélhető módon a képviselői kérdések fókuszában éppen a pénzü gyi finanszírozási háttér állt. Megtudtuk - összefoglalva , hogy ennek a törvénynek a végrehajtására a forrásokat az 1997. évi költségvetési törvényben kell tételesen megtaláljuk. Így összesen 650 millió fog jutni ebben az évben a gyámügyi igazgatási rend szer változtatásaira, 350 millió forint az új családsegítő szolgálatok kiépítésére, és 410 millió forint áll rendelkezésünkre pályázati alapként az alapellátás és a szakellátás korszerűsítésére. Ez testvérek között is összeadva 1,4 milliárd forint, tehát n em kifejezetten sok. Ezen túlmenően az állampolgárok számára az egyes ellátásokhoz 250 millió forint mint otthonteremtési támogatás és 4 milliárd forint fog rendelkezésünkre állni a rendszeres gyermekvédelmi támogatás forrásaként. Ez bizony összeadva 56 m illiárd forint, akárhogy is nézzük. Ez így kimondva nagyon soknak tűnhet, de ismerve a téma és a tevékenység sokrétűségét, bizony nagyon kevés.