Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 10 (251. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA (FKGP):
1172 ki az állami költségvetésből (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) a magánzsebekbe; és ha ebből, kedves Pető Iván, odaadnak 60 milliárdot a magyar népnek, az ne fájjon annyira önnek! (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Lamperth Mónika frakcióvezetőhelyettes asszonynak, MSZP. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előszö r is szeretném helyesbíteni Torgyán József egyik valótlan állítását - ami persze nem egyedülálló a mai napirend előtti hozzászólásában , amikor is azzal kezdte, hogy megköszönte a másik oldal elismerő moraját. Csak a televíziónézőknek és a rádióhallgatókn ak mondom, hogy természetesen nem volt ilyen moraj; de hát önök nem tudják ezt így leleplezni, mert én tapasztalom, hogy egyébként a televízióban és a rádióban csak a mikrofonhang hallatszik. Úgyhogy azt gondolom, elsőként ezt mindenképpen meg kellett tenn i. (15.50) Tisztelt Képviselő Úr! Ön gúnyolódik a HornBauerkormánnyal. Én azt gondolom, rosszul teszi azt a Torgyán József és Torgyánné Cseh Mária által vezetett Kisgazdapárt és frakció.., (Derültség és taps a kormánypártok soraiban) ha nem veszi megfele lő méltósággal azt az ügyet, amelyet egyébként itt a parlament előtt napirend előtti hozzászólásában megfogalmaz. Pető Iván beszélt arról a törvényjavaslatról, illetve országgyűlési határozati javaslatról, amelyet ön benyújtott az Országgyűlésnek a 60 mill iárddal megnövelendő '97. évi költségvetés agrártámogatásairól. Ez egy olyan képviselői önálló indítvány, amely az államháztartási törvény alapvető szabályainak nem felel meg, hiszen nem jelöli meg annak a forrását, hogy honnan kívánja ezt a 60 milliárdot biztosítani. Abban a nyílt levélben, amely egyébként a hét végén napvilágra került, ön megjelölt egy forrást - de egy olyan forrást, amit már elköltöttek! Úgyhogy ha egy picit is komolyan venné saját magát, akkor nem írna olyat, mintha például az önök csal ádi háztartásában a kedves felesége észlelné, hogy elkopott a zakója és újat kell venni, és ennek forrásául megjelölné azt a nadrágot, amit megvettek az elmúlt héten. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) Körülbelül ugyanaz a szakmai tartalma annak , amit ön a parlamentnek már nem nyújtott be, tehát saját magát sem vette komolyan, merthogy az országgyűlési határozati javaslatban ilyen komolytalan ellentételezést már nem jelölt meg. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom tehát, a mit itt most hallottunk, illetve amit cselekedeteivel is tett Torgyán József, az nem más, mint az emberek elkeseredettségére épített rosszízű és felelőtlen bohóckodás; amihez - hozzáteszem - sajnos a kormány is szolgáltatott néhány labdát. Köszönöm a figye lmet. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A "bohóckodás" kifejezés helytelen szóhasználat volt.., (Derültség és taps.) ezért figyelmeztetem. (Általános zaj. - Dr. Torgyán József d r. Lamperth Mónikához: Ön kapta ezt a lehetőséget!) Tisztelt Országgyűlés! Személyes érintettség címén megadom a szót Torgyánné Cseh Mária képviselő asszonynak. (Derültség. - Általános zaj.) Figyelmet kérek, tisztelt Országgyűlés! DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA (FKGP) : Egy kis türelmet, kedves képviselőtársaim! Csak Lamperth Mónikának szeretném azt mondani, hogy ő az MSZP vezetőségi tagságában benne van, de én nem vagyok benne a Független Kisgazdapárt vezetőségében! És ezért kikérem magamnak ezt a hangot, én egy egyszerű képviselő vagyok, a nőket képviselem; amin ön is ott szokott lenni: én a Független Női Szövetségnek vagyok az elnöke! (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Bauer sincs benne a kormányban!) Úgyhogy kikérem magamnak ezt a hangot! (Taps a K isgazdapárt soraiban. - Általános zaj.)