Országgyűlési napló - 1997. évi tavaszi ülésszak
1997. március 4 (250. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - LÁNYI ZSOLT (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
1133 nagyszülője, vagy akinél elhelyezve volt, nem élt ezzel a lehetőséggel. Voltak, akik szégyellték vagy féltek? Mind a két indok utólag, a történelmi ismeretek alapján elképzelhető. Az én javaslatom, ami az 5. pontba n lett megfogalmazva, megpróbálja ezt a kérdést megoldani. Tehát ha a kérelmező - és ez egy bizonyítási kérdés, igen tisztelt képviselőtársaim - tudja bizonyítani, hogy ő bár jogosult lett volna a hadigondozásra, de nem kapott, akkor utólag ezt az egyössze gű térítést kapja meg, hisz a sérelme bekövetkezett, az állam a mai napig ezért a sérelemért őt jóvátételben nem részesítette. Azt hiszem, hogy emberileg elfogadható, ha azoknak adunk, akiktől megvonták, vagy akiknek a kérelmét, bár jogosultak lettek volna , elutasították, akkor adjunk azoknak is, akiknek ugyanilyen a sérelmük, de nem kaptak. (19.30) Itt a bizonyítás nagyon lényeges. De a lehetőségtől, igen tisztelt képviselőtársaim, ne fosszuk meg azt a néhány ezer embert, mert azért tudjuk jól, hogy igen c sekély létszámú a jelenleg élő azon kör, akik ebbe a meghatározásba tartoznak. Az 5. pontban a másik javaslatom a határidővel foglalkozik. Bár én el tudnám fogadni azt a határidőt, amit a kormány előterjesztése is támogat, de mégis úgy gondolom - bizonyos kitekintéssel a politikai üldözöttek kárpótlásáról szóló törvényre, amely 1939et teszi meg kezdő határidőként , tegyük meg mi is ebben a törvényben a kezdő határidőnek 1939et. Tudniillik nem zárható ki, hogy a második világháború alatt is történhettek o lyan, politikai okból történő elutasítások, megvonások, amelyek az akkori rezsim politikai felfogásával adekvátak voltak, de jelenleg ezek elfogadhatatlanok. Egykét esetről tudok csak, őszintén megmondom. De azt hiszem, egykét eset is végül is indokolja, hogy a jogalkotó a lehetőséget biztosítsa az érintetteknek, és 1997ben érzékeltessük, mint ahogy 1992ben és '91ben az akkori Országgyűlés is érzékeltette, hogy valójában 1939től kezdve tekinti a történelmi időszakot olyan időszaknak, amelyben ilyen sé relmek megtörténhettek, és amelyek miatt utólag jóvátételre lehetőség van. A másik módosításom, igen tisztelt képviselőtársaim, azzal függ össze, hogy az 1994ben megállapított összegek nem követték az infláció mértékét. Erre van egy másik javaslat, amit a honvédelmi bizottság támogat, a kormány viszont nem. Az a javaslat - tekintettel arra, hogy a kifizetés határidejére nem állapít meg semmiféle időtartamot - értelemszerűen csak azokra a kifizetésekre vonatkozhat majd, amelyeket a törvény hatálybalépése ut án fognak megejteni. Az én javaslatom viszont azt tartalmazná, hogy 25 százalékkal emeljük meg az összes egyösszegű térítés összegét akkor, ha a kifizetés '97. január 1. után történik, illetőleg történt. Ezzel összességében kompenzáljuk azt az inflációt, a mi az elmúlt két és fél év alatt nagyjából bekövetkezett, és nem hozzuk méltatlan helyzetbe azokat a jogosultakat, akik a törvény hatálybalépése előtt és 1997. január 1. között kapják meg az egyösszegű járandóságot. S ezek vannak néhány ezren. Tudniillik e bbe a körbe tartozik az a jelenleg 5 ezer fős egykori hadiárva, akiknek az egyösszegű juttatásuk kifizetésére az Országgyűlés két éven keresztül nem adott lehetőséget. Megkérdeztem a honvédelmi miniszter urat, hány fő kapott idáig - miután '97. január 1jé től van lehetőség ezt az egyösszegű térítést kifizetni : 5 ezer fő, 250 millió forint ez. S akkor még egyszer el kell gondolkoznunk, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy valóban olyan szegény volt ez az ország, hogy 1995ben vagy 1996ban nem volt 250 mil lió forint arra, hogy egy '94es törvényben beígért juttatást kifizessünk nekik? Két évig húzta az Országgyűlés a hadiárváknak való egyösszegű térítés kifizetését. Ha '97ben azt mondjuk, illetőleg az Országgyűlés mondja azt, hogy csak 50 ezer forintot adu nk, s ami '94ben 50 ezer volt, az jelenleg jóval kevesebbet ér, akkor véleményem szerint nem jóváteszünk valami sérelmet, hanem még növeljük ezt a sérelmet. Ezért szeretném - nem is kell az én javaslatomat támogatni , ha esetleg a honvédelmi bizottság át gondolná, és a '97. január 1. utáni kifizetések esetében alkalmazná azt az összeghatárt, amit a honvédelmi bizottság támogat, bár a kormány nem támogat. Meg vagyok győződve róla: nagyságrendben ezek nem olyan összegek, amelyek fölmérhetők lennének bizonyos erkölcsi kötelezettségeinkkel.
