Országgyűlési napló - 1996. évi téli rendkívüli ülésszak
1996. december 19 (240. szám) - Az Országgyűlés 1997. évi tavaszi ülésszakának jogalkotási programjáról történő döntés - A nemzeti hírügynökségről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - LÁNYI ZSOLT (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
243 Ennek volt köszönhető az, hogy valamennyi ellenzéki párt, így a FideszMagyar Polgári Párt is tartózkodott a végszavazásnál. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Lányi Zsolt képviselő úrnak, aki a Független Kisga zdapárt képviselőcsoportjának szavazatát indokolja. LÁNYI ZSOLT (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Független Kisgazdapárt az albizottsági egyeztetések során olyan naiv vagy optimista volt, hogy reménykedett, hogy egy ilyen fontos törvénnyel kapcsolatban, amelyik végeredményben a Magyar Távirati Irodának a működését és annak a politikai objektivitását biztosítja, sikerül több hónapos munkával, egyezkedéssel megegyeznünk, és lehetővé teszi ez a törvénytervezet azt, hogy a kormánypár ti képviselők s az ellenzéki képviselők is egységesen megszavazhassák ezt az igen fontos törvényt. Azonban meg kell jegyeznem, hogy a kulturális bizottságban nagy többségben az MSZP tisztelt képviselői vannak, akikkel hónapokon keresztül kemény vitában győ zködve egymást egy közös nevezőre tudtunk jönni. Azonban sajnálatos módon az utolsó pillanatban itt egy probléma keletkezett, mert az MSZP tisztelt képviselői ezt – a hozzáértő szakemberekből álló, a kulturális bizottságba delegált MSZPs képviselőknek az egyezkedését – nem tudták elfogadni, és a hatalmas többség – ugye a 209ből, ha levonom a kulturális bizottságban valóban hozzáértő embereknek a kialakított véleményét – nem értett egyet, és így nem támogatták utolsó pillanatban a kialakított hétpárti kons zenzust. (13.50) Ennek következtében sajnálatos módon a Független Kisgazdapárt az igen szavazatát át kellett értékelje, és mivel – amint Deutsch Tamás is említette – a 80 százalékos kinevezési átmeneti törvényt beemelte a végén mégiscsak ebbe a törvényter vezetbe a tisztelt Ház, és az ellenzék és a kormánypárt ebben egyetértett, ezért a Független Kisgazdapárt nem kemény nemmel szavazott – bár azt terveztük – , hanem a tartózkodást választotta. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Sepsey Tamás képviselő úrnak, aki az MDF képviselőcsoportjának szavazatát indokolja. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum tartózkodott a törvényjavaslat végszavazásánál. Tartózkodott azért, mert a kormányzó pártok – s nevezetesen a legnagyobb kormányzó párt – ismét megszegte az adott szavát. Nyilvánvalóan nem először történt ez, vannak akik ebből már sportot űznek, számunkra azonban ez az eljárás elfogadh atatlan. El kell gondolkozni azon, hogy a további esetekben politikai egyeztetést érdemese tartani fontos törvényjavaslatok esetén vagy sem. Nem érdemes, igen tisztelt képviselőtársaim, mert hogyha a Magyar Szocialista Párt frakciója olyan személyt küld e l a politikai egyeztetésre, aki igent mond, ezt követően számtalan módosító javaslatot az ellenzéki képviselők visszavonnak, s a kulturális bizottság által egy összefoglalt módosító csomag kerül benyújtásra – amelyet a pártok támogatnak – , és utólag ezt mé gis egyesek a Szocialista Pártból kifogásolják, ennek következtében meggyőzik a pártokat, hogy az adott szót nem érdemes betartani, én úgy gondolom, csak tartózkodással lehetett jelezni azt a rosszallást, hogy ez a politikai felfogás tőlünk távol áll. Önök höz, úgy látszik, ez nagyon közel áll. Ezért nagyon visszatetsző boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánni akkor, amikor a kormányzó pártok tudták, hogy nem fogják tartani az adott szavukat.