Országgyűlési napló - 1996. évi téli rendkívüli ülésszak
1996. december 17 (239. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DEUTSCH TAMÁS (Fidesz):
113 Valóban elég furcsa. Elég furcsa az, hogy egy elég hosszú időn keresztül a parlament asztalán lévő javaslathoz, amelyet elég hosszú időn keresztül tárgyalunk, annak sem az általános vitasz akaszában, sem a részletes vitának azon részében, amikor a plenáris ülésen vita folyik, nem történik meg fontos módosító indítványok benyújtása, csak a részletes vita lezárását követően, és akkor már csak a bizottsági módosító indítványi formát választva. Én egy általánosabb jelentőségű kérdést szeretnék fölvetni ennek kapcsán. Ez pedig az, hogy ugyan komoly vita volt 1994 nyár végén a Házszabály módosításáról folytatott – akkor még hatpárti – tárgyalásokon, hogy megmaradjone az az intézmény, hogy a parlam ent plenáris ülését követően, amikor is lezáródik egy adott törvényjavaslat részletes vitája, akkor még legyene lehetősége a bizottságoknak arra, hogy a részletes vita után csatlakozó módosító indítványt nyújtsanak be, és hogy értelemszerűen ezek olyan mó dosító indítványok legyenek, amelyeket már nem tud a parlament plenáris ülésen tárgyalni – ez a vita végül is akkor úgy dőlt el, hogy abban az ellenérvek ismeretében egyetértettek a pártok képviselői, hogy maradjon meg ez a lehetőség. Ezt a lehetőséget azo nban a mostani törvényjavaslat kapcsán nem először használja arra a kormány, az előző négy évben is megtörtént, hogy az akkor hivatalban lévő kormányok nem – hogy úgy mondjam – rendeltetésszerűen használták ezt a házszabályi intézményt, hanem legalábbis an nak minimum megalapozott kérdése felmerült a kormányok működésével kapcsolatban, hogy nem arról vane szó, hogy a plenáris vita elől el akarják vonni azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a plenáris vita végén, az után nyújtanak be – ezek bizottsági mó dosító indítványok formáját öltik – , attól kezdve maximum sajtótájékoztatókon, lakossági fórumokon és páros újságinterjúkban lehet reagálni ezekre a kérdésekre. Nem állítom, nem akarok annyira álnaiv lenni, hogy azt gondolnám – ez nem dicsekvés – hat évi p arlamenti képviselőséggel, hogy itt megfordul általában a részletes vitákban a törvényjavaslatoknak a sorsa, és korábban általános vitában, bizottsági vitában, valamely többség által elutasított javaslat mellett, ha verbálisan és szakmailag jól érvelnek ál talában ellenzéki képviselők, akkor a részletes vitában a nyilvánosság hatalmas súlya mellett meggondolják magukat a kormánypárti képviselők, és azt mondják, hogy húha, tényleg igazuk van azoknak, akik ezt ugyan hetek óta mondják, hogy valamit így kellene csinálni, és elfogadják ezt az álláspontot. Mégis azt gondolom, hogy van jelentősége ezeknek az egyáltalán nem üres formalitásoknak, hogy legalább a vélemények fontos kérdésekben olyan fórumokon hangozhassanak el, amely fórumok alapvetően megteremtik annak a lehetőségét, hogy aki érdeklődik bizonyos kérdések iránt, az hozzáférhessen azokhoz az információkhoz, azokhoz a támogató és kritikus véleményekhez, amelyeknek az elmondására ilyen technika alkalmazása mellett nincsen lehetőség. Éppen ezért ez leágazik vagy elágazik a mostani törvényjavaslat részletes vitájának a tárgyától. Alaposan végiggondolandónak tekintem, ha mást nem, a '98at követő parlamenti időszakra azt a kérdést, hogy fennmaradjone ez az intézmény és milyen megszorító garanciák elfogadása sz ükséges minimum annak érdekében, hogy a mostani vitához hasonló helyzettel ne találkozzunk. Bár hozzáteszem, hogy ez a mostani vita önmagában ugyancsak példa nélküli, mert nem nagyon emlékszem újra megnyitott részletes vitára, amikor legalább ez a részlete s vita újra megnyitása megteremti annak a lehetőségét, hogy el lehessen mondani a véleményeket. Egy dolgot szeretnék mondani. Természetesnek, magától értetődőnek tekintem, ha a kormánypárti képviselők azt mondják: naná, az ellenzék az mindig kritizál, akko r én azt tudom mondani, hogy naná, a kormánypártok pedig mindig próbálják érvekkel – eléggé súlyos vagy kevésbé súlyos – védeni vagy támogatni a saját álláspontjukat. Természetes, hogy azt fogják önök majd mondani, hogy nincsen ebben semmi hátsó szándék, h ogy ez ilyen módon került ide. De egy biztos: ennek a gondolata joggal merül föl. Minimum jobban merül föl nemcsak politikusokban, érintettekben jobban merül föl. És sajnos, ami különösen a témát, a privatizációt illeti, bizony ezeket a bizalmatlan gondola tokat nagyon nehéz egykét parlamenti felszólalással eloszlatni.
