Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 7 (207. szám) - A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
959 felpuhítására irányul. Nem tudjuk támogatni. Én úgy gondolom, nem olvasta el figyelmesen a törvény 44. §át, amely ezt kimondja, hogy igenis, a felügyelet vezetői szerint a bank alkalmaz ottaival szemben meghatározott követelmények, erkölcsi, iskolai végzettségi és egyéb követelmények szükségesek. Szeretném a képviselőtársam figyelmébe ajánlani az Európai Unió, a Világbank elvárásait, a 115. és a 117. cikkelyt, amely kimondja, hogy növelni kell a bírságok összegét, az igazgatók és a vezetők tekintetében a bankfelügyelet nemcsak új vezetőt nevezhet ki, de fel is függesztheti és lecserélheti az igazgatóságot. Tehát az ön ezen felszólalásai ellentmondásban állnak. A másik az univerzalitás kérd ése. Ez egy nagyon komoly szakmai vita. Szeretném önnek azért elmondani, hogy Amerikában is az univerzalitás van napirenden, a kongresszusban ezt benyújtották. Ugyanakkor az Európai Unió második bankirányelve előírja ezt a passzust, és hogyha ezt mi nem al kalmazzuk, akkor önök a magyar bankrendszert versenyhátrányba kényszerítik a külföldiekkel szemben, mert az Európai Unió elvárásai az egységes nemzeti elbánás elve alapján itt lehetőséget kapnak fióknyitásra, s akkor a külföldi bankoknak lesz lehetőségük i lyen tevékenységre, a magyar bankoknak nem. Tehát mi továbbra is a szigorítást, a Magyar Szocialista Párt és a kormány a szigorú elveket fogja alkalmazni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Kétperces időkeretben megadom a szót Rott Nándor úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. ROTT NÁNDOR (FKGP) : Kérem szépen, nem szeretném, ha félreértés lenne köztünk. Én nem azt állítom, hogy nincs szükség univerzális bankokra. Én csak egyedü l azt mondtam, hogy egy bankrendszert nem lehet teljesen az univerzális bankoknak a sémájára szabni. Tehát ebben megfelelő lehetőséget kell nyújtani a specializálódott bankoknak is. De én nem azt mondtam, hogy ne legyenek, hanem azt mondtam, hogy ne legyen ek kizárólagosan univerzális bankok. Köszönöm. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Kérdezem a képviselőket, kíváne még valaki felszólalni? Jelzés nem érkezett. És kérdezem államtitkár urat, hogy most kíváne válaszolni? AKAR LÁSZLÓ pénzügyminiszt ériumi államtitkár : Most nem. ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Államtitkár úr jelezte, hogy most nem kíván a vitában elhangzottakra válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Részletes vitára bocsátásra holnapi ülésnapunkon kerül sor. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Most soron következik a fog lalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. számú törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat általános vitájának a folytatása és lezárása.