Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 1 (206. szám) - Margaret Reid, az ausztrál parlament szenátusának elnöke és kísérete köszöntése - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1995. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP):
815 Mert olyan reálbércsökkenést élt meg a magyar lakosság, amire utoljára talán csak az ötvenes években volt példa. A Bo kroscsomag kihatásai nemcsak az emberek napi gondjaiban jelentkeztek, de ellehetetlenítették a társadalombiztosítást is, máig tartó bajokat okozva. Az önkormányzatok már akkor felvetették, hogy a kormány járulékbevételi terve nem teljesíthető, hiszen mind a költségvetési szférában, mind az állami vállalatok esetében jelentős lefaragásokat kényszerített ki a Bokrosterv, amely a betegszabadság tervezett - utóbb alkotmányellenes - kiterjesztésével együtt rontja a bérpozíciókat, és kedvezőtlenül hat a járulék alapra. Tény, hogy ebben igazuk volt. Több mint furcsa, hogy a kormány úgy készítette el a törvényjavaslatot, hogy a zárszámadásokat összevonta és törvény adta ellenőrzési jogával nem élt. Kérdezem: hogyan, ki által és mikor gyakorolja a kormány ezt a jogá t? Az egész ország zeng az önkormányzatok felelőtlen gazdálkodásáról, botrány botrány hátán, és nemcsak a parlamenti ellenzék, de az Állami Számvevőszék is állítja: az alapok költségvetése Csáki szalmája - és a kormány nem gyakorolja ellenőrzési jogosítván yait. Úgy gondolom, nemcsak az önkormányzatok felelősségéről kell elgondolkodnunk! Szomorú megállapítani, hogy 1995ben reform értékű lépés a társadalombiztosításban nem történt. A kormány és az önkormányzatok elpazaroltak egy újabb esztendőt, nyomorítva e zzel a nyugdíjasokat, a betegeket és az egészségügyi dolgozókat. Persze nem mindenki nyomorgott. Hízott a pénz a hírhedt CM Klinikák bankszámláján, a Hicare Kft. meg nem valósult vényellenőrzési projektjében, és még egy sor, ma talán nem is ismert vállalko zásban, gazdagítva az ismeretlen klienseket. Miért nem mutatja be ez a törvényjavaslat, hogy az ellátási szektor vagyonából az 1994ben és 1995ben szerzett ingatlanokat úgy adták át térítésmentesen a működési költségvetésnek, hogy annak jogalapja nem volt ? Újból csak azt kell kérdeznem: ki és hogyan ellenőriz? Mit csinált a kormány? Miközben Bokros Lajos szüntelenül ostorozta az önkormányzatok felelőtlen gazdálkodását, a kormány a legelemibb törvényességi felügyeletet sem gyakorolta. Az egészségbiztosítás úgy csoportosított át a különböző kasszák, célelőirányzatok között, hogy ennek jogszabályi háttere sem volt egyértelműen tisztázva. A kormány az önkormányzatok javaslatára 1995 végén úgy változtatta meg a homogén betegcsoportokon alapuló kórházfinanszírozá st, hogy az máig ható - ma már a kormány által is felismert - súlyos problémákat okozott. Bevezette az osztályos és intézményi szorzót minden előtanulmány, megalapozó kísérlet és számítás nélkül, amivel önkényesen felborította a magyar egészségügy egyensúl yát. Szakmákat értékelt le és fel, intézettípusokat jutalmazott érthetetlenül - vagy nagyon is jól érthetően , míg másikat ellehetetlenített. Botrányosra sikeredett az úgynevezett "négyes bizottság" működése is. Ágyszámról beszéltek, miközben ennek inform ációrendszere, fogalmi struktúrája nem alakult ki egységesen. Az országban többféle ágyszámadat létezett, a kórházakban sorozatban állítottak vissza korábban megszűnt ágyakat, hogy majd legyen mit újból leadni. Az így elért csökkenést a kormány egészségpol itikai sikerként értékelte. A következmények katasztrofálisak! Lebénult a helyi menedzsment, és ahelyett, hogy decentralizált döntésekkel javította volna a magyar egészségügy hatékonyságát, központi döntésekre várt. A rendszer megmerevedett, és innen már e gyenes út vezet a napjainkban zajló, alkotmányossági problémákkal terhelt ágyszámpókerig, amelynek vesztesei a betegek, az elesettek, az érdekeiket érvényesíteni nem tudók, illetve a több mint 200 ezer egészségügyi dolgozó és a megcsonkításra ítélt magyar egészségügyi felsőoktatás. A négyes bizottság eltért a költségvetési törvénytől és az ezzel összhangban született miniszteri állásfoglalástól is, így nem foglalkozott az esetfinanszírozott körrel. De foglalkozott azzal, amire nem volt joga. Hiszen megszűnt ek a fejlesztési célelőirányzatok, de ők mégis ismeretlen kiválasztási elvek szerint döntöttek ezekről, és az így megítélt fejlesztések bekerültek a finanszírozási rendszerbe. Vajon kiknek sikerült bekerülni a finanszírozott körbe?
