Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 11 (237. szám) - A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ):
4229 A következő p élda, amit szeretnék említeni – és erről ugyancsak előttem már Szabad György úr is beszélt – , hogy az 1990es évek elején is csodát vártunk a csődtörvénytől. Nyilvánvaló volt, hogy a magyar vállalati szerkezet krízisben van, hogy nem lehet eladni azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amely termékek és szolgáltatásokból éltek a vállalatok, vagy a vállalatok nagy része élt ezekből. És ez a baj, hogy a fizetőképes kereslet megváltozott; hogy a versenytársak a piacon megváltoztak; megjelentek nyugati cégek; megjelentek olyan cégek, amikről ezelőtt nem is tudott a magyar fogyasztó, termékekkel és szolgáltatásokkal; hogy nagyon sok magyar vállalat fizetésképtelenné vált. Ebben az időszakban kialakult a sorban állás rendszere, ahogy a szakzsargonban ezt nevezték , a vállalatok egymásnak nagyon nagy pénzekkel tartoztak, az anyag- és félkésztermékbeszállítók nem tudtak a jövedelmeikhez jutni, de ugyanakkor nem volt más vevőjük, és ezért a kifizetetlen számlán levő összegek fölgörgetését tartották a túlélés egyedüli lehetőségének. Nem a problémát kezelte ebben az időszakban a kormány, hanem megpróbált egy rendelettel, egy törvénnyel új feltételt szabni, kikényszerítette az öncsőddel azt, hogy mikor kell csődöt bejelenteni, és ezzel nem az alkalmazkodás leghatékonyabb mechanizmusát hozta létre, hanem sok esetben még fokozta is a zavart. Jó volte, hogy tettünk lépéseket a csőd érvényesítése felé? Igen, jó volt. Ahogy tettük, az nem volt megfelelő. Az előkészítésben voltak hiányosságok, mert más, segítő eszközöket is ke llett volna kínálni. Ezután térnék rá a jelenlegi helyzetre. Alkalmase a jelenleg érvényes és most változtatásra javasolt csődtörvény arra, hogy szabályozza ezeket a feltételeket? Nagyon sok vonatkozásban igen, és a módosítások is nagyon sok vonatkozásban jelentős előrelépést jelentenek. Ahogy itt képviselőtársaim elmondták, a jelenlegi módosítások alapjában véve a fölszámolási eljárás részleteinek szabályozásában hoznak módosításokat. És itt föl szeretném hívni a figyelmet megint, hogy ezek fontos kérdése k, de nem az alapvető kérdés. Az alapvető kérdés az, hogy hogyan szerződjenek egymással a vállalatok, és hogy a vállalati szerződések mögött az ellentétes érdekeket képviselő felek között milyen biztosítékok álljanak. Én attól félek, hogy ugyan a biztosíté kok vonatkozásában is előrelépést jelent a benyújtott csődtörvény, de még nem jelenti azt a helyzetet, ami ténylegesen a megoldás felé mutatna, még pontosabban mondva: megoldás felé mutatnak a változások ebben a vonatkozásban, de nem megnyugtatóak. Nagyobb biztosítékokat kell adni, nagyobb biztosítékot kell adni a szállítóknak, a hitelezőknek a jelzálogként, zálogként lévő vagyontárgyak fölhasználása és értékesítése szempontjából. Én azt gondolom, hogy a részletes vita során ezekben a kérdésekben beszélnünk kell egymással, és nem hiszem, hogy a kormány nem fogja meghallgatni azokat a képviselői javaslatokat, amelyeket a képviselők saját kezdeményezésükre vagy az üzleti kapcsolataik alapján kialakított véleményük fölhasználásával fognak megfogalmazni. Itt egy vitamódszeri kérdést is fölvetnék – és örülök, hogy a Ház elnöke elnököl ma ezen az ülésen, mert a javaslatom a házbizottságnak és a Ház elnökének is szól, és nem csak a konkrét javaslattal kapcsolatos: nevezetesen az, hogy van egy furcsa helyzet a magyar jogalkotásban, hogy törvényeket és törvénymódosításokat a plenáris ülésen tárgyalunk meg a részleteket illetően is. Kifejezetten azt gondolom, hogy azok a kérdések, amelyekről ma itt vitatkoztak képviselőtársaim – a 10. §, a 8. §, a 7. § módosítása – , az olyan kérdés, amelyeket sokkal hatékonyabban lehetne bizottságokban tárgyalni, olyan képviselők jelenlétében, és olyan meghívottak jelenlétében, akik a kérdésnek valóban jogi és gazdasági vonatkozásaiban szakértői, és tapasztalatokkal rendelkező szakértői, és a kialakult véleményt vagy a kialakult véleményeket, egymással konfrontáló véleményeket kellene már csak idehozni, és azokban a végső döntést kellene a plenáris ülésen megvitatni. Ha ezt tesszük, akkor természetesen ezt a bizottsági munkát nem lehetne kivételes eljárásnak nevezni, mert nagyon sok vonatkozásban ez lenne a fő eljárási mód az Országgyűlésben, és én ezt a módosítást nagy mértékben javasolnám.
