Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 10 (236. szám) - A Magyar Köztársaság és Románia között a megértésről, együttműködésről és jószomszédságról szóló, Temesvárott 1996. szeptember 16-án aláírt szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója:
4156 DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tekintettel az idő előrehaladott voltára, a beszéd elmondásától eltekintek. Kö szönöm. (Általános taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni a vitában? Nem kíván. Megadom a szót Kovács László külügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A miniszteri expozé összeállításánál abból a feltevésből indultam ki – belátom, tévesen – , hogy a vitában felszólaló ellenzéki képviselők a kérdés fontosságát átérez ve, felülemelkednek majd a pártpolitikai megfontolásokon. Sajnos, nem ez történt. A legtöbben úgy tettek, mintha a szeptember 3ai vita óta semmi nem történt volna. Néhányan ugyan elismerték, hogy új helyzet alakult ki, de nem vontak le ennek megfelelő köv etkeztetéseket. A Fidesz vezérszónoka – a megszokott módon – olyan állításokat, olyan törekvéseket tulajdonított a kormánynak, amelyek éppen ellentétesek a kormány álláspontjával, majd ezekkel a feltevésekkel vitatkozott. A kormány soha nem tekintette egym ást kizáró célnak az ország euroatlanti integrációját és a határon túli magyarság támogatását, inkább a Fidesz az, amely a határon túli magyarság érdekeire hivatkozva próbál időnként kikényszeríteni olyan kormányzati magatartást, amely valóban nehezítené Magyarország euróatlanti integrációját. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem igaz! – Taps a kormánypártok padsoraiban.) Azt sem igényelte soha a kormány, hogy Magyarország és Románia csak együtt nyerjen felvételt az euroatlanti szervezetekbe. A Fidesz eln öke ezzel szemben tett olyan nyilatkozatot, miszerint nem az a jó kormány, amely a bővítés első körébe viszi be az országot az euroatlanti szervezetekbe, hanem az, amelyik a végsőkig védelmezi a pontosan körül nem határolt érdekeket, olyan áron is, hogy M agyarország kimarad a bővítés első köréből. (Derű az MSZP padsoraiban. Közbeszólás a jobb oldalról: Nemzetet!) Ismét elhangzott a vád. A kormány Iliescut akarta támogatni az elnökválasztási kampányban (Közbeszólás jobb oldalról: Így van!), hogy az alapszer ződés őt és pártját segítette. A tények nem ezt igazolják, hanem azt, amit feltételeztünk, és amit vállaltunk, hogy az alapszerződés a szélsőséges erők pozícióit fogja gyengíteni. Ez történt, remélem, ezt nem sajnálják az ellenzéki képviselők. (Taps a bal oldalon.) Megismételték egyes ellenzéki felszólalók azt a korábban is elhangzott, valótlan szónoki fogást, hogy hirtelen elővarázsoltuk az alapszerződést. Ráadásul olyanok mondták, akik ezt megelőzően kormányon már közel két évig tárgyaltak erről az alaps zerződésről. Elhangzott, hogy júniusban még nagyon távol voltak egymástól az álláspontok, aztán hirtelen változás következett be. Így igaz, a román fél álláspontjában következett be hirtelen változás, amikor elfogadta az 1201es Európa tanácsi ajánlás beil lesztését. Elhangzott az is, hogy az 1201es ajánlás a lábjegyzetbe szorult. Aki ezt mondja, az nem hogy nem olvasta az alapszerződést, de még csak nem is látta, különben vizuálisan kellene emlékeznie, hogy hol van az 1201es ajánlás. (Taps a bal oldalon.) Elhangzott, hogy az előző kormány is megkötötte volna az alapszerződést – ha lehetett volna – Romániával. Valóban nem lehetett, a határok lebegtetésével ugyanis nem lehet alapszerződést kötni. (Taps a bal oldalon.) Elhangzott, hogy úgymond jó szándékú meg figyelők. Ez Clinton amerikai elnök, Chirac francia elnök és néhány más vezető politikus téves képet alkottak maguknak, hiszen azt hitték, hogy ezzel az alapszerződéssel megoldódtak a vitás kérdések. Nos, nem hitték azt és nem is azt üdvözölték, hogy megol dódtak, és a kormány sem ezt állította. Azt üdvözölték, hogy meg van az erre irányuló