Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 4 (234. szám) - Beszámoló a magyar tudomány helyzetéről, valamint a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóból adódó következtetésekről és feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
3910 Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Bretter Zoltán képvis elő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ma a legtöbb szó itt az állam szerepéről esett. Valóban, ahogy az iménti felszólalók is ezt említették. Én is csak szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy miközben igaz az, hogy az államnak a szerepe a finanszírozás tekintetében csökken az elmúlt években, hosszú években, és valóban a negyede lett annak, ami a '85ös, '90es években volt. Ez igaz. De ezenközben látni kell, hogy a tudományn ak és a tudomány finanszírozásának a nagy hiátusát valóban a gazdaság hozzájárulási képtelensége okozza. Mert az a 3 ezrelék, amelyikről itt szó van és ennyi a gazdaságnak, a vállalatoknak a hozzájárulása, ez az ami az igazi nagy hiátust megteremti. Tehát még egyszer azt szeretném hangsúlyozni, hogy miközben az állami szerepvállalásnak a fokozására teszünk javaslatokat, ez helyes, hogy így van, másik oldalról ugyanolyan fontos, ha nem még fontosabb az, hogy a gazdaságnak a hozzájárulási képességét is növelj ük. Ez az egyik része a mondandómnak. A másik: az, hogy a határozati javaslatban vannak bizonyos, valóban talán akár félreérthető megfogalmazások is, az annak tulajdonítható, hogy maga az oktatási bizottság is meglehetősen dilemmában volt, hogy hogyan tudj a megfogalmazni az Akadémiának a szerepét. Hiszen miközben az akadémiai törvény van, miközben az állami költségvetés egy bizonyos helyet talál az Akadémiának, ezenközben a jogi környezet nem adja meg ugyanezt a helyet, vagy nincs igazán pontos jogi környez ete, hogy az Akadémia hol is helyezkedik el, mondjuk, az államigazgatás vagy az állam egészén belül. Tehát ezek a kérdések fönnmaradnak. Ez az, amire az országgyűlési határozat felhív, hogy ennek a pontosítását a jövőben tegyük meg. Köszönöm. ELNÖK (dr. Kó ródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Orosz István képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Sűrűn visszatérünk tulajdonképpen a vitában a tudomány fina nszírozásának a problémaköréhez, és azt hiszem, hogy ez egy alapkérdés, azért is térünk rá olyan sokszor vissza. Én azt is tudomásul tudom venni, hogy maga az intézményhálózat jelenleg olyan, amely nem teszi hatékonnyá ezt a finanszírozást. Mégis szeretnék a természettudósokkal szemben néhány szót a társadalomtudományok érdekében is szólni. Én el tudom képzelni azt, hogy a turkológia kutatása Magyarországon, a turkológiai kutatások Magyarországon küszöb alatt vannak, tehát nyugodt szívvel azt lehetne mondan i, hogy ezt nem kell finanszírozni Magyarországon, ilyen kutatásokra nincs szükség. Mégis azt hiszem, hogy sokkal szegényebb lenne a magyar tudományosság, hogyha ezeket a küszöbértékeket meghatároznánk, mondjuk, olyan tudományterületeken és olyan tudományá gakban is, amelyekre ebben az országban mégiscsak szükség van. Most ha a turkológiánál maradunk, akkor mégiscsak, ha legalább más nem, a 150 éves török uralom ebben az országban szükségessé teszi azt, hogy legyenek olyan tudósaink, akik el tudják olvasni a török nyelvű forrásokat, és így tovább, és így tovább, még akkor is, hogyha ez a küszöbérték alatt lévén, nyilvánvalóan nem teszi racionálissá az ilyenfajta tudományfinanszírozást. (Taps az MSZP soraiból.) (13.50) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen . Megkérdezem tisztelt képviselőtársaimat, kíváne még valaki felszólalni? További felszólalásra jelentkező képviselő nincs.