Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. december 4 (234. szám) - Beszámoló a magyar tudomány helyzetéről, valamint a magyar tudomány helyzetéről szóló beszámolóból adódó következtetésekről és feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. ROTT NÁNDOR (FKGP):
3888 Ez megint a tényleges helyzetnek egy – elnézést kérek – elkenése. Én abban az időben, az 1970es évek elején az Akadémia egyik kut atóintézetében dolgoztam másodállásban. Három könyvem jelent meg az Akadémiai Kiadónál abban az időben, három tanulmánykötetem. Mind a három tulajdonképpen tényfeltáró jellegű volt. Az egyik az olasz, a másik az angol beruházási rendszerről, a harmadik ped ig a tőkés vállalatok bizonyos rendszereiről. Kérem szépen, ezeket titkosították, ezeket az Akadémiai Kiadónál megjelent könyveket, nem tudom, hogy ez újabban fölszabadulte, könyvtárakban csak szolgálati használatra és különböző papírokra lehetett ezeket kiadni. Tehát az, hogy itt a diszkrimináció, illetőleg bizonyos tudományos eredményeknek a közzététele mennyire korlátozott volt, ez bizony érvényesült még az 1970es évek második felében is. De tovább megyek. Az 1980as években tudományos tanácskozásokon kifejtettem olyan nézeteket, amelyek szemben álltak az akkori hivatalos politikával. Rendre igen szigorú figyelmeztetéseket kaptam, legutóbb, ha jól emlékszem, vagy '87ben, vagy '88ban, még akkor is előfordult ez. Tehát ne szépítsük meg ennyire a tudomán y helyzetét és az egyes tudományos irányzatoknak a megengedettségét, a tűrtségét, mint ahogy ez ebben a beszámolóban megtörténik. Ezzel kapcsolatban még egy megjegyzést azért meg kellene kockáztatni, hogy mi a tudományos és mi a nem tudományos. Ha valaki a laposan átolvassa a tudománytörténetet, a tudományok történetét, akkor nagyon jól tudja, hogy számos olyan nagyon komoly, akár természettudományos kutatási irány volt, amit a saját kora tudománytalannak ítélt, és 50100 év múlva döbbentek rá, hogy az volt a tudománynak a helyes álláspontja, amit az akkor áltudománynak minősített felfogások képviseltek. A tudománytörténet egyébként arra is nagyon szépen rámutat, hogy a tudomány akár évszázadokig mennyire tévutakat követ, követhet, és mennyire véletlenszerűen juthat fölismerésekhez. Most sajnos hirtelen nem jut eszembe a neve, dehát ismerik azt a mesét a ceyloni királyfiról, aki ugye mindig elindul valamit fölfedezni, és helyette egész mást fedez föl. A tudománynak ilyen a természete, és ezzel tisztában kell l ennünk. Azt hiszem, nagy hiba lenne, hogyha azt a szabadságot, a tévedés szabadságát nem biztosítanánk a tudomány számára, és nem látnánk meg azt, hogy a tudomány, az gyakran tévutaknak ítélt, az adott generáció által tévutaknak és tévedéseknek minősített utakon haladt, és ezen keresztül jutott végül tudományosként elismert fölismerésekhez. A beszámolónak – amellett, hogy ilyen apologetikus jellegére fölhívtam a figyelmet – van még egy szépséghibája. Nevezetesen az, hogy ez a visszatekintő jelleg, ez néha i degesítő. Ugye oldalakon keresztül, vagy legalábbis terjedelméhez képest bőven tárgyalja például a K+Fnek a történetét, hogy ez kezdetétől kezdve hogy zajlott éveken keresztül. Én azt hiszem, hogy ez felesleges volt, és tartalmában nem is illik az egészbe bele, hogy ilyen részletkérdésekről ilyen mélyen tárgyaljon. Ugyanakkor – ami viszont rendkívül hiányzik – , hogy a tekintetben nem ad eligazítást, hogy az egyes tudományágak területén bizony léteznek ma világtendenciák és hogy ezek között valahogy orientá lja azt a nyájas olvasót, aki nem kifejezetten a tudományok területén mozog. Ezzel szemben az anyagi kérdéseknek, a finanszírozás kérdéseinek az ismételt és recitatív visszatérése, ez egy kicsit sok. Nyilvánvaló, hogy a tudomány mindig ki volt szolgáltatva a mecénásoknak. Számos nagy tudományos felfedezés nem jött volna létre, hogyha királyok hobbiból nem építettek volna csillagvizsgáló tornyokat és egyéb mecénások nem finanszírozták volna a tudományt. Ennek a mecénásnak a szerepét ma – bizonyos mértékig – az Országgyűlés tölti be, és ezért érthető, hogy az Országgyűlés számára szóló beszámoló – kicsit már bántó módon – ezeket a pénzügyi kérdéseket állítja előtérbe. De nem vitás, hogy a parlamentnek és az Országgyűlésnek a tudománnyal szemben vannak köteleze ttségei, mert a mi finanszírozásunk nélkül, az Országgyűlés, a magyar állam finanszírozása nélkül a tudomány bizony életképtelenné válhat Magyarországon, és az se cél, hogy – sajnos egyre inkább – néhány multinacionális nagyvállalatnak a finanszírozásától tegyük függővé a tudományt. (12.00)
