Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. szeptember 17 (201. szám) - A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KOVÁCS KÁLMÁN (KDNP):
377 közreműködésével végezhetik el, hiszen közismert, hogy jelen pillanatban a kamarai apparátusok erre képtelenek, elsősorban szakemberhiány miatt. Úgy gondolom, ha a törvény megadja a lehetőséget a forrásoldal megteremtésére is, akkor ebben az esetben az eg yüttműködés nemcsak szükséges, hanem törvényszerű is, hiszen a kamarák késztetve érzik majd magukat arra, hogy a szakképzőiskolai szakembereket ebbe a munkába bevonják, és együttműködve tegyék lehetővé, hogy az ellenőrzésen keresztül is fejleszthető legyen a szakképzés. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Soron következik Kovács Kálmán képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviseletében, őt követi majd Veér Miklós úr, a Magyar Szocialista Párt részéről. M egadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak. DR. KOVÁCS KÁLMÁN (KDNP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a T/2828. számú törvényjavaslat a 23/1988. számú törvénynek a módosítása. Az elmúlt i dőszakban ezt a törvényt többször módosították. Ennek ellenére a KDNPnek az a véleménye, hogy ez az újabb módosítás nem volt szükségtelen, mert a gyakorlat ezt megkövetelte. Elöljáróban néhány általános szempontról szeretnék beszélni. A tervezet a formai szempontoknak megfelel, pozitívuma, hogy a jelen kormányzat gyakorlatától eltérően és az általam oly gyakran kifogásolt hatásvizsgálatot is tartalmaz ez a törvényjavaslat. Ez a hatásvizsgálat a pénzügyi hatásokra vonatkozik. Javasolnám, jó lenne, ha annak a vizsgálatát is az előterjesztő megnézné, hogy milyen módon befolyásolja a jelen tervezet vagy milyen módon segíti elő a jelen tervezet a piacgazdaság igényeihez való kívánatos átstruktúrálódást. A jelen javaslat indokolt abból a szempontból is, hogy a tö bbszöri módosítás bonyolulttá tette az eligazodást, és időközben a csatlakozó törvények is változtak. A hozzájárulásra kötelezettek körében - az agrártevékenységet folytatók kivételével - a javaslat szerint nem változna a hozzájárulás mértéke. Az agrárszek tor kedvezményezettsége a jelenlegi 1 százalékról 1,1 százalékra emelkedne, és évente folyamatosan tovább emelkedne az 1,5 százalék eléréséig. Az elképzelés nyilvánvalóan monetáris megfontolás része. Tulajdonképpen jól hangzik, talán az igazságossághoz ez is hozzátartozik, hogy legyen egységes a hozzájárulás mértéke. Ennek ellenére mégiscsak felvetném azt a kérdést, hogy a jelenlegi szempontból nehéz helyzetben lévő mezőgazdaságot nem terhelie meg túlságosan ez a többletteher. Hosszabb távon viszont meg ke ll fontolni a következőket: milyen módon lehetne pozitív diszkriminációval növelni a vállalkozások szakmunkásképzési kedvét? A jól működő piacgazdaságokban a szakmunkásutánpótlás terheinek jelentős részét valóban a vállalkozások viselik, valóban nekik kel l viselniük. Az iskolai tanműhelyeknek ugyanis van egy hátránya, hogy nem tudnak kellő gyorsasággal reagálni a piac igényeire. Az átalakulás viszont egy általános szemléletváltás és folyamat része lehet csupán. Ez az előttünk fekvő tervezet talán jobban is kolacentrikus, mint amennyire a más területekre vonatkozik, de azokat sem hagyja figyelmen kívül. Az a kívánatos egyensúly, amely magába foglalná a tanfolyami keretektől a szakképzésre specializálódott vállalkozásokat, alapítványokat, ez a törvényjavaslat igazából nem tudja megteremteni. Nem változtat ezen a tényen az sem, hogy a munkaerőfejlesztő és képző központok részesülhetnek a támogatásból, mert ezek a Munkaügyi Minisztérium által létrehozott úgynevezett vállalkozások, amelyek az úgynevezett üzemek feletti képzésre lennének hivatottak. Helyes lenne, hogyha a 8. § 1. pontját kibővítenénk további formák bevonásával. Hiányossága ennek a tervezetnek, hogy nem pontosan meghatározott - tehát további pontosítást igényelne - a felsőfokú szakképzésre vonatkoz ó rész, javasolnám ennek a pontosítását. Összességében, ennek ellenére úgy ítéljük meg, hogy a törvényjavaslat támogatható, mert a jelenlegi helyzet megoldását