Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 27 (231. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz):
3541 választójogot illetően lényeges különbség lenne a hat párt alkotmányozásban részt vevő képviselői között. Az első kérdés tehát nem a választójog, hanem a vál asztási rendszer helye az alkotmányban. Szinte egyetlenegy alkotmány sem rendelkezik a választási rendszerről. A jelenleg hatályos magyar alkotmány sem. Tehát arról, hogy egyéni választókerületekben, listán választják meg a képviselőket, vane megyei lista és országos lista, ezeknek mi a funkciójuk, milyen kiszámítási mód alapján lehet például az úgynevezett vesztett szavazatokat beszámítani, kompenzálni, és a többi. Ezeket választójogi törvények, kétharmados alapon elfogadott választójogi törvények tartalm azzák. Így az én véleményem az, hogy ez nem igazán alkotmányozási tárgykör. De elfogadom azt, hogy a választási rendszer stabilizálása érdekében – minden párt ebben egyetértett – bizonyos elemeket mégis be kell emelni az elkészítendő alkotmány normaszövegé be. Hogy melyek ezek az elemek, erről én magam – ott a bizottsági ülésen is – nyilatkoztam, most az előbb is, sőt, az MSZP elnökségének a határozatát vagy állásfoglalását idéztem, hogy például a vegyes választási rendszer, a bekerülési küszöb fenntartását, a kétfordulós választást, azt az elvet, hogy a választások előtt egy évvel ne lehessen már változtatni a választójogot, a választójogi törvényt, a választási törvényt, ezt az MSZP elnöksége többször megerősítette. Úgyhogy ezt csak el tudom ismételni. Kösz önöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Trombitás Zoltán képviselő úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. A választások tekinteté ben sajnálatosan az a helyzet állt elő, hogy ugyan az alkotmányelőkészítő bizottság még februárban meghozta azt a döntését, hogy ezt albizottsági szintre leviszi, és akkor még meg lett volna a lehetőségünk tavasszal arra, hogyha akarunk a törvényen módosí tani, akkor még két évvel a választások előtt lett volna arra mód és lehetőség, hogy esetlegesen átalakítsuk ezt a rendszert. Erre ma már elég kevés lehetőséget látok. Tehát pont az, ami szerintem egyébként megfontolandó – van, aki ezzel nyilván nem ért eg yet, de szerintem az – , hogy egy kisebb létszámú, hatékonyabb parlament jöjjön létre, vagy egy arányosabb, igazságosabb választási rendszer valósulhasson meg, az megfontolandó lehetett volna. Ma már azonban ennek az esélye nagyon kicsi, már csak azért is, mert valóban nem célszerű a választásokhoz közelítően – az adott politikai helyzet függvényében – változtatni a választási szisztémán. Egyébként itt érzem azt, hogy sajnos, az MSZP részvétele ezeken a tárgyalásokon, amikor meghoztuk ezt a döntést, akkor a közvéleménykutatási eredményekben az MSZP érdekeltsége abban volt meg, hogy egy arányosabb rendszer valósuljon meg, mert akkor egy más párt vezette a közvéleménykutatási listákat, utána az MSZP visszaszerezte – éppen márciusban – a vezető helyét, azután a tárgyalásokon az MSZPnek a részvétele attól a pillanattól kezdve lanyhább lett, mert az érdeke egy arányosabb választási rendszer ellen szólt. (14.30) Tehát én arra gondolok, hogy ebben lehetnek ilyen meggondolások is. Sajnálom, hogy nem vettek részt, de az tény, hogy ezek után nem vettek részt a tárgyalásokon, mi viszont ott voltunk, és szerettünk volna ezeken a tárgyalásokon részt venni. Egyébként én magam azt gondolom, hogy például attól, hogyha valaki arról nyilatkozik, hogy egyfordulós legyen a ren dszer, például az magától, nem az ördögtől való gondolat, hát lehet az a rendszer akkor is jó, ha egyfordulós az egyéni választókerületi rendszer; meg akkor is jó, ha kétfordulós, csak jó megoldásokat és biztosítékokat kell találnunk, nem ez a kulcsszó vag y az a bűvszó, ami köré kell nekünk az összes álláspontunkat építeni. Köszönöm szépen. (Gyér taps.)