Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 20 (228. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CSIZMÁR GÁBOR (MSZP):
3202 Tehát éppenséggel a miniszterelnökhelyettesnek nyilvánvalóan (Az elnök ismé t megkocogtatja poharát, jelezve, hogy a felszólalási idő letelt.) politikai megfontolásból és – befejezem a mondatot, elnök úr – politikai szempontokból ugyanannak a pártból kikerülőnek kell lennie, aki ezt a helyettesítést ellátja, hiszen akkor másként t orzul ez a közjogi rendszer. Köszönöm. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Sepsey Tamás képviselő úrnak, MDF. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Már nincs a teremben B auer képviselőtársam, de a jegyzőkönyv számára azért el kell mondanom, hogy az előbb telefonhoz hívtak ki, és egy választópolgár, egy magyar választópolgár azt mondta, hogy ő igenis büszke arra, hogy ennek az országnak van egy Szent Koronája, és ő nagyon s zeretné, hogyha ez szerepelne az állami jelképek között. Lehet hivatkozni közvéleménykutatásokra, én azt hiszem, hogyha az elmúlt 40 évnek bizonyos agymosási tendenciái nem érvényesültek volna ilyen hatékonyan, mint ahogy ezt időnként halljuk, akkor vita se lenne, kétség se lenne ebben a Házban, hogy az a közjogi szimbólum, aminek a nevében korábban ítéleteket hoztak, amire felesküdtek, most ezt a funkcióját félretéve állami jelképként ne szerepelhessen. Úgyhogy én most a nép hangját tolmácsoltam tisztelt képviselőtársaimnak. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Most, hogy a kétperces hozzászólók is elfogytak, legalábbis egyelőre, megkérdezem jelen lévő képviselőtársaimat, hogy ki kíván még szólni, és kérném gombnyomással jelezze! Bihari Mihály képviselő úr ismételt hozzászólást kíván tenni. Szabályunk szerint ezt az utolsó hozzászólóként teheti meg. Tisztelt Országgyűlés! Két képviselőtársunk jelezte hozzászólási szándékét. (14.20) Megadom a szót Csiz már Gábor képviselő úrnak, MSZP. Őt követi Csépe Béla úr, a Kereszténydemokrata Néppártból, és utána – ha nincs több – , akkor Bihari Mihály. CSIZMÁR GÁBOR (MSZP) : Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Magam is sajnálatosnak tartom, hogy az új alkotmány előkészítése nem kollektív tevékenység. Az egyes állampolgári csoportok, a társadalom számára megközelíthetetlen és befolyásolhatatlan az itt folyó munka. Sőt, az országgyűlési képviselőknek sincs módja jelentős többséggé szerveződni az alk otmány egyes konkrét pontja kapcsán. Egy lehetőség marad: újra és újra megkísérelni meggyőzni az alkotmányelőkészítő bizottság tiszteletre méltó tagjait, az egyes pártok alkotmányfelelőseit. Nem veszítve el reményt és lehetőséget, szeretnék ismét kísérlet et tenni arra, hogy felhívjam a figyelmet csaknem hárommillió polgártársunk, a gyermekek alkotmányos jogaira. Meggyőződésem, hogy az Országgyűlésnek nincs olyan szándéka, hogy az új alkotmány rosszabb alkotmányos helyzetet teremtsen a választójoggal nem re ndelkező gyermekek számára, mint a jelenlegi körülmények. A parlamenti patkó különböző oldaláról megszólaló képviselőtársaim más törvények kapcsán a gyerekekért, a családokért rendszeresen megfogalmazzák aggódó szavaikat. Úgy gondolom, hogy itt a lehetőség az aggodalom konkrét kifejezésére, vagyis olyan alkotmányos garanciák megfogalmazására, amelyek kétségtelenné, elvitathatatlanná teszik a gyermekek jogait. Ha a gyermekek jogait jellemezni akarjuk, akkor összefoglalóan három csoportot képezhetünk.