Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 18 (226. szám) - Az Egészségbiztosítási Alapból gyógyító-megelőző ellátásokra fordítható kiadások átmeneti szabályozásáról szóló törvényjavaslat vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
2955 és az érdemi lépései nem történnek meg rövid időn belül, akkor néhány hónap múlva, majd jövő év végén, majd megint néhány év múlva esetleg ugyanez a válság újratermelődik, és a jelenleg használt megoldások semmily en garanciát és valós esélyt nem nyújtanak arra, hogy az egészségügy csődje ne fokozódjék, és ne fenyegesse a magyarországi lakosságot. Tehát a FideszMagyar Polgári Párt a kialakult válságos helyzetben vállalja azt, hogy nem nyújt be, nagy önmérsékletet t anúsítva nem nyújt be módosító indítványokat, és az indítványt magát pedig támogatni fogja. Ugyanakkor újólag megfogalmazza azon igényét, hogy az egészségügy finanszírozása, az egészségügy működőképessége a magyar lakosság szempontjából döntő jelentőségű d olog. Talán az egyik legérzékenyebb, legfontosabb terület, s azt gondoljuk, hogy a kormányzatnak államigazgatási végrehajtási funkciójából adódóan kifejezetten felelőssége van a tekintetben, hogy az egészségügy működését ne csak egyik napról a másikra, han em az elkövetkezendő évekre is biztosítsa és garantálja a magyar lakosság számára. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Megadom a szót Kis Gyula képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MD F) : Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm, tisztelt Ház, az érdeklődést. Vitathatatlan, hogy ha valahol ég a ház, akkor minden tisztességes embernek menni kell és oltani kell, teljesen függetlenül attól, hogy kinek a háza ég. Úgyhogy a Magyar Demokrata Fó rum meg fogja szavazni ezt az indítványt. Minden bizonnyal holnap elfogadja a Ház is, hiszen az előterjesztők pártállása és az ellenzék eddigi véleménye ezt garantálja. Ha tehát most már úgy tekintjük, hogy túl vagyunk a tűzvészen, akkor talán így egymás k özött csendesen, békésen, hiszen azok vannak itt, akik ezekkel a kérdésekkel évek óta foglalkoznak, s nincs jelen a televízió nyilvánossága, tehát csendesen és békésen egymás között azért arról is beszéljünk, hogy ki gyújtotta fel ezt a Házat. Hallottuk. H allottuk: a költségvetés, a társadalombiztosítás költségvetési törvénye egy későn született koraszülött volt, amennyiben idén márciusban fogadtuk el az idei évi költségvetést, tehát igencsak későn született, mégis koraszülött volt, mert nem voltak meg a te ljesítéséhez szükséges feltételek, nem volt életképes. Közben születtek az alkotmánybírósági döntések, tehát sem az egészségbiztosítási önkormányzat eredeti előterjesztése, sem az ennek ellenére született kormányzati előterjesztés bevételi és kiadási oldal ai nem voltak megalapozottak. Ebben a helyzetben kéthárom képviselő hősies erőfeszítést tett arra, hogy a társadalombiztosításnak mégiscsak legyen költségvetése, Keller és Gaál képviselő urak, akik a mostani indítvány előterjesztői is, Kiss József képvise lő úr, aki szintén jegyzi a most előterjesztett indítványt, vállalta ezt a feladatot, és most ugyancsak ők próbálják korrigálni az egykori előterjesztésük hibáit. Hogyha nem mosolygott volna olyan jóízűen Keller képviselő úr Szilágyiné Császár Terézia előb bi beszéde alatt, akkor nem mondtam volna azt, hogy a tettes visszatért a tett színhelyére. Ugyanis, uraim, annak idején nagyon jól kellett tudniuk, hogy amit előterjesztettek, teljességgel megalapozatlan. Teljességgel megalapozatlan! Ez a hiány benne volt az önök által jegyzett előterjesztésben. Erre nézvést engedjék meg, hogy idézzek néhány szemelvényt az egykori költségvetési vitából. (18.00) Csehák Judit, MSZP, aki ért a kérdéshez – volt népjóléti miniszter – azt mondja, hogy az egészségügyi kiadások em elkednek, és ez tartalmaz egy 20 százalékos béremelési lehetőséget. Nem huszonnégyet, húszat. Majd később – ezt még tavaly decemberében mondta – azt mondja – most már az idei év márciusában , mindannyian tudjuk, így a kormány és a szakszervezet közötti me gállapodást aláírók