Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 13 (225. szám) - Az ülésnap megnyitása - A társadalombiztosítás helyzetéről szóló politikai vita - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
2858 cserélik a legmodernebb műszereket, hatalmas költségnövekedés, ez a biztosítási díjak emelésével jár, és í gy történhet meg, hogy az Egyesült Államokban 3040 millió ember esik ki a biztosítási rendszerből, mert nem kötelező, és nem tudja megfizetni. Ezért nagyon örültem annak, hogy most kormány is végre elfelejtette az elmúlt hónapokban bizonyos törvényterveze tekben megjelent hibás koncepciót, nevezetesen, hogy ne biztosítás legyen. Más kormánypárti vezérszónokok is letették a voksot amellett, hogy az általános és kötelező biztosítási rendszerből Magyarországon engedni nem lehet. Ez talán egyfajta együttműködés és együttgondolkodás alapja lehet, ez a mondat. Ugyanakkor nem foglalkozott még senki a mai vitanapon azzal a lehetetlen helyzettel, amely talán egy fél mondatban azért előkerült, hogy egyre kevesebb a befizető. Ennek az alapvető tételnek a megoldása nélk ül a társadalombiztosítás világszerte össze fog omlani. Az életkorok nőnek, a nyugdíjas évek nőnek, nyugdíjkorhatáremeléssel nem lehet utánamenni, csak el lehet odázni az egész problémát, a gyermekek száma csökken, és a munkanélküliség is kivonja az ember eket a hatékony járulékfizetésből, hiába fizet a költségvetés helyettük valamit. Következésképpen az egész társadalombiztosítási modell egyik katasztrofális eleme, hogy egyre kevesebb befizetőnek kell állnia a sarat az egyre nagyobb kiadásokért. És ezt bér járulékból, béradókból levezetni, megoldani nem lehet, mert az az előbb említett versenyképesség miatt a gazdaságot ülteti le, s a gazdaság leülése az egész rendszert tönkreteszi, és a biztosítottat is alapvető érdeksérelem éri. Azt állítom, hogy a nyugdíj korhatáremelés ideiglenes megoldás. Néhány évre ad mozgásteret. De ezt a néhány évet ki kell használni annak érdekében, hogy valós megoldások szülessenek meg. Azt állítom, hogy az egészségügyi kiadások lefaragása nyugati gazdagság közepette sem igazi mego ldás. A mi esetünkben pedig, ahol a kiadások a 20 százaléka körül vannak a legfejlettebbeknek, végképp lehetetlen. Tehát nem lehet ezen az egészségügyön annyit megspórolni, ami megoldaná azt a 60 milliárdos hiányt vagy annak az egészségügyre eső részét - z öme nagyjából odaesik, amiről itt a pénzügyminiszter úr is szólt. Tisztelt Ház! Megoldási javaslatokkal kellene előállnom. Ezeket részben teszem is, de nem állítom, hogy a bölcsek köve a zsebemben van. Azt gondolom, hogy kell itt egy gazdaságpolitikai gond olattal is élnem: növekedésbarát, munkahelyteremtő gazdaságpolitika nélkül még azt a kis mozgásteret se kapjuk meg, ami a rendszer újraépítéséhez szükséges. Erről mindenki beszél ma már, de hogy mondjam, még nem látjuk az eredményt. Nem gazdaságpolitikai v itanap van, tehát én ebbe most nem akarok belemenni, csak azt jelezném, hogy például az a nagyon magas százalék, amit most elveszünk az emberektől, rögtön kisebb lehetne, ha a bérszínvonalunk egy kicsit magasabb lenne, mondjuk, közelítene a nyugatinak a fe léhez. Akkor rögtön lehetne engedni százalékosan, és javulhatna így a relatív versenyképességünk. Nyilvánvalónak tartom viszont, hogyha az egész társadalombiztosítási rendszer abból indult ki, hogy megroggyant a család funkciója, és ezt ki kellett váltani valamivel, akkor végig kell gondolni, és végig kell menni azon az úton, hogy ezek a családilag ellátható funkciók hogyan állíthatók helyre. Mi tehát egy pótlékot adtunk a XIX. század végén, a XX. században egy ellátás helyett, egy évszázadok óta alkalmazot t családi megoldás helyett. Meg kellene vizsgálnunk azt, hogy ne pótlékot adjunk, hanem a családot hozzuk olyan állapotba, hogy el tudjon látni. Most nyilván nem arra gondolok, hogy otthon a szívműtétet elvégzi a fiatalember a nagypapán, mert nem szeretném , ha valaki félreértené, hogy miről beszélek. De amikor ápoláscentrikus egészségügyet, a házi ápolás gondolatvilágát hangsúlyozzuk, akkor már van értelme az előbb említett mondatoknak, és én remélem, hogy ezen a téren lehet is előbbre menni. Hasonlóképpen az idős emberekről való gondoskodás kérdése is állami segítséggel, de családi környezetben sokkal emberszabásúbban oldható meg, mint a nagy intézményes és a társadalombiztosításra hatalmas terheket jelentő formákban.
