Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 11 (223. szám) - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
2657 az emberek fejében sem különülne el ez a két dolog. Kérem mindannyiukat, nagyon figyeljünk erre, és kérek minden újságírót, a tömegtájékoztatás minden dolgozóját, hogy nagyon figyeljenek erre, mert két hatalmi ág elválasztását szóban is ezzel lehet kifejezni. Köszönöm figyelmüket (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, mindnyájunk nevében megköszönhetem Pusztai Erzsébet képviselő asszony figyelemfelhívó javaslatát. Mi itt, ami rajtunk múlik, azt azt h iszem, megtehetjük, és gondolom, hogy a termen kívül, akik hallották a véleményét - különösen a tömegkommunikációban dolgozók , remélhetőleg szintén meg fogják majd fogadni. Tisztelt Országgyűlés! Tekintve, hogy több frakció nem kíván ma a törvény vitájáb an részt venni, az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására holnap, azaz kedden kerül sor. Most pedig 17 óra 15 percig szünetet rendelek el. (Szünet: 16.5217.15 Elnök: dr. Kóródi Mária Jegyzők: Szili Sándor és dr. Trombitás Zoltán) ELNÖK (d r. Kóródi Mária) : Jó napot kívánok! Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket. Folytatjuk ma délutáni munkánkat. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános v itájának folytatása ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Soron következik a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1991. évi LX. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása . Az előterjesztést T/3171. számon, a bizottságok ajánlá sait pedig T/3171/5. és 6. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőtársaimnak adom meg a szót. Először Keller Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt részéről, őt követi majd Torgyán József képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviseletében. Megadom a szót Keller László képviselő úrnak. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájába n szóltam arról, hogy milyen mértékű és összetételű a költségvetés adóssága a Magyar Nemzeti Bank felé, milyen problémát jelent ez a Magyar Nemzeti Bank mérlegszerkezetére, és arról, hogy milyen elszámolástechnikai lehetőségek kínálkoznak. Akkor csak arra volt időm, hogy bizonyítás nélkül állítsam: bármelyik elképzelhető elszámolástechnikát választjuk is, a kamatkiadások mindenképpen növekednek 1997ben 1996hoz képest. Végül röviden ráirányítottam a figyelmet arra is, hogy nem lehet csak és kizárólag a kam atmentes adósság átalakításának betudni a bruttó 292 milliárd forint kamatkiadásnövekedést, hanem alaposabb vizsgálatot igényel az, mely tényezők milyen mértékben hatnak a kamatkiadásokra a jövő évben. Mindezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert a meddig a most tárgyalás alatt lévő törvény többek között és kiemelten szabályozza a Magyar Nemzeti Bank és a központi költségvetés közötti pénzügyi kapcsolat új módját, addig a költségvetési törvényjavaslat a részletes