Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 7 (222. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DEMETER ERVIN (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDNP):
2621 konfliktusokat sem nélkülöző politikai és ideológiai ütközet is. Illúzió volna azt hinni, hogy ez elkerülhető. Azt gondolom, nem kerülhető el, legfeljebb arra lehet és arra kellene is törekedni, hogy mindez azért bizonyos elemi normákon mindenféleképpen belül maradjon. Igaz, nagyon nehéz definiálni, hogy mit is kellene elemi normákon értenünk. Azt hiszem, összességében így a 30. órájában ennek a vitának azt elmondhatjuk, hogy kevés kivételtől eltekintve ez a vita összességében eleget tett ezeknek a várakozásoknak. (14.30) Biztató jel - és itt elsősorban például Tardos Márton és Békesi László hozzászólásaira gondolok , hogy voltak, akik a kormánypárti oldalról is figyelemre mé ltó kísérleteket tettek arra, hogy ez a vita valóságos vitává, eszmecserévé váljon. Talán némileg biztató jel az is, hogy a vita összességében valóban az alapkérdésekről szólt, azokról a problémákról, amelyekről a Magyar Demokrata Néppárt vezérszónokaként én magam is beszéltem, vagyis a költségvetést megalapozó gazdaságpolitika stratégiai kérdéseiről, az államháztartási rendszer átalakításának dilemmáiról, illetve az államadósságkezelés és a nemzeti vagyon összefüggéseiről. Azt a kormánypártok részéről fel szólaló képviselőtársaim is jelezték, hogy számos lényegi ponton ők maguk is bizonytalannak látják: vajon tényleg elkezdődneke, elkezdődhetneke azok a folyamatok, amelyek kedvezőbb irányokba vihetik a magyar gazdaság és az egész magyar társadalom folyama tait. Vagyis többnyire úgy fogalmaztak, hogy van esély, de nincs garancia. Pető Iván Kornai nyomán vergődésről és reményről beszélt, Tardos Márton pedig így fogalmazott: - ezt szó szerint idézném is : "Az Országgyűlésnek olyan költségveté st kell elfogadnia, amely Szkülla és Kharübdisz között navigál. Az egyik oldalon szembe kell nézni azzal, hogy nem kerülhet éles konfliktusba a hitelezőinkkel, a másik oldalon nem kerülhet éles konfliktusba a magyar társadalom zömével. Ha bármelyik oldalon a konfliktus kiéleződik, az katasztrofális következményekkel járna." Majd később így folytatja, újra idézem: "Nincs értelme a nehézségeket egy kormánypolitika hibájául fölróni, a nehézségek objektívek, elkerülhetetlenek; és ha a nehézségeket nem tudjuk vá llalni, és nem tudunk olyan politikát folytatni, ami gazdasági növekedést eredményez, akkor Magyarország helyzete a világban nem javulni, hanem romlani fog" - idézőjel bezárva. Azt hiszem, hogy itt valóban, tematizációját tekintve legalábbis, mai és jövőbe li helyzetünk lényegi kérdéseiről van szó. Tisztázni kellene ugyanis először is e mennyiségek mibenlétét; és itt már azért lehetnek nézeteltéréseink. Vagyis azt kellene tisztázni, hogy képesek leszünke, képesek lehetünke végre szembenézni azzal, hogy Mag yarország a XX. század folyamán több hullámban történelmileg legsúlyosabb pozícióvesztését élte és éli át, és hogy ezen egyelőre a rendszerváltozás fedőnevű folyamat, jelenséghalmaz - amelyet eddig igazából tisztességesen nem definiált senki , nos, ez a f olyamat sem volt képes változtatni. Sőt, ma már bizonyosnak látszik, hogy a rendszerváltozás első évtizedének végén a társadalom döntő többségének élethelyzete rosszabb, esetleg lényegesen rosszabb lesz, mint az évtized elején volt. "Még sőtebb", és itt eg y kormánypárti képviselőtársaim számára bizonyosan autentikus szerzőt szeretnék idézni, idézőjel kezdődik: "A gazdasági átalakulás vesztesei között hatalmas tömegek vannak, amelyeket az új fellendülés sem fog magával ragadni. Egész korcsoportokat, foglalko zási csoportokat, régiókat fenyeget a tartós leszakadás. Majd újra lesz gazdasági növekedés, de nem ott, ahol ezek az emberek élnek. Majd újra megnő a munkaerő iránti kereslet, de nem arra a tudásra, amit ők képesek nyújtani. Látszólag nem sokba kerül kife lejteni őket a sikeres Magyarország programjából. Csakhogy ez az erkölcsi közöny súlyosan visszaüthet. A liberalizmusnak csak akkor van komoly esélye, ha ezt a csapdát el tudja kerülni. Ehhez viszont az kell, hogy a liberalizmus több legyen a sikeres közép rétegek érdekeinek megfogalmazásánál; képesnek kell lennie megmutatni, hogy nem csupán a feltörekvő csoportokat elégíti ki, de a magyar társadalom újraintegrálódását ígéri. Ez nem
