Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 6 (221. szám) - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP):
2530 van az, hogy miközben az emberek a pártoktól, a parlamenttől várnak a legkevesebbet, minden bajuk forrásának - mint már érzék eltettem - a pártokat, az Országgyűlést, a képviselőt tekintik? Emögött azért az is lehet, hogy azért mégiscsak érzik az emberek, hogy ez az intézmény nagyon fontos, tehát deklaráltan azt nyilatkozzák, hogy számukra az Országgyűlés egy ilyen gyenge valami, de azért ha végiggondolják az ügyet, akkor ezek az intézmények számukra mégis fontosak. Ez azért látszik abból is, hogy eddig azért a magyar társadalom annak ellenére, hogy a politikai elitek nem különösebben szerettették meg magukat, és mi itt az Országg yűlésben sem váltunk túlságosan népszerűvé mint intézmény, ennek ellenére azért válságos helyzetekben az emberek kiállnak a demokratikus intézmények mellett, illetve, ha választás van, ha előtte morognak is és fogadkoznak is, mégiscsak elmennek. (17.50) E bből tehát le lehet vonni azt a következtetést, hogy nagyon komolyan veszik mégiscsak minden ellentmondás ellenére az emberek ezeket a vélekedéseket és ezeket az intézményeket. És ugyanakkor azon is érdemes elgondolkodni - és általános vitában talán egy il yen merengésnek is helye lehet , hogy miért van az, hogy a legújabb magyar parlamentarizmus történetében - tehát 1990 óta - a taxisblokád óta a botrány mindig ősszel csenget. Miért van az, hogy mindig akkor indul el a legnagyobb politikai hisztéria - mikö zöttünk és kint a társadalomban , amikor a parlamentnek a legkulcsfontosságúbb szerepére kerülne sor, azokra a bizonyos nyár végi és őszi törvényalkotási teendőkre, amelyek klasszikusan minden parlamenti demokráciában a parlament intézményének a legkemény ebb időszakai, hiszen ebben az időszakban ellenőrzi a kormányt a parlament? Ebben az időszakban határozza meg a törvényalkotási feladatokat, amik a következő évet, sőt éveket eldöntik, és valahogy ezekben az időszakokban mindig olyan helyzet következik be, hogy a parlament botránypolitizálásba csap át, és amikor fontos törvényekről van szó, akkor mégis az idejének a kétharmadát mással tölti el. Ami nem volna baj, hogy botrányokkal foglalkozik, mert természetes a parlamenti demokráciában, most nehogy megint sértés legyen, hogy szeretik egymást leleplezni a pártok és az emberek, hanem itt a probléma az, hogy ez főtevékenységgé válik a másik tevékenység mellett. Tehát valakinek feltételeznie kell, hogy érdekében áll az, hogy a magyar parlamentarizmus egy fejlőd és, egy szerves fejlődés helyett állandóan botladozzon, visszaessen, újabb hisztériákba, apátiákba tántorogjon, ahelyett, hogy a dolgát tenné. Azt feltételezem, hogy nekünk, parlamenti képviselőknek, ez nem elsődleges érdekünk, de hát itt nem akarok megint csak kutakodni, csak magát ezt a problémát jelzem. Ez arról is eszembe jutott, hogy rendkívüli módon akartuk ezt az összeférhetetlenségi törvényt, s mire elébünk került, addigra egy kicsit megfáradtunk, meg nem lett rá időnk, mert az egész parlamentnek kö zben ezer és ezer más törvénnyel is kell foglalkoznia. Nem beszélve mindenfajta ügyesbajos ügyekről, amelyek a választókat ugyanakkor nagyon is keményen érintik. És miért van az, hogy a képviselői jogállás eddigi szabályozása szinte kizárólag csak a bizal matlanság és a bizonygatás, a szorongó önigazolás alapállásából történt és történik. Holott, mint mondottam, az országgyűlési képviselő és maga a parlament mégiscsak egy alapintézménye a parlamenti demokráciának? Ezt persze meg lehet magyarázni, hiszen ter mészetes, a rendszerváltás az arról szólt, hogy a politikusok becsapták az embereket, hiszen 1945 után a "fényes szelek" nemzedéke - aki egyébként '53tól persze maga is kezdte felismerni, hogy hova keveredett - azt hitte meg azt ígérte, hogy itt a politik a az megváltja az embereket, itt messiás lesz, hogy itt az a jó, amit a politikus csinál - meg akkor még az egy párt , s ezért nyilván bizalmatlan volt a társadalom és az új politika előtt is magával a politikával szemben, és ezért azt akarta bizonyítani, hogy ő nem olyan, és ezért igyekezett önmagát korlátozni. Ez érezhető egyébként a mentelmi jog megállapításánál is, vagy akárhogy horribile dictu, nem akarom az Alkotmánybíróságot egyáltalán illetni kritikával, de az Alkotmánybíróság egyik azon állásfogla lása is ezt tükrözi, ami arról szól, hogy ha egyszer valakit
