Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 6 (221. szám) - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP):
2528 A másik az, hogy önmagában természetesen nem varázsszer - ezt már többen is hangsúlyozták egyébként a vitában. Harmadrészt: ma még beláthatatlan csapdák és konfliktusok várnak ránk a végrehajtás, a továbbgondolá s folyamán. Ugyanakkor mégis a legfontosabb törvény - és ezért bátorkodom kicsit hosszabban beszélni , mert nekem az a meggyőződésem, hogy a parlamenti demokrácia alapsejtje maga az ember, mégpedig az az ember itt esetünkben, akit állampolgárként képvisel ővé választottak, és ezért a képviselői jogállást mint az Országgyűlés alapsejtjének, a képviselővé választott embernek a jogait szabályozó törvény, úgy is mondanám, hogy a demokrácia egyik sarkalatos kérdése, és az ezt szabályozó törvények sarkalatos törv ények. Engedelmükkel én most mellőzném azokat a fejtegetéseket, hogy miért csak most, ilyen későn és ilyen formában került elénk hasonló törvényjavaslat és ez a törvényjavaslat. Önmaga hitele, becsülete kezdettől foglalkoztatja a Házat. Említhetnénk akár a z SZDSZ, akár a Fidesz korábbi kísérleteit vagy éppen Katona Béla képviselőtársam talán már elfelejtett '93as javaslatát az üvegzsebűségről, a képviselők gazdasági kapcsolatainak átláthatóságáról. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem, hogy egy, nyugateur ópai ésszel fel nem fogható rendszerváltás után, egy első parlamenti ciklusban, még eltekintve attól is, hogy itt az indulatok és az ideológiai viták is lekötötték az erőinket, ettől is eltekintve egészen természetes, hogy sem idő, sem erő nem volt a parla menti demokrácia finomszerkezeteinek kidolgozására, törvényi szabályozására. És az is egyértelművé vált mára, hogy az átmenet, a válság, a kaotikus viszonyok, az ehhez kapcsolódó hisztériák és rossz érzések, a nagy elosztórendszerek körüli harcok nem feje ződnek be az első parlamenti ciklusra, sőt, ma már ki merjük jelenteni, hogy egészen biztos, hogy a harmadik parlamenti ciklus sem lesz mentes ezektől az úgynevezett tipikusan átmeneti konfliktusoktól. És hozzáteszem természetesen, hogy nem lehetünk ideali sták, a legkifejlettebb polgári demokrácia is minduntalan újratermeli azokat a konfliktusokat, amelyek az Országgyűlés intézményének és benne a képviselőnek a védelmére és helyzetére vonatkoznak. Ugyanakkor tehát azt is ki kell jelentenem, hogy nincs oka a magyar Országgyűlésben senkinek arra, hogy vádaskodjék, egymásra mutogasson, ha úgy tetszik, ez a parlamenti demokrácia; és benne a parlamenti pártok közös felelőssége, hogy ez a törvény megszülessék, mint ahogy az is a közös felelősségünk, hogy eddig nem született meg. Próbáljuk tehát ezt a törvényt meghozni! De legyünk vele tisztában, hogy ez csak egy kezdeti lépés, egy részlépés a parlamenti demokrácia és benne az országgyűlési képviselő társadalmi tekintélyének helyreállításában. Ső t, majd ki fogok rá térni, a "helyreállítás" szó is csapda: hiszen mit akarunk itt helyreállítani? Volte a legújabb kori magyar parlamenti demokráciának olyan hosszabb szakasza, amikor azt mondhattuk volna, hogy az országgyűlési képviselőknek vagy a parla mentnek a tekintélye elégséges mértéket elért volna? Az is gátja ma egy igazán jó törvény megalkotásának, hogy egy rossz hangulatú társadalmi közegben, egy rossz hangulatú, energiáit ezer és ezer üggyel lekötő, fáradt parlamentben folyik ez a vita. Mostaná ban a kormánypártok szembesültek azzal, hogy ebben a ciklusban sem születik meg a várva várt csoda, és azzal, hogy a gyarlóság - ha úgy tetszik: a bűn - egyáltalán nem pártspecifikus jelenség Magyarországon. A képviselők kétségbeesetten szeretnék bizonyíta ni, hogy alávetik magukat mindenféle nyilvánossági és törvényi kontrollnak. Az ellenzéket pedig magával ragadta a leleplezések varázsa, és természetes, hogy az összeférhetetlenségi anomáliákat is igyekszik a kormánypártok nyakába varrni. Mintha néha azt go ndolná, hogy ami rossz a kormánypárti frakciónak, az jó az ellenzéknek, s ebből az következne a formállogika szerint, hogy jó a magyar parlamentarizmusnak. Tipikus egyébként, és nehogy azt higgye K. Csontos képviselőtársam, hogy bántani akarnám, de olyan e seteknél is mindig idejön ez a bizonyos szimbolikus, varázslatos Tocsik név, amikor abszolút semmi összefüggésben nincs, mondjuk, a parlamenti pártok vagy éppen a frakciók, vagy az itteni országgyűlési képviselők kérdésével az ügy. De ez teljesen tipikus, a magyar társadalom is elfogadta ezt a panelt, hogyha valami rossz történik az országban, akkor a mögött
