Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. november 6 (221. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - BLEYER JENŐ (MSZP):
2469 agrárelkötelezettség és az agrárfejlesztés céljait szolgáló különböző tárcáknál, különböző helyeken lévő költségvetési pénzek között a kellő összehangoltság megteremtődjön. Én úgy gon dolom, a lényeg ezen az összehangoltságon és a garanciák létén van. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy az FM hatásköre, mint ahogy Debrecenben elhangzott, átrendeződjön az eddigiek mellett, újabb hatáskörökkel. És rendkívül fontos, hogy az agrárválság keze lését (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) biztosító - ha úgy tetszik - kormánymegbízott is elkezdje végre működését. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Juhász Pál képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. JUHÁSZ PÁL (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr. Két megjegyzést szeretnék tenni mint ilyen hitvány költségvetési ember. Az egyik: hogyha az állam csökkenti a szerepvállalását és csökkenti a kiadásait , mint ahogy azt tette a '94es pótköltségvetésben, '95ben, '96ban, akkor minden résznek kicsit kevesebb jut. Ilyen egyszerű. A másik dolog az az agráriusok által többször mondott dolog, hogy az a 190 milliárdvalamennyi befizetés az agráriumból, és ezze l szemben csak 88 milliárd támogatás, ez halandzsa. Az a pénz úgy lett kiszámolva, hogy mind az egészségi járulékok, mind a termékadók, minden bele van véve. Tehát mind a társadalombiztosítási járulék, mind a termékadók bele vannak számolva. Teljesen úgy, mintha azok nem arra mennének, hogy az iskola fönn legyen tartva, a nyugdíjasok, akik agráriumból - akik nagyon sokan vannak - nyugdíjat kapjanak, egészségügy fönn legyen tartva et cetera. Ezek ugyanis arra vannak befizetve. Ha a 88 milliárd, amit megkap, azt a többi adófizető pénzéből kapja az agrárium. Belátom, a szükségletekhez képest nagyon kevés, és ezen nem is akarok vitatkozni. De azt mondani, hogy az agrárium valamiféle hátrányos helyzetben van, ez egyszerűen mellébeszélés. (Taps a kormánypárt padso raiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Két percre megadom a szót Bleyer Jenő képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. BLEYER JENŐ (MSZP) : Kapcsolódni szeretnék Gyimóthy képviselőtársam felszólalásához, a falu megtartó képességéhez. Nagyon so k nyugdíjas társam visszakapta a földjét, és kénytelen volt eszköz hiányában a környező nagygazdáknak vagy esetlegesen a meglévő nagyüzemeknek ezeket kiadni. Úgy érzem és úgy tudom, hogy a földművelésügyi kormányzat erélyes intézkedéseket tett az ilyen gaz dák saját maguk által történő gazdálkodásának megsegítésére. Megkezdődött a gépkörmozgalomnak a szervezése, a gépkörmozgalomnak az előmozdítása annak érdekében, hogy önszerveződéssel ezek a gazdák eredményesen tudjanak gazdálkodni. Ennek két okát látom nag yon kedvezőnek. Köztudott, hogy a mezőgazdasági járadékosoknak az anyagi helyzete elég nehéz, ennek következtében lényegesen javítaná egy gépkör alkalmazása alapján nekik a jövedelmüket, és ennek következtében egy eredményes munkával sokkal jobb létet tudn ának maguknak teremteni. Ennek következtében nem hagynák el a volt gazdaságukat, hanem saját maguk megfelelő módon termelnének. A másik kérdés, amiről szeretnék beszélni, a kistermékeknek az exporttámogatása, amihez semmi beruházás nem kell, amihez a gazdá knak a hozzáállása van (Sic!). (12.50) A másik kérdés, amiről szeretnék beszélni, az a kistermékeknek az exporttámogatása, amihez semmi beruházás nem kell, amihez a gazdáknak a hozzáállása van. Ilyen a nyúltartás például,