Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 31 (218. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - GRÁF JÓZSEF (MSZP):
2144 Vagy a másik megfogalmazás sem igen segít rajtunk - a költségvetést valamilyen módon változtatni kívánókon , hogy: olyan költségvetést csinálni, ami mindenkinek tetszik, úgysem lehet, ezért kár is megpróbálni. A felelősséget kellően érző és átérző képviselő azonban kormányzati oldalon is úgy kell hogy gondolkodjék, hogy megpróbál elmenni a lehetőségek végső határáig, megpróbálja javítani, az általa képviseltek számára elfogadhatóvá tenni a költségvetés kihatásait. Különösen igaz ez azon képv iselőtársaim esetében, kik a politikai és gazdasági rendszerváltozás talán legnagyobb - vagy inkább úgy helyes fogalmazni, hogy: a szükségesnél sokkal nagyobb - veszteségeit szenvedték el a falun, a vidéken és az agrárium területén. Ez a képviselet persze nem lehet parttalan, önmagáért való, hiszen mi is tudjuk, hogy saját felemelkedésünk, sorsunk jobbrafordulása csak az ország, a nemzetgazdaság érdekeivel együtt mehet végbe. Mi nem mások veszteségein, áldozatain keresztül szeretnénk boldogulni az agráriumb an, hanem saját értékteremtő, mások számára is hasznos munkánkkal. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem helyénvaló - egyesek szerint - a költségvetés vitájában néhány igen fontos alapkérdéssel foglalkozni. De én úgy gondolom, hogy igenis kell , mert, sajnos, azt tapasztaljuk - és az eddigi viták is megmutatták , hogy néhányan - akár a Házban, akár a tisztelt Házon kívül is - nem pontosan ismerik, és főleg nem értik a vidék, a falu és az agrárium szerepét. Néhány régi, felületes ismeret alapján ítélik meg törekvéseinket, és sokszor halljuk a bíráló, pejoratív megjegyzéseket. Mondjuk ilyeneket, hogy: "Az agrárosoknak semennyi pénz se lenne elég"; vagy azt a, már régen idejét múlt megfogalmazást, hogy: "A falun mennyivel könnyebb az élet, mint a v árosban." És még sorolhatnám ezeket a sztereotip megfogalmazásokat. Ezzel szemben a tény az, hogy a falvak egy jelentős része - szerencsére nem mindenütt, hiszen vannak szerencsésebb vidékek is - a szegénységi csapda fogja. Innen vonult ki először a városb ól annak idején kitelepített ipar; itt vesztették el először - és elsőként - munkahelyeiket a városba bejáró dolgozók; hiszen ők a költséges, bérletes munkavállalók voltak. A szövetkezetek egy részének ellehetetlenítésével szűkült a helyi munkalehetőség is ; a helybéliek tőkehiányuk miatt a magánvállalkozóvá válásról csak álmodhattak zömében. Az aprófalvas települések többségében a városit többszörösen meghaladó, 3060 százalékos a munkanélküliség. Mi a megoldás, és merre kellene elmenni, hiszen ez önmagában a tényfeltárás? Ezeknek az embereknek az agrárium nem teremt valamilyen helyi kooperációs mezőgazdasági alaptermelési lehetőséget, még egykét évtizedig sincs esélyük a foglalkoztatottak táborába való visszatérésre. Többségük kénytelen a fekete- és a szür kegazdaság nyomorszinten fizetett munkásgárdájává válni. Félreértés ne essék: a helyzet kialakulása nem alapvetően az elmúlt kéthárom évből adódik, hiszen ez az 1980as évek közepétől és felgyorsulva az 1990es évektő l alakult ki. De ezt nem tudjuk fátumként elfogadni, és valamilyen módon ezen változtatni szeretnénk és akarunk. A változtatás egyik útja és lehetséges útja - az én megítélésem szerint - az agrárágazatban rejlő lehetőségek sokkal jobb és eredményesebb kiha sználása. Tisztelt Ház! Csak néhány adatot szeretnék az előbb már említett félreértések elkerülése végett önökkel ismertetni. Nem igaz, hogy az agrárágazat "feneketlen zsák"ként kéri a támogatást a költségvetéstől, hiszen 1990ben már 60 milliárd többletb efizetést, szufficitet tudott magáénak, és az 1995ös adatok az igazán megdöbbentőek és elgondolkoztatóak. Adóban, személyi jövedelemadóban, illetékben, tbben - tehát az ágazat befizetései - 194 milliárd forintot tesznek ki a 73,9es támogatással szemben, azaz: 120 milliárdra nőtt az a szufficit, miközben az ágazat küszködik, nehezen áll talpra, és megélhetési gondokkal küzd. Ugyanakkor az ágazatba bejövő külső költségek mintegy 180 százalékkal emelkedtek. Míg a mezőgazdasági értékesítési termékek ára mind összesen 60 százalékkal nőtt. Tehát én úgy gondolom, hogy a nemzetgazdaság egyik legnagyobb befizető ágazatát - a KopintDatorg felmérése szerint például az energiaszektort lényegesen meghaladó befizető, az
