Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 30 (217. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP):
2036 RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót . Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, ilyen nagyívű előadás után ezek az optimista szavak részemre valahol egy picit megbicsaklanak, de nem vitatkozva Békesi László képviselő úrral, biztosan alapvetően érvek, ellenérvek szólnak az ő hozzászólása mellett és ellen is. És hogyha ő maga meg tudta volna győzni a saját maga frakcióját, akkor lehet, hogy ma nem képviselőként ülne ott, ahol ül. Bizony nehéz dolog ma a politikában ugyanakkor álláspontokat képviselni és ugyanakkor meggyőzően eladni és ugyanakkor egy v astapsot kiérdemelni. De nem is erről akarok szólni végső soron, mert az előadásom és hozzászólásom témája a mezőgazdasággal kapcsolatosan van, és örülök, hogy államtitkár úr is megtisztelt azzal, hogy végighallgatja ezt a rövid mondókámat. Hogy a csődhull ám végigment Magyarországon, mint ahogy Békesi képviselő úr mondta, talán a mezőgazdaság az, amelyik a legnagyobb problémával és a legnagyobb gonddal küszködik. Kormánypárti képviselők soraiból elhangzott, hogy ez a költségvetés - ha jól emlékszem, Pető Iv án frakcióvezető úrtól - a vergődés és remény költségvetése. Ugyan kinek vergődés, és kinek remény ez a költségvetés? Vergődés - úgy gondolom, itt már az előző napokban mintegy előjáték folyt, előmérkőzés folyt a mezőgazdasági szövetkezetekkel és a mezőgaz dasági termelőkkel kapcsolatban. Bizony, úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek alatt, ahogy Orosz Sándor képviselő úr megfogalmazta, időzített bomba ketyeg, és a vidéken élő emberek alatt is ketyeg ez az időzített bomba. Ezeknek vergődés, én azt hiszem, ez a költségvetés, bármennyire is próbáljuk magyarázni a költségvetés jó vagy rossz oldalát. Nem én mondom. A kormány, saját programjától eltérően, nem állt ki a szövetkezetek mellett, nem tett konkrét lépéseket a számtalan feszültségforrást képez ő szövetkezeti üzletrészek kezelésére, nem készítette el a beígért nemzeti agrárprogramot, és úgy gondolom, az elkövetkezendő időszakban erre már nem is kerül sor. Úgy tűnik, ennek az az oka, hogy a rendszerváltozás óta felgyülemlett agrárproblémákat nem t udja és nem is kívánja kezelni a kormány. Érthetetlen, hogy egy szocialistaliberális kormány, amely felvállalta a dolgok rendbetételét, miért nézi továbbra is fejőstehénnek az agrárgazdaságot, de ugyanakkor púpnak a hátán az egészet. Ezt a MOSZ titkára mo ndta, de ebben nagyon sok elem van, amivel én is egyetértek. És azt hiszem, hogy mindannyiunknak, akik itt ma a parlament bármelyik oldalán ülnek, az irányban kell gondolkodniuk, hogy hogyan lehet elindítani ezt az agrárgazdaságot abban a szertelen és nehé z helyzetben. Nem lennék igazságos, ha csak a szövetkezetek részéről fogalmaznám meg a gondolataimat: ugyanez a probléma fölvetődik a kistermelők körében is. Az egyéni és családi kisgazdaságok közgazdasági szempontból hátrányos helyzetben vannak. Már indul ásuk is nagy nehézségekkel járt: a korábbi mezőgazdasági bérmunkásokból a kárpótlások kapcsán földtulajdonhoz jutottakból a kárpótlás folyamán új gazdák nem rendelkeztek megfelelő szakmai és pénzügyi ismeretekkel, piaci és banki kapcsolatokkal, és ezen túl menően megfelelő tőkéjük sem volt ahhoz, hogy elinduljanak és gazdálkodjanak. 1994ben a gépbeszerzési támogatáson kívül a legtöbb esetben olyan támogatási konstrukciókat ajánlottak az egyéni gazdáknak, amelyekkel nem tudtak élni. Az agrártámogatások jelen tős része ma is kamathitel formájában jelenik meg, bár más formában is. Ám ez a szektor nem tud hitelt felvenni, mert nincs mögötte megfelelő vagyoni fedezet. A földtulajdon rendezetlensége, a földhitelintézet hiánya miatt a gazdák a termőföldet nem tudják hitelfedezetként felhasználni, hasznosítani. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy az egyéni gazdálkodók szövetkezését nem segítette elő a kormány, és ma ott tart a szektor, hogy a gazdák egymástól elkülönülve termelnek, jelennek meg a piacokon. Csak néhá ny településen indult meg a szerveződés egyegy gazdakör segítségével. Ennek ellenére nincs kellő szervezettség sem az áru beszerzésében, tárolásában, sem pedig a piacra jutásban. Ilyen körülmények között az egyéni termelő kiszolgáltatott a kereskedelemnek , és ez ma egyáltalán nem elfogadható.
