Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 22 (214. szám) - A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslat, valamint az egészségügyi természetbeni ellátások finanszírozásának változásával összefüggő törvénymódosít... - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF):
1732 százalékot, és ez is valószín űleg elfogadhatóbb lenne a szakma számára, mint ez a jelenlegi szabályozás. Én őszintén megmondom, amikor a Bokrosprogram pontját az Alkotmánybíróság elutasította, akkor azt gondoltam, hogy a Pénzügyminisztérium kiváló szakértői ki fognak dolgozni egy oly an mechanizmust, amely hát a búzát a ocsútól, a valódi kedvezményre jogosultakat a kedvezménnyel visszaélőktől elválasztja. És én azt gondolom, hogyha néhány szerzői jogi szakembert, jogászt, közgazdászt beültetnének egy szobába, akkor néhány óra vagy néh ány nap alatt pontosan ki tudnának dolgozni egy olyan mechanizmust, amely különválasztja azokat a szerzőket, akik számára ez havonta néhány, maximum néhány tízezer forintot jelent, viszont ennek a tbvel való terhelése az amúgy is igen rossz állapotban, ro ssz helyzetben levő folyóiratokat, könyvkiadókat valóban tönkretenné. És azt gondolom, ráadásul egy kormánypárti képviselőnek akkor is lojálisnak illik lennie kormányához, hogyha bizonyos részek, intézkedésekkel nem ért egyet, hogy itt esetünkben valóban a rról van szó, hogy van néhány tízezer szellemi munkás is a szó valódi értelmében - nagyon nehezen élő szellemi munkás , akik számára lehetetlenné tenné az életet a módosításnak ez az elfogadása, ha nem változtatnánk rajta. És persze vannak olyanok, akik a z ő hátuk mögé bújnak, és valójában milliós tételekhez szeretnének továbbra is jutni anélkül, hogy ezt jogosan tbjárulékkal terhelnék. Amennyiben a Pénzügyminisztériumnak vagy bármilyen más kormányszervnek vagy a módosító indítványokat benyújtó képviselő knek sikerülne egy olyan mechanizmust találni, amely valóban a szellem munkásait, a kis példányszámú folyóiratokat, az igen nehéz helyzetben levő szellemi műhelyeket mentesítené a járuléktól, miközben - elnézést a késői órán, talán fogalmazhatjuk így , mi közben a cápákat valóban megadóztatná, akkor azoknak a tízezreknek a jogos felháborodásával nem kellene a Pénzügyminisztériumnak szembenézni, amellyel szembe kell néznie, és akkor valóban megtehetné azt, hogy azokra vessen ki tbjárulékot, akik kibújnak a tbjárulék alól jogtalanul és indokolatlanul és méltánytalanul. Gondolom, azok számára - akik még itt vannak - világos, hogy mit akarok mondani, úgyhogy hosszan nem húzom az időt. Azt szeretném kérni, tudomásom szerint a kulturális bizottság, amelyik egyéb ként nem fogadta el általános vitára alkalmasnak ezt az egész törvényelőterjesztést, kizárólag vagy döntően a szerzői jogdíjak tébéztetése, tbjárulékkal való terhelése miatt, tudomásom szerint a kulturális bizottság készül módosító indítványokat benyújta ni. Én arra szeretném kérni a kormányt, hogy akár ezeket a módosító indítványokat, akár más módosító indítványokat fogadjon el és támogasson, hogy valóban a társadalombiztosítási járulékkal visszaélők, a nagy cápák megadóztatása történjen meg, ugyanakkor v iszont a szellem munkásai, azok, akik számára nagyon fontos, hogy fennmaradjon a tbjárulékmentessége a néhány ezer, néhány tízezer forintos honoráriumoknak, azok mentesüljenek a törvény kellemetlen hatásai alól. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Kis Gyulának, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének. DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. És miután az előttem szóló kormánypárti képviselőtársam arra hivatkozott, hogy nehéz egy kormánypárti képviselő sorsa akkor, amiko r, ugye, lojálisnak kell lennie a kormánnyal, akkor elképzeltem azt a helyzetet, hogy mennyire nehéz lehet a sorsa, ha nem tudja, hogy mit akar a kormánya. Ennél nehezebb csak egy ellenzéki képviselő sorsa, aki megpróbál a kormánypárt és a kormány segítség ére sietni a kárenyhítési kötelezettségből fakadóan. Talán azon a jogon, hogy elég régóta foglalkozik ezzel a kérdéssel. Nos, ez kiderült, és ezért mondtam, hogy a kormány sem biztos, hogy tudja, hogy mit akar, hogy itt mindenki ódzkodik az előterjesztés a paságának felvállalásától, és ez mindenesetre gyanút kelt.