Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 22 (214. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója:
1643 között egy racionálisabb, a funkciómegosztást és annak költségvonzatait világosabban és egyértelműbben tükröző elszámolási rendszert hozunk létre, amelyek eredményeként az állam külső devizaadóssága csökken, mí g forintadóssága növekszik. Végeredményben nyílttá válik az a már korábban is keletkezett veszteség, amely a külső hitelfelvételek időpontjában fennálló és törlesztéskori forintárfolyam különbségéből adódik. Lévén, hogy ez esetben nem valós, új veszteségfo rrásról, hanem csupán a tényleges helyzetet hívebben regisztráló, áttekinthetőbb elszámolási rendszer kialakításáról van szó, ez a tény nem indokol újabb keresletszűkítő intézkedéséket. Szó sincs tehát újabb gazdaságpolitikai korrekcióról. Az új elszámolás i rendszer bevezetését mégis fontosnak és szükségesnek tartom, mert csak világos elszámolási rendszerek mellett van esélye annak, hogy pontos képet kapjunk helyzetünkről és annak tudatában valóban ésszerű gazdaságpolitikai döntések születhessenek. Ahogyan bizonyítható, hogy a támogatott árak - így vagy úgy - pazarláshoz vezetnek, bizonyítható az is, hogy az elkerülhetetlenül, de később felmerülő költségeket elfedő elszámolási rendszer sem segíti elő a realitásokat figyelembe vevő, konzekvens gazdaságpolitik ai döntéseket. E tekintetben a közelmúltban megállapodott és most a parlament előtt bemutatott változásokat nem pusztán technikai mutatványnak, hanem egy életképesebb döntési rendszer nélkülözhetetlen eszközének tartom, és bízom benne, hogy azzá is válik. Mellesleg a nemzetközi pénzügyi intézmények is akceptálták, hogy jelen esetben nem a hiány növekedéséről és az egyensúlyi feszültségek vele járó fokozódásáról van szó, hanem a döntési funkció és a vele járó pénzügyi konzekvenciák világosabb szétosztásáról. Hölgyeim és Uraim! A gazdaság pénzügyi szektorában többékevésbé egyértelmű mércéje kínálkozik a hatékonyságnak. Ez a profitabilitás, kiegészítve talán a rövid távú perspektívákra utaló néhány jelzővel. Az államháztartás eseté ben azonban bonyolultabb a helyzet. Nincs egyértelmű fogódzkodó. De talán van értelme a nemzetközi összehasonlításokhoz fordulni. A komparatív elemzések ugyanis támpontot adhatnak arra, hogy az ország erőforrásaiból mennyit szív el az államgépezet, mibe ke rül ugyanez a feladat nálunk vagy más, hozzánk hasonló országban, ezen a területen normálisnak minősülő vagy ennél nagyobb veszteségforrásokkal kelle szembenéznünk. A kérdéseknek aktualitást ad az államháztartási reform éppen napirenden lévő kérdésköre. N éhány évvel ezelőtt, 1989ben még az összes jövedelem 61,3 százalékára taksáltuk az államháztartás összes kiadását - a GDPben mérve , ami jóval felülmúlta a nálunk lényegesen gazdagabb ipari országok túlnyomó többségét, ahol ugyanez az arány általában 4047 százalék között alakul. Ma már ugyanez az arány alig haladja meg az 50 százalékot Magyarországon, bizonyítva, hogy azért ezen a téren is történt valami. Az állam nyomasztó túlsúlya letűnőben van, és e tekintetben az önök által is tanulmányozott '97. év i költségvetési törvényjavaslat egy további előrelépést jelent. A távlati, az ezredfordulóra vagy az azutáni egykét évre megjelölt cél 4045 százalék között mozog. Ez már összhangban van a nemzetközi trendekkel. A közalkalmazotti szektor aránya nálunk ren dkívül magas, eléri a 20 százalékot az összfoglalkoztatotton belül. Ezzel szemben Svájc, az Egyesült Államok, Portugália, Németország, Spanyolország, Olaszország, Anglia hasonló arányai 11 és 16 százalék között ingadoznak. Persze akadnak olyan országok is - a skandináv országokra hivatkozhatunk elsősorban , ahol ugyanez a ráta még a Magyarországon kialakultat is meghaladja. E tekintetben, eltekintve most a nemzetközi összehasonlítások csapdáitól, nem lehet szabadulni attól a gondolattól, hogy nálunk a közs zolgáltatásokat nyújtó intézményeknek és magának a közigazgatásnak a hatékonysága nem kielégítő, meghatározott szolgáltatások biztosítása túlzottan sok emberi és anyagi erőforrást köt le anélkül, hogy ez a szolgáltatások jobb minőségében megmutatkozna. Has onló, az állam túlsúlyát mutató a helyzet akkor is, ha az átlagos adóterhelést vesszük szemügyre. Magyarországon ez a nemzeti össztermék 41,2 százalékát érte el '93ban, szemben az Egyesült Államok 28 százalékával vagy Japán 29 százalékával, vagy NagyBrit annia, Svájc és
