Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 22 (214. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - GYIMÓTHY GÉZA (FKGP):
1635 szemben. Magam is osztom Orosz Sándor nyilatkozatát arról, hogy a vidék fejle sztésére szánt pénzt rendkívül rosszul osztja el a kormány, és hogy ellentét van az eddigi konkrét agrárlépések és a kormány, valamint a kormánypártok választási ígéretei között. Másrészt - és ez egy másik eleme ennek az agrártárcával szemben megnyilvánuló bizalmatlanságnak - korábban éppen a FideszMagyar Polgári Párt hívta fel arra az agrárveteránok által írt tanulmányra a figyelmet, amiért 16 millió forintot fizetett ki annak idején az ÁPV Rt. Miközben tehát az agrártárca bénult állapotban van, aközben e gykori - idézőjelben - "szakemberek" rendkívül határozottan cselekszenek. Sőt, ma már ott tartunk, hogy az úgynevezett "integrált termelésszervezési rendszerek"programban ezek az emberek nemcsak tanulmányokat írnak, hanem pénzt is kérnek az agrártámogatás okból. A hírek szerint 1997re 810 milliárdos összeget igényelnének abból a keretből, ami - mint jeleztem - egyébként is 20 százalékkal kevesebb az ideinél. Különleges elbírálást élveznének exporttámogatásokkor, jelentős kamattámogatással kapnának hitelt, és így tovább, és így tovább. Az agrártárca pedig egyelőre hallgat. Hallgat, mégpedig azért, mert a sajtóinformációk szerint a Burgert Róbert vezette társaság mögött érezhetően az ÁPV Rt., és személy szerint a miniszterelnök úr áll. Talán ennek köszönhető , hogy a Földművelésügyi Minisztériumban állítólag már dolgoznak azon, hogy ezt az igényt hogyan lehet beépíteni a 88 milliárdos keretbe. Nincs szó másról, tisztelt Ház, mint hogy állami pénzekből felújított társaságokat kiemelt támogatás után privatizálja nak, magánkézbe adjanak. Az ITRprogram nem jelent mást, minthogy az '70'80as években egykori agrárvezetők, befolyásos agrárveteránok, most az SZDSZMSZPkormány és főleg a miniszterelnök támogatásával szerezzék meg a források jelentős részét. Nem elég t ehát az, hogy az agrártámogatások reálértékben csökkennek, még ebből a keretből is olyan programot kíván támogatni a kormány, amelynek a végén nyilvánvalóan az állami vagyonnak egy része magánvagyont fog gyarapítani. Tisztelt Ház! A régi mondás szerint a r óka megváltoztatja szőrét, de nem a természetét. Sajátos a koalíciós agrárpolitika most ugyanarra a rugóra jár, mint korábban, 1989et megelőzően. Én remélem - vagy bízni tudok abban , hogy miniszter úr ellenáll ezeknek a törekvéseknek, és végre határozot tan fog cselekedni úgy az agrártárca irányításában, mint az egykori agrárveteránok visszatérésének megakadályozásában is. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) (9.10) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót... Tímár György és Gyimóthy G éza neve van a képernyőn. Megadom a szót Gyimóthy Géza frakcióvezetőhelyettes úrnak, Független Kisgazdapárt. GYIMÓTHY GÉZA (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Varga Mihály képviselő úr nagyon lényeges kérdést vetett fel, mert itt a tények azt mutatják, hogy az agrártárca vezetője, a földművelésügyi miniszter úr mulasztásos törvénysértést követett el, hisz már július közepén az étkezési búzánál meg kellett volna hirdetni a garantált árat, a vágómarha, vágósertés és a tehéntejnél pedig október e lején, hisz 90 nappal, hogy a következő év előtt meg kellett volna hirdetni a garantált árakat, tehát ez október elején lett volna határidős. Így most már a kukorica, ugye, januárban kellene hogy meghirdetésre kerüljön, a garantált ár 90 nap, ugye, a követ kező évi vetéseknél, és ezért ha így halad, valószínűleg ott se lesz meghirdetve időre a garantált ár. Így a mulasztásos törvénysértés áll, amit Varga képviselő úr elmondott. Az integrált termelési rendszerekkel kapcsolatban a mezőgazdasági bizottság ülésé n is - ellenzéki képviselők - hevesen kritizáltuk azt a módszert, hogy az amúgy is nagyon csekély jövő évi agrártámogatásból közvetett úton - hát nem tudok mást mondani - régi állampárti vezetőknek juttatnak majd pénzeket azáltal, hogy az integrált termelé si rendszerhez készített tanulmányokat több százmillió forintért elkészítsék.