Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 16 (212. szám) - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - VARGA LAJOS (MSZP):
1515 A másik megjegyzésem, hogy itt arról esett szó, hogy van néhány olyan képviselő, aki azt gondolta, hogy ő komolyan veszi az összeférhetetle nségi elvet, és van nagyon sok más képviselő, aki ezt nem gondolta. Én emlékszem még arra, hogy több mint két évvel ezelőtt volt a Magyar Szocialista Pártnak Gyulán egy frakcióülése, ahol a Szocialista Párt egy olyan nyilvános állásfoglalást tett, hogy add ig is, amíg nem születik meg az összeférhetetlenségi törvény, a szocialista képviselők nem fognak semmiféle állami vállalatnál semmiféle tisztséget vállalni. Úgyhogy a szocialista frakció egésze indult ki akkor abból, hogy ők a maguk részéről már betartják az összeférhetetlenségi törvényt. Remélem, hogy ez így is történt az azóta eltelt két évben. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm szépen. Varga László képviselő úr nem kétpercest kér? Kétpercest kér. M egadom a szót. DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én nem hinném, hogy Kósa képviselőtársamnak a felszólalása egy fiatalos hevületből jött, hanem úgy érzem, egy nagyon lényeges pontra mutatott rá, amelyet nekünk, az Országgyűlés tagja inak nemcsak hogy tudomásul kell venni, hanem elvi álláspontul meg kell valósítani. Aki az Országgyűlés tagjai közé belép, ez nem egy kötelező. Százak és százak ambíciói fűtik az embereket, hogy az Országgyűlés tagjai legyenek. Az Országgyűlés tagjainak se mmi más kötelességük nincs, mint hogy a közérdeket képviseljék. Erre vállalkoztunk, és erre kell vállalkozni. Mindaz, ami az Országgyűlésben zajlik egyéb pontokon, épp abban van a hiba, hogy a közérdeket néha az egyéni érdek után helyezzük el. Ebben az Ors zággyűlésben semmiféle gazdasági kapcsolata senkinek nem lesz, se magán, se állami, amennyiben ide belép. Abban a pillanatban, hogy a gazdasági kapcsolata megmarad - nem vagyunk szentek, és a szentek nem politizálnak , abban az esetben természetesen az e gyéni érdeke jön előre. Épp azért van a népben egy bizonyos bizalmatlanság az Országgyűlés tagja iránt, hogy itt és ott érdekeltek. Szakértők százait és ezreit lehet mozgósítani, kitűnőek, akik elvégzik azt a munkát, amit az úgynevezett szakértő politikus végez el. Ilyen nagy és azt mondhatnám, történelmi szenvedések után, hogy a magyar nép elérkezett oda, hogy a harmadik választás és szabad választás elé megyünk, ne legyen az Országgyűlésnek egy olyan tagja se, aki bármilyen vonatkozásban érdekelt gazdaság ilag. Tehát szabadna még egyszer hangsúlyozni: ideje volna már nem az összeférhetetlenség, hanem a közéletnek a tízparancsolatát elmondani, remélem, erre módon lesz, amely nélkül a nép bizalmát nem kapjuk meg, amely nélkül az Országgyűlés képviselője nem m ondhatja, hogy a közérdeket szolgálja, és nem utolsósorban megingatja az Országgyűlés tagjai iránt szükséges bizalmat a népben. Legyünk ezen a téren merevek és kemények, és mindaz, amit teszünk ennek érdekében, a nép érdekében és az Országgyűlés tagjai tek intélye érdekében tesszük. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Varga Lajos képviselő úr kétpercest kér. VARGA LAJOS (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokáig vacilláltam, hogy h ozzászóljak vagy nem. Tudniillik én is egyike vagyok azoknak a képviselőknek, akikről most itt folyik a vita. Én úgy gondolom, hogy mélyen sértő az a feltételezés, amelyet önök itt többen is elmondtak, hogy semmiféle gazdasági összefonódás nem lehet - mond ják önök, hogy összefonódás, ezt a kifejezést használták többen is - a gazdaság szereplői és a politika között. Én úgy gondolom, hogy az eddigi munkában ilyen jellegű összefonódást nem igazán tud kimutatni senki, de amennyiben ki tud