Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 16 (212. szám) - Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló 1991. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BURÁNY SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
1490 ügyfélforgalmat, hogy a 3 millió alatti körben azt tegyük lehetővé, hogy nem fizet adóelőlegeket a kistermelő, és a végén, mikor elszámol, akkor számolja el közvetlenül az áfakompenzáci ót is. Ezzel egyik oldalt a kincstár veszít, másik oldalt a kincstár nyer, viszont a rendszer teljesen követhető lesz magának a kistermelőnek a számára, s a végén az elszámolást is könnyíti, hogyha befizetnivalója van, vagy amit kap, az kerül egyenlegbe, a mi valószínű, általában jelentéktelen összeg lesz. De így végigcsinálhatóbbnak tűnik a rendszer. Beismerem, hogy a dolognak vannak technikai kérdései, hiszen ezt összehangolni kell egyéb dolgokkal. Tehát ezt most javaslatként adtam elő, és kérem, hogy majd beszéljük meg, hogyan lehet ezt végigcsinálni. A másik dolog, amiről beszélni akarok, az valóban elemelkedés a konkrét törvényjavaslatoktól. Én úgy érzékeltem, hogy - kivéve ezt a jövedéki körben való őrült birkózást, amit nem tudunk megoldani - a többi r észében ezek a törvények a kulturálódás, a csiszolódás, tehát egy beállt rendszer törvényeiként viselkednek, amelyek úgy igazodnak a környezethez, nem akarnak a környező országoktól nagyon eltérni, hogy ettől a másodjátékokat elkülönítsék, és úgy tűnik, mi ntha egy beállt adórendszer része lenne. Most ez önmagában nagyon jó, hiszen a stabilitás, az adótörvények szelleme és minden, tudjuk, mennyire fontos. Azonban gondolkozzunk el azon, hogy valójában Európa, amelyet mi most követünk ezzel a rendszerrel, még azzal a részével is követünk, hogy a fogyasztáshoz kapcsolt adók arányát növeltük a rendszer kialakítása óta a jövedelemhez kapcsolt adókhoz képest; valójában Európa egy újabb válaszút előtt áll, és egy újabb mozdulás képzelhető el vagy várható ebben a ren dszerben, s nekünk már erre is törekednünk kell. Az biztos, hogy ami ebből látszik, azok szemben állnak Torgyán doktor úr néhány meggondolásával, de mégis számolnunk kell vele. Gondoljuk csak meg, az volt a filozófiája annak a - mondjuk így - hárompillérű közösségi bevételszerzésnek, amelyek egyik pillére az, hogy jövedelmeket vagy vagyonokat, bizonyos helyeken a vagyonokat, helyi szinten a vagyonokat adóztatják; tehát jövedelmeket vagy vagyonokat adóztatnak az egyik pillérben. A másik pillérben fogyasztást adóztatnak, a harmadik pillérben pedig - mondjuk így - a munkaerőt adóztatják, a munkaerőt járulékoltatják meg, mert az első körben arra törekedtek, amikor a fogyasztás növekedett, hogy ne annyira arra nehezedjék a teher, amikor megtermelik a jövedelmet, hanem arra, amikor elköltődik, tehát aki nem a termelésben használja föl, nem megtakarításra helyezi, hanem elkölti, az fizessen minél többet. A harmadik lépcsőben viszont egy olyan mechanizmus, olyan automatizmus érvényesült, hogy amikor a szociális piacg azdaság elveit fölváltotta a szociáldemokrata, szociális felfogás, amikor tehát a piacot igyekeztek a szociális járadékokból minél inkább kirakni, és a társadalombiztosítás logikáját elszakítani az ilyen piaci meggondolástól, akkor mintegy ebből természete sen jött, hogy a munkaerőhöz kapcsolódó költséget meg kellett terhelni, mert csak így lehetett azt a szolidaritási rendszert fönntartani, ami részben a nyugdíjrendszer kiszélesítéséből, részben az egészségügyi rendszer növekvő pénzigényéből fönnállt. Most ebből kialakult már az a furcsa helyzet Európában - és nálunk is , hiszen ijesztően európaiak vagyunk az ilyenfajta hülyeségeinkben vagy ilyenfajta kényszerpályáinkban, hogy olyan teher rakódik rá a munkaerőköltségekre, amely tartóssá teszi a magas szintű munkanélküliséget. Ezért merült föl egy másikféle megközelítése az adószerkezetalakításnak, amelyik nem abban akar visszalépni, hogy most megint inkább a jövedelmeket adóztassuk, vagy a fogyasztást adóztassuk még jobban, hanem egy új elvet kö vet, vezet be. Ez körülbelül a georgizmusnak egy modernizálása, amit ökoadórendszernek is lehet mondani, tehát hogy azokra az erőforrásokra vigyük rá a terhelést, amelyeknek pontosan tudjuk, hogy az externális költségei sokkal többek, mint amennyi megfogh ató, másrészt amiről tudjuk, hogy környezetvédelmi vagy egyéb szempontból célszerű is erősen
