Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 15 (211. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - CSÉPE BÉLA (KDNP):
1301 úrnak a megjegyzését az MSZP és a Fidesz képvisel eti arányáról értelmezni ennek fényében, továbbá rendkívül nehéz elfogadni az érvelést akkor, amikor az általa említett, legnagyobb támogatottságú szakszervezet képviselői, vezető tisztségviselői tagjai a frakciónak, és ennek következtében a választásokon támogatói voltak a pártnak. Kérem szépen, tessék eldönteni, hogy most politikai pártok leképzését óhajtjáke az érdekegyeztetésben és a társadalombiztosításban, vagy elfogadják azt, hogy az külön terület, és ennek megfelelően külön választások, más érdekvi szonyok tükröződései legyenek. Köszönöm. (Taps a kormánypárt padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Két percre megadom a szót Pusztai Erzsébet képviselő asszonynak, Magyar Demokrata Néppárt. DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt K épviselőtársaim! A probléma valóban rendkívül súlyos. Két év óta - hiszen azt hallhattuk, és a kormányprogram vitájában már ezt ki tudtam fejteni egyszer, hogy azok után, hogy állandó társadalmi párbeszédet és folyamatos érdekegyeztetést ígértek a választá sok előtt, hogy miniszterelnök úr azt nyilatkozta, hogy nem hozok olyan döntést, amelyben az érintettekkel nem tudtam megállapodni - szó szerint ezt nyilatkozta a sajtóban , ezek után az elmúlt két évben az érdekegyeztetés elsúlytalanodott ebben az ország ban. Tessék áttekinteni az elmúlt négy év sajtóját, és tessék áttekinteni az elmúlt kettőt. Tökéletesen látni fogják, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban folyó tárgyalások, az Érdekegyeztető Tanácsban hozott döntések milyen súlytalanná váltak itt, a parlament i közegben is. Ez csak a dolog egyik oldala. Héthy államtitkár úr megszólalása tökéletesen rávilágított arra, hogy tisztelt képviselőtársaim nem gondolják végig, hogy mi a különbség a parlament és az érdekegyeztetés között. Hiszen a szakszervezetek nagyon sokszor attól olyan támogatottságúak, amilyenek, mert egyegy olyan réteget képviselnek, amelyiknek nincs olyan hatalmas létszáma. Ha önök az érdekegyeztetést úgy gondolják, hogy a legnagyobb létszámú csoport a legnagyobb arányban legyen, akkor visszajutun k a régi, szép, szocialista érdekképviselethez, akik a legtöbben vannak, azok mindent ki tudnak harcolni, és az összes többi réteg számára legfeljebb a szájjártatás marad. (9.20) Gondolják végig: az MSZOSZben az egészségügyi érdekképviselet, nem is tudom, hogy hol található, nincs. Tehát ha Magyarországon az MSZOSZ a legnagyobb párt (sic!), akkor Magyarországon az egészségügynek az MSZOSZ döntéseiben nem lehet szerepe. Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, gondolják ezt végig alaposan! Héthy államtitkár úr is gondolja végig, hiszen az érdekképviselet nem ugyanolyan, mint a parlament. Nem is szabad, hogy ugyanolyan legyen, (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) nem is így működik a világon sehol. És ha pusztán csak azt tekin tik, hogy melyiknek mekkora a támogatottsága, akkor Magyarországon jelentős érdekcsoportok teljesen érdekérvényesítési lehetőség nélkül maradnak, pedig akkor (Az elnök ismét megkocogtatja a poharát.) aztán tényleg nincs demokrácia. Köszönöm figyelmüket. (T aps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Csépe Béla képviselő úrnak, Kereszténydemokrata Néppárt. CSÉPE BÉLA (KDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az itt szóban forgó kérdés különösen fontos, fő leg annak a fényében, hogy elmaradt a társadalmigazdasági megállapodás. Ennek az elmaradása - mint a kormányzat