Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 9 (209. szám) - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - KOLTAI IMRE (MSZP):
1170 Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy ha találkozik is NyugatEurópában ezekkel a közép- vagy még inkább keletre jellemző jelenségekkel, nem baj, ha tudjuk, hogy ez a múlt, és a kiseb bik aránya annak, amit a XXI. század mezőgazdasága jelent az Európai Unióban is. Hozzáteszem, hogy természetesen pontosan ezek azok az okok, amelyek például az EU mezőgazdaságának hatalmas problémáit jelentik. Én azt hiszem, hogy éppen ezért nekünk nem az elmaradott szelet konzerválása lehet a célunk, hanem annak a magasabb rendűnek a megcélzása és elérése. Köszönöm a figyelmet. (Taps jobb oldalról.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Rusznák Miklós úrnak, a Kereszténydemokrat a Néppárt képviselőjének. RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP) : Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Talán államtitkár úr hozzászólása serkentett engem is egy rövid gondolatra, hogy nem az adóztatás a lényege a kistermelők adózási körébe vonásán ak, ha jól értettem, így mondta. Én azt hiszem, hogyha másról beszélünk, akkor miért az adózásnak a problémaköréből próbáljuk megközelíteni a kistermelőket, miért nem arról, amit a Karakas János képviselőtársam mondott, hogy holland mintára a 9095 százalé kát a termelő beviszi a tőzsdére, és ott rá van kényszerülve, hogy minőséget állítson elő, mert ott marad az áru, és nem veszi meg senki. A földön kellene járni, és nem pedig úgy, ahogy Ungár Klára képviselőtársam mondta: Beütjük a százas szöget a mesterge rendába, és a parasztbácsinak semmi gondja nincs, csak gyűjteni a számlát, a bevételét, és akkor majd ő elszámol. Nem ilyen egyszerű, talán rendezni kellene azokat a körülményeket, azokat a fennálló, lényeges, nézetbeli, tulajdonosi és mind az olyan problé mákat, ami ma jellemzi a mezőgazdaságot. Csak két éve, hogy ez a kormány hatalmon van, és tessenek mondani, a földtulajdon rendezésében mi történt? Hát ki a tulajdonos, itt valaki már elmondta hozzászólásában, hogy egyholdas, ház körüli gazdaságában kitűnő gazdaságot folytatott, és akkor ő tulajdonos? Akkor abban - és nem az övé a kertnek a területe , akkor neki kell adóbevallást csinálni. Szóval annyiannyi rendezetlen dolog van ma, hogy nem biztos, hogy az adó témájából és adófizetéssel kellene megközelí teni a kistermelők problémáját, hanem az információ szerzéséről és a támogatásnak a szintjéről, és ez pedig nem adózási téma. Talán még egy gondolat, hogy amilyen szépen bevezettük a szőlőtermelőket a hegyközségi szervezetekbe, most olyan durván, a Pénzügy minisztérium révén támadás indult ellenük, hogy a szőlőtermelést - a saját termelésű alapanyagot - kivették az őstermelői tevékenységből. Hát mi ez, hogyha nem átgondolatlan koncepció? A Pénzügyminisztérium bevezeti, az FM nem támogatja, és sorolhatnám tov ább. Én nagyon kérem, hogy ne próbáljuk a vidéket a várossal még egyszer összeugrasztani, mert ez senkinek sem jó. Köszönöm. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Megadom a szót Koltai Imre úrnak, a Magyar Szocialista P árt képviselőjének, két percben. KOLTAI IMRE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem is tudom, hogy még szabade ebben a vitában részt venni, hiszen már annyian vettek ebben részt, de engem az zavar, hogy nemigen közelednek az állá spontok itt már - nem tudom, hogy talán a harmincadik, negyvenedik kétperces után, nem számoltam, mert nyilván, hogy sok.