Országgyűlési napló - 1996. évi őszi ülésszak
1996. október 8 (208. szám) - Az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): - DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ):
1123 Az 1. §ban az állategészségügyi szakhatóság által végzett tevékenységről van szó: hogyan lehet előírt módon megjelölni, tartós egyedi megjelöléssel ellátni a kutyákat? A veszélyes kutyákkal kapcsolatos törvényjavaslat hétpárti módosító java slatai reményeik szerint jó alapot nyújtanak majd ahhoz, hogy a magyar jogrendszerbe illesztve a közigazgatás hatósági jogalkalmazó munkája nyomán a képviselői indítvány elérhesse célját. Az 1. §nál a tvr. 6. § (5) bekezdését kívánjuk olyan módon módosíta ni, mint említettem, az állategészségügyi szakhatóság által előírt módon: egyedi azonosítóval ellátva a pitbull terrier vagy keveréke kizárólag ivartalanítva, háztartásonként csak egy egyede legyen tartható. Itt az "előírt módon" a módosítás benne. Ezzel azt a célt kívánjuk elérni - ugyanis semmi nem indokolja, hogy az egyedi azonosító jel elhelyezését csak a szakhatóság végezhesse el. Ez azt is jelentené, hogy például tetoválást ilyen célból csak a hatóság végezhet. Indokolt viszont, hogy az egyedi azonos ító jelek egységes rendszer részei legyenek. Ezért fontos, hogy a szakhatóság előírhassa, ki, milyen feltételek mellett végezheti ezt a tevékenységet. Például csak az FM által vagy a minisztérium által engedélyezett mikrochipet lehessen elhelyezni, vagy cs ak a szakhatóság által elismert szervezet vagy szakember végezhessen ilyen célból például tetoválást. Itt hadd indoklom meg a másik módosító javaslatunkat, ami tulajdonképpen ennek a javaslatnak a másik lábát jelenti. A törvényjavaslat 4. §ához azt a módo sító javaslatot nyújtottuk be, amelyben azt kívánjuk elérni, hogy az egyedi azonosító elhelyezésének részletes szabályait a miniszter rendeletben határozhassa meg, vagyis itt egy felhatalmazást kívánunk adni a minisztériumnak, hogy ezt részletes szabályokb an leírhassa. Miniszteri rendeletben kell szabályozni egyrészt, hogy milyen egyedi azonosítókat alkalmaznak a veszélyes ebek tartós egyedi megjelölésére, másrészt ezeket ki, milyen feltételek megléte esetén helyezheti el. Köszönöm. A 3., 4. §hoz hasonlóké ppen két módosító javaslatot nyújtottunk be. Elnök úr, elmondhatom itt azt, vagy pedig azt majd a 3. §nál? Köszönöm. ELNÖK (dr. Füzessy Tibor) : A beterjesztő képviselő asszony szólni kíván? Nem. Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíváne valaki szó lni a részletes vita e szakaszában? Nincs jelentkező. Ezért a részletes vita e szakaszát lezárom. Az ajánlás 4. pontja a törvényjavaslat 3. §a helyébe lépő rendelkezésre, illetőleg módosításra tesz javaslatot. Megadom a szót Puha Sándor képviselő úrnak. D R. PUHA SÁNDOR (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház, ha szabad Háznak nevezni. A differenciált szankciórendszer minden jogi kultúra fokmérője. A büntetőjog eszközéhez akkor kell nyúlni felfogásom szerint, amikor arra szükség van, de ezt az ultima rati ót megelőzően is be kell építeni a rendszerbe, általában az állattartás rendszerébe, és különösen a veszélyes kutyák tekintetében a jogérvényesítés eszközeként az úgynevezett közigazgatási jellegű szankciókat is. Ezt az elvet követte a tisztelt Ház, amikor az állategészségügyről, a természetvédelemről szóló és egyéb más törvényekbe is beépítette a közigazgatási bírság intézményét. Ennek a szankciónak ugyanis a büntetőjogtól és a szabálysértéstől való eltérése abban áll, hogy nem egy felróható magatartás, te hát szándékosság vagy gondatlanság feltételezésével, hanem az úgynevezett objektív felelősség alapján lép fel a szabálytalankodókkal szemben, legyenek ezek természetes, vagy akár jogi személyek. A természet védelméről szóló törvényt modellértékűnek tekinth etjük ez esetben, hiszen e törvényi szabályozással kettős célt kívánunk elérni: az élet- és vagyonbiztonság védelmét és az állatok kíméletét. Amikor a természetvédelmi bírság mint közigazgatási szankció, vagyoni szankció beépül a rendszerbe, nyíltan megfog almazza azt, hogy ez a felelősségi forma nem zárja ki a