Országgyűlési napló - 1996. évi nyári rendkívüli ülésszak
1996. szeptember 3 (197. szám) - Az országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
996 Itt arról beszél, hogy a nemzetközi dokumentumok rendelkezései, melyekre nézve a jövőben kötelezettséget vállalnak, erre vonatkozóan egyetértenek a kisebbséghez tartozó személyek jogainak továbbfejlesztésében, és a sz erződés részeként fogják alkalmazni ezeket. Nyilvánvalóan ez így pongyola fogalmazás, legfeljebb azt lehet mondani, hogy amelyekre nézve a jövőben mindketten kötelezettséget vállalnak, kölcsönös egyetértés esetén, ami teljesen hiányzik ebből a szövegből, é s az, hogy ezt a szerződéshez fogják csatolni. Ugyanennek a §nak a (12) bekezdésében pedig zavaró az, hogy elmondja a bekezdés azt, hogy az ebben a cikkben foglalt kötelezettségvállalások egyike sem értelmezhető oly módon, hogy feljogosítana az ENSZ alapo kmányának céljaival és elveivel, egyéb nemzetközi jogi kötelezettségekkel - felsorolja, hogy mikkel - ellentétes tevékenység folytatására. Utána hozzáteszi: a területi integritás elvét is beleértve. Akkor most igazából nem érthető nyelvtanilag, a területi integritás ellentétes a nemzetközi jogi kötelezettségekkel? Micsoda mondat ez? Ezért mondom azt, tisztelt Ház, hogy ez a szerződés szakmailag gyalázatos munka. Ugyanezt mondhatnám el a 18. cikkben foglaltakról is, ahol gyakorlatilag megemlíti.... .(Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Képviselő úr, bocsásson meg, de fel kell hívnom a figyelmét, hogy mostani vitánk tárgya nem az alapszerződés tervezete, hanem a képviselőtársaink által benyújtott határozati javaslat. DR. KELE MEN ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a megjegyzését, elnök úr. Mindjárt be is fejezem. Tulajdonképpen példáimmal azt akartam bizonyítani, hogy a látszólag fölösleges és aprólékos szövegezés, amit a módosító javaslatba foglaltam, ez nem szükségtelen és nem hiábavaló. Mert olyan pongyola fogalmazások sorozata, tömege fordul elő a szerződésben, amely végtelen vitákat fog indukálni, és teljes joggal. Ezért kértem azt, hogy a módosító indítványom szerint olyan legyen a szerződés szövege és szerkezete, mely elkerülhetővé t eszi ezeket a fölöslegessé váló vitákat. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Mivel további felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom, és megnyitom a 8. pont vitáját, amely az ajánlás hasonló számú pontjában képvisel őtársaim rendelkezésére áll. Csapody Miklós képviselő úrnak adom meg a szót. DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez a javaslat az országgyűlési határozati tervezetben voltaképpen az alapszerződés tervezeténe k azt a bizonyos 6. bis az egyházi vagyon visszajuttatásával kapcsolatos tételét kívánta volna beemelni. Erre tesz javaslatot. Miután azonban az alapszerződés 6. bis pontjának csillaggal jelzett része azt mondja, hogy ez a szöveg a külügyminiszterek közöt t javasolt azonos témájú levélváltás létrejötte esetén kikerül a szerződésből, és mint ahogy arról már tudomást szereztünk a külügyminiszter úrtól a bizottságban, illetőleg itt a plenárison, ezért ezt a módosító indítványomat ezennel visszavonom. ELNÖK (dr . Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tehát képviselőtársunk visszavonta a 8. számú pontban megfogalmazott módosító javaslatát. Soron következik, tisztelt Országgyűlés, a 10. pont vitája, amely az országgyűlési határozati javaslatot új bekezdésekkel kívánja kieg észíteni. Ezek meghatározzák azokat az elemeket - mint ahogy képviselőtársaim előtt ez ismert , amelyeket az alapszerződésnek a javaslattevő szerint tartalmaznia kell. Megadom a szót Sepsey Tamás képviselő úrnak, MDF. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) :